Övegh Zoltán

Vers
MotoszkaDaniel•  2020. május 23. 11:01

A Tetőn 9. - Vasember előtt tisztelegve

Porból lettem és búrába születtem. A felhőket járom, ha látom az elesetteket. A titkárnőm mindent megtesz értem, és van, hogy figyelmen kívül hagyom benne, a gondoskodó igyekezetet.

Szelem az eget és van, hogy eszembe jut, úgy beszélek, mint az apám. Minden gondolatom szép és jó. még akkor is, ha helyenként önimádóan összekuszált. Ha én vagyok a sarj s ő már csak fentről néz engem, miért nem tart velem szárnyán a gyermek?

 

Talán a cseléddel gyakrabban kellene teát lefetyelnem, nem igaz? Nem szúrja őt a körszakállam, a páncélom gerjesztette villámok rajzolnak időnként az égre. Azt pedig megállás nélkül törlik az állandóan közlekedő fiai és lányai istennek.

 

Itt mindig sötét van, ha dolgozom. Az est van velem és az éjszaka a partnerem.

 

Szálljunk le az égből s le a búrát, titkárnőm parancsol le a magasból. Járuljak elé az ég barlangjaiból. Ott van pedig az otthonom, a sötét barátságos bizonytalan általam vigyázott, örök bizonytalanság uralta ösvényein. Ha Pókember alulmarad, én sietek le érte hálóját megvédeni.

 

Vasruhámban letalpalok s előttem állítólag az asszonyom. A barátom tol le, hamarosan mennem kell. Az asszony hívó szavát viszont teljesítsem. Utána másfelé időzzek!

 

A számomra örök nő túlbeszéli aggódásával személyemet, én ezt csókkal zárom le. Menjünk máshová kilátást élvezni a csúcsról, ez a tető most foglalt! Annyi baj legyen, akad erre annyi másik! Mindegyik magasan van, alatta pedig hatalmas iparváros virágzik!

MotoszkaDaniel•  2020. május 22. 00:45

Aztán nyolc órakor felkelt a nap

Kék szárnyakkal kelt fel a hajnal, köszönti a végtelen óráját. Elvakítaná a pirkadat, éppen ezért már a magasban repked.

 

A tó, seregnyi rezzenésével beőszülne a tétlenségtől, de tükrében fésüli magát. Segít a hajnalnak s visszaveri a vakító pirkadat üdvözlését a sétáló boltozatnak.

 

Borát issza a koronájában vándorló reggel. Poroszkálásra indul padjáról felkelve, de óvatos hűvös leheletekkel. kanyargós út tolja őt fel a délelőttre.

 

A hajnal és a reggel felkelt. Vakító fejdíszével, palástját az éles fénytől takarva érkezik egy úr, fonott boltív fogadja frissen metszett vesszőkből.

 

Feldarabolja a beton a barna szőnyeget, az avar a kinti rengetegben éledezik. A délelőtt ad újabb fonatokat a bolt ívének. Nyolc óránál ügybuzgón felöltöznek a kerti szobrok és kalapjukat kezükbe véve begyűjtik a harmatot.

MotoszkaDaniel•  2020. május 21. 20:38

A szó várja a betűdet

Hallgatózik a lelkem, hallod a szívverésemet?

 

Nyomogatom a kilincseket,

de melyikben székelsz?

 

Beengedtél, és keres a lényem.

A hangod az erős szél fogja,

a suttogás sem vendég erre.

 

A barna pulóvered egy bontatlan levél

s az számomra minden kérdés,

de a választ rá mi nyitja?

 

Csilingelés árulna el,

de fülbevalód belecseng a csendbe,

az pedig mindent elnyel.

Akkor nem csörgedeznek felém új vizek?

 

Szemed beszél,

de az ajkad néma.

Ajtó csukódik ránk ,

de szívemet rázzák a porok,

reményt kereső lovak hátán.

 

Az ajtót ölelés nyitja tárulásra,

de miért nem köszön rám tőled a nyikorgás?

 

Csak gőzölögni fog a gyertya,

ha nem foghatom meg a kezed.

MotoszkaDaniel•  2020. május 20. 14:00

Juhász nézelődése

Ül a pásztor és kételyében töpreng. Alatta a föld könnyes szemével félelmében nem reng.

 

Könnyek csillapodnak magasra csapva a lobogó tűzben. Új város nő ki a posványos mocsarából.

 

Tűz ropogja körbe lovas szekerén a nádat a nyári pusztában. A pernyét megsüti a bíbor égalj.

 

A posványos alszik, az emeleteit mászó tűz meg éledésére ébred. Vigyázni kell a nyájat! Itt más délután töri a nád ropogását.

 

Kéken sziporkázó Duna hajítja a magasba habjait, illata átöleli a posványost. Elszundít a pásztor, rádőlő botja ébreszti.

 

Átitatta a kamra illatával a mocsár egész pusztaságát, most maláta az útravalója. Az megpihen a magas parton.

 

A kamra illata érkezik melegedni a pásztor tűzhöz. Az új város mocsarának nádasait járja.

 

Malátát kortyolnak a gulyások, gágogó pityóka tivornyás szólamát karolja ide a puszta.

 

A pásztortűz ostor felé néz. Manói csak rakják és pakolják a fákat a gallyakra. Rönk beszélget a tűzzel.

 

Gulya ásít a tűz mellett guggolva, édesanyja ölelésében a pásztorra néz a fia. Elroppantak az ágak, jött megnézni a tüzet az éjszaka.

MotoszkaDaniel•  2020. május 19. 16:50

Kilátástalan kilátás (A Tetőn nyolc)

Összetört minden reményed, de látni szeretnél, amikor a padló is cserben hagy a lábad alatt. Nincs itt már semmi állványzat.

 

Beomlik az összes szépség, mi volt valaha az életben. Alattad nyílik meg a világ, de nincsen módodban nézelődni. Helyetted a kétségbeesés kiált. Azt is elnyeli a vitázó levegő.

 

Bölcs talpaid egymás után szökkennek bedőlt romokon. Lélegezz, mélyeket! Nem csoda volt ez, ügyes szerencsés menekülés a magasok világából.

 

Amíg lelked magához tér, kerüld meg a mindenével együtt összedőlt kilátót s vár téged emelkedő dombok s hívó utak szava.

 

Félelmed a mennyben, lelked a mennyei terepen poroszkál!