Könnyező Ráncok 2.

Őrszem indul járatára. A termek és folyosók néznek, a lámpák pislognak. A vitrin megremeg.

A hang serceg, a lélek segítségért kiált. Az áram az ágyban vezet, a test zihál.

A nagytestvér vérben forgó szemmel és hasztalan portyázik vadászó körútján. A kórtermek sikolyát csomagolja a némaság, mély kútban a vallató víz buborékja nem pukkad. A rozsda s a rothadás porolva alszik. 

A csendet játsza a rémület zongorája. Benéz minden szobába, de nem talál senkit a kamerája. Se élőt, se holtat. Ha eredménytelenül tér vissza alulra, dorgálást kaphat.

Elsötétült nappali nézi őt. Kivilágosodik a szíve, majd elhal a dobbanás. A kíváncsiság ára a gonosz házában nem kifizetődő. Mindent látsz. Cserébe menekülőre fogjad, ha a villany kiált.

A megérzés leoltja a kamera főkapcsolóját és a reggel nem tudja még, hazafelé ki foglalhatja el az autóját. A pókhálók szalagjain iparkodik a finom parfüm suhanása testben. A szike döf s egy másik tudat ébred. 

A gyógyító kamrában az ártatlan milliomos őrült téboly ketrecében reked. A szédült mosoly megölné, de ekkor valaki megkönyörül rajta. Finom női léptek vérben fürdött keze lenyomja a kilincset.  

Az orvos csontváz keze a vitrint vigyorában tartja. Nyikorgásba kezd a ház, a köpeny testekért megy. A kéz fogságba esik, hangját elveszi az enyészet. 

(Alvó zajok 5.)