Katyusa ionizál a viharban

MotoszkaDaniel•  2021. október 10. 21:00  •  olvasva: 131

Fagyott vízen sétál a láb busz hajója, beszakad a mosoly vagy a jókedv tüzel? Sodrás szeme serkenti a szemöldökét, a teknő vesztegel. Öleli a jég. Hóra öltöztetett szikla mutat előre, eléggé dobol a futó szív? Még csak most fázik a csillag, pedig rajtam megállt a ruha s néz.


Hajtsam le a szovjet füleket? Igazi tanksapka s így átvészelem a bucka tréfáját, miután üreg partja szakad be az ugrás végén. Borulás hoz alkonyatot, keresni kell menedéket! Nekifutásból szökkenés izzítja homlokomon a vörös tüzet, gomolygó felhők? Mi világít s ropog ott, miközben zajlok e méretes tábla tetején?


Csak eltöltöttem egy éjt ruszki föld pajtájában a völgyben pehely suhintotta csók s pálinka karolásában, de most már vissza kívánok menetelni nehéz nyomokkal a dombok keblére. Szakad a rázásban a teknő és fél a gyomrom. A könnyem néz az arcomba mondva, hogy soha nem jutok haza! A bércek árnyéka foszlik, nem érzem a térdemet. Az erős lélek szakítja a nehezedő fagyban karjait egyensúlyozáshoz, e zord időt a vastag csizma bírja.


Minden keblem erejével küzdök, csak nincsen koszos gőz és bűnös fény sem. A betört sarkok nyirkos martalékká tűntek, az elmém ereje fogy. A repedések hangjai nem szurkolnak, hová fogok lesodródni? Kóbor kiszögellés lök jobbra és érinti az orcát a szürkület, lát az ajkam! Vad víz zajlását rezgi a vádlim s csajok és pasik kiáltanak, amire a kobakom odakapom. A következő, amire emlékszem, hogy érzékeny vállamra hullik a kötél teste. A végéig átkarolja oszló tutajom gerincét, küzdő kesztyűmben megragadom!


Egy nő beszakad a beállt vízbe, havas veremben végzi vagy a dobott kötél a didergésben ragadt sapkáján éledő csillogását szilárd partra húzza. Lélegzem, fújtató tüdővel, kicsit a hóban időzöm. A nők és férfiak mesélik, a csonka szekeremet már beőrölte nemrég valahol barlang nyílt pereme. Szipogás az este beállta előtt induláshoz a fennsíkra, a gondolataimban Leningrád pöfög.


A völgyek dobják egymást hóval, a férfiakat e hózás megkergeti a domboldalban. Csúszó lihegésekre ébredek, és langyos kávé beszédére? A testem még málé, de kászálódik a karom. Beszállingózás e roncsba és borulás nélkül el kell hagynunk a bújó hasadékokat. A hölgyek az urakkal felváltva vezetnek.


Előttünk holt tiszta az ég a kelés hajával, mögöttünk meg borul be a tető fehérre. Eltűnt jég fésüli a vizeket kicsi mosoly havával, nem köhög a tank! A lányok rádiót kapcsolnak füleknek, hogy abból mi serceg? A fiúk mutatják a táblát, amely mellett elhaladunk felhő nélkül s ez már az otthon szaga.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!