Kiürült a kulcslyuk

Leestek a csillagok és viking akarja a markába. Az ajándékok a fiókok mellett, de nem összegyűrve. Semmit nem lát a remény, pedig nézelődne. Valaki viszont lát mindent, mert a függönyök mögött öntudatára ébred az élet.

Kiáltás oson végig csábos női suttogó hangján s a padló nyílásain a neszek nézik az alvó szőnyegeket.

 

Falon a képek aludnának, a mellszobor fehéren öltönyét igazítja.

 

A sziszegés felzavar egy termet a nyugalmából és félhomály gyúl. A gonosz azonban nem képes behatolni az ajtón.

 

A szűrődés visszacsukódó szeme fülbevalón gyalogol. Az osonás csalódottan visszavonul, egy test zuhanása távoli lépcsőn, majd a csend az ablakokhoz suhan. Próbálja menteni a fokok aljára rekedtet.

 

A szél parfümillatot érez és szór. Kinek van itt még karikája? Egyet lök, záródik egy ajtó, kecses kacsó elterül valahol a pincében egy padlón.

 

Elsötétül az erődítmény. A maradék gyertyák az alagsorban tapintják a szimatot, amire lengedez a sötétítő.

 

Lépésekre kel lent az emeletes terasz, de itt féltucat óráig senki nem hallja a nőt. Zárat bárhogyan rángat vagy rugdossa a falat. Nézi a sarkokat, a tüzek villogása rajzolja az árnyékokat. Elnéz egy fokot, a megbotlásban visszazuhan. Beveri a fejét az ajtófélfába. Maradék erejével elhúzza magát, megmosni a mosdóba, de annak a helyiségnek hol van a kulcsa?

 

Fentről tárgy zuhan le és terül el lába a kövezeten. A csábos csitri a barátnője s reggel bizony már nem kel fel! Hol lehet a kulcs? Keresse meg.

 

/Majdnem Egyedül A Sötétben 7./