Köszönök a Sötétségnek 5.

Koromsötét van és lecsukja a gondolataimat. A szél is fél. A halottak énekelnek az éjjeli órákban. Isten is alszik már?

 

Szemem világa tágasra nyílik és ordasok mesélik nekem a kamrában régmúlt századok történelmét. Viharos időkből származó csizma fényét nyeli el a matt, fénytelen porfelhő. Önmagamat kérdezem, de a csend válaszol. Felelet nem érkezik, de a plafonról pislák hunyorog. Megközelítem leheletemmel. A láng tölcsérje kulcsot mutat a mennyezeten. Az elmúlt pár száz évben, ahhoz senki emberfia nem nyúlt. Pókháló öleli át és a pince ókori romantikája hatja át.

 

Lányok csipcsipcsókáznak, de alakjuk köddé foszlik. Egy kallantyú tapogatja ki magát nekem, egyáltalán mekkora hely ez? Lehet, akkora, mint egy vesztőhely? Le porolom a kar környékét, a csend visszhangzó némaságában hozzáférek. Parfümillat kígyózik körém s mire visszanézek a fent lógó kulcs elém kúszott. Lakat őrzi viszont a hozzájutásához képződött akadályt. Halk kattanás. Áll meg a lánc, mely a lakatot tartja és újabb kulcs hullik a lábam elé. A fémpánt rozsdás! Földre hajított, összetört petróleumlámpa az egyik sarokban. Kenem vele a rozsdát és forgatom az apró kulcsot. Belezuhan a beporosodott csatornába, de elkapom, mielőtt ott tűnne el tova. Nehezen, megadja magát az azt őrző fém. Enyém a láncon a kulcs! Megbotlom a lépcsőben. Dallam indul útjára. Mit gondolsz, ki vagy? Arcok suhannak a falba. Csupa csodaszép, farkasbőrbe öltözött fiatal nő! Ajkukról száll fel a dal. Germán az énekük nyelve, de repül hozzá a felirat!

Egy batár nagy kulcs itt a kezemben, de nem lesz nekem szükségem fáklyára? Kanyargó folyosó előttem, ott a végén. Ez egy hosszú és széles vágat eleje, ritkás fáklyák tüzelésével és a félcsendet félfény karolja keresztbe. Se sikolyok, se temetői csend. Olyan ijesztő e szép építmény folyosója, talán inkább a némaság szállítja el mindenhová a farkasok dalát.

 

Az Ablakok és fáklyák elmentek aludni, mert újabb zenés fuvallat a lángokat elvitte magával oda, ahol a füst sem ismeri a járást. A kanyart újabb hosszú egyenes, széles folyosó váltja s onnan csak lefelé vezet az út! Lenyitok egy kilincset és annak nyikorgása idecsalja a farkasokat. Holt lelkek telepszenek a párkányokra és omlás moraja közeleg. A kijárat hol mutatja meg magát? Levisz a csizmám a mélybe? Öt lány szelleme, kik a dalt befejezik farkasbőr ruhájukban és az ajtót látva onnan kirajzanak. Jobbra tartanak egy kicsiny, pinceajtó féle felé és az utolsónál kulcsot vélek felfedezni. Megpróbálom reptében a lábát elkapni. Ez közepes kulcs és réz oktaéder a közepén. Parfüm illatozik ismét és suhintás csapja meg a hátamat, a földre! Semmit se látok, de egy irányba rúgok. Toppanás, a föld puffan és halálkiáltás. Ez onnan lentről már ide fel nem toppan. Férfihang haláltusája volt ez. Ez egy kisebb pince, de van itt valamerre valami verem? Csak árnyék sejteti magát, az oda bezuhant lélek mozog, levegője táplálja szellemek sutyorgó dohát.

A nesz erősödik és közeledik, lépcsőn szaladok fel. Másik parfümillat tulajdonosa gáncsol el, de gond van, ahogyan landolok az ajtó elé: A folyosó, honnét híremet hozta a sötét: beomlott! Kötelet hurkolnak a lábam elé és húznak vissza le, a kicsi pincébe. Hurkot le a lábamról és iszkolás a folyosóra, mielőtt beomlik ez a csodás palota. Parfümillat ködje suhan százával felém, futás! Talán az apró pinceajtó a megoldás! Huszonöt méter a szabadulás reménye, az illat meg legfeljebb nyolc másodperc, mire ideér a széllel. És ki tudja, milyen nőszeméllyel? Egy másodpercem maradt fölösbe, a szép zöld pinceajtót kulcsra zárom kétszer, kulcsát elhajítom a csatorna rácsába. Ezt a gyönyörű kastélyt mostanában rejtse el a szépség homálya. Dobhártyámat kezdi zavarni az omlás futó nesze.

Papnő szelleme előttem? Kardot szegez nekem a világosság felé mutatva: - Mi a számsor? Ha nem tudod a választ, az omlás maga alá sorol! Én vigyázok a kastélyra, míg ide Isten jobb életet nem sodor.

-          Száznegyvenkilenc a válasz. Gondolom én, helyesen. Mélyen tisztelt papnő! Szépséges mindened mellett átmehetek most már e végtelen útvesztő seregen?

-          A válasz helyes. Vindim papnője vagyok és a kijáratot most neked megeresztem. De ide mostanában a szél ismét ne eresszen. Vigyázz magadra, idegen!

Búcsúzik tőlem, utána köddé foszlik e hátsó, nagy szuterénben. A kinyithatatlan lakattal ellátott fekete vaskapu, valóban feltárul. Futás oda ki, mielőtt életem elárvul. Szikla peremére érek ki a kastély gyönyörű falai közül, az omlás magával ragadta a csodás kaput vissza zárásához. Itt leírhatatlan szépségével köszön rám az alkony, ezek szerint hihetetlen utazásom alatt, itt végig nappal volt.