Övegh Zoltán

Mosolyogva hajítsd a gerelyt, a közönség csillámló szemével biztat téged.

Balázs van most a porondon kalapácsával s megindítja köreit maga körül, hogy minél messzebbre repüljön a dobása.

Veti az egyben ütőeszközt is. Ilyenkor minden alkalommal féltem őt, a versenyzőt. A névrokonomat, nehogy elszédüljön. Elereszti végül, amit el kell és ordít a levegőbe, milyen messzire sikerült repítenie?

A pánt most is segíti őt a vállán, mi tartja mezét. Tüdeje pedig pumpálja számára a levegőt, hogy új világcsúcs keletkezzék.

Néma tekintet bús hangulata a bézs rónán, ezt a kiterjedt szigetet nem láttuk még a nap folyamán!

Borzoló szél csónakázik a vízen. A hajnalnak szála tolja előrébb a ladikot. Az égbolt evez a napsütésben és a hajóskapitány tekintete megakad a hajszál sietségében.

Leveszi tányérsapkáját és mosoly az arcán. Felvesz a nap egy másik sugarat. Vigyáz rá azonban, mert a legutóbbit is majdnem lefújta koronájáról az őt körbe záró szelek országa.

Kürtjébe fúj és énekel a szélnek, mintha a folyó habjai kottákat zengenének!

A Szabad lapátjai munkára fogja a széllökés túloldala. Az áramlat kislány arcát látja a sűrű forgás során. Körbe viszi magával és mosolyával szédülve a szél, az arcát simogatja.

Pár óra és a széllökés repül vissza a folyón. Aki szeretné, hogy maradjon, szerezzen az ifjú arcnak szállást! A száguldó kikelet is adhat neki, álomra kívánja hajtani a fejét.

Ahogyan viszi le a szót a táj öt kéz magasban, pakolja le magáról hordalékát az alkonyban. A gömb nem tüzel a fejünk felett, mert jeleztek neki. Glóriájának helyét vegye át a csend! A szél lány számára juttatás az éterből, mert férfias arcán lakó kunyhó érkezik. A folyam alvó habjain ladik csobog és ki szeretne kötni! Az álmos venyigék a csónakot kikötik s segítenek a szél lányának a lakó kunyhót kiszabadítani.

Szerelem hangja süvít és virág hervad, mert szomjas a szikár száj. Megcsókolja a levegőt, máris nem olyan száraz az ajak! Finom, friss, üde az erdő patakzó vize. Négyig sem tud elszámolni az ember, a napszekérben ülő sugár inal és elüti a delet! Tud szaladni az idő, ha szép az idő!

Szemek a levegőben és búg az éter a remény nyomában. Hosszú vágtáját ússza, de tovább áll. Nem leli, de keresi. A szél szerint nem fogja megtalálni, érdemes kutatni! A rózsaszín szirmok egymásnak dőlve éledeznek a reggelben.

Orromon másznak a szélben libegő hajszálak. Ajkamat másik szellő köszönti az áramlat hátán. A tavasz csak búcsúzáskor teszi tiszteletét, de akkor érzésem szerint a szenvedélyek másfajta mértékével.

Szemem a szellő fürdőkádjában úszik. Nap csobogtatja hozzá a tarkás vizet.

Tájoló jelez nekem balra és mit tájol be? Mezőségi emlékek tüzelő sora, bennem elevenedik fel.

Karcolás az arcomon, őt is megfürdeti a nap. Acél fogaim vas borításban sem maradhatnak ki, szemeznek a torkolattal. Valahol a háttérben szelek napok hegye öleli át a szelek mennyei forgását.

A hajósinas befészkel a hajónkon. A fedélzeten kap egy részleget.

Van konyhája, hálószobája és egy televízió készüléke.

Neki nincs nagy igénye, de buta sem. Munkáscsalád jövevénye.

Nagy meglepetésünkre kézen fogva érkezik egy megnyerő hölggyel.

Munkára jelentkezne. Én és az asszony leszerződtetjük négy évre.

 

Irány a tenger! A határok nélküli víz tömege!

Kikötünk egy szigeten. Itt újra köszön nekünk a móló széle.

Ez egy kisebb lakóhajó, mivel utazunk. Nagy csónak átalakítva lakhatóvá,

nem utasszállító!

 

Az árbócon lóg most a tevékeny úr és a távolból ő ezennel a felhőfigyelő.

Az óceán kapujában sétáját futja a kellemes szél, sehol semmi ami eltakarná a napot!

A szerződést az ismerősöm aláírta, étkezése állva. Nyolc órában vette fel az asszony, kivel ágyamat megosztom s akivel csak kollégák vagyunk. A többit még nem tudjuk.

De így négyesben is élvezzük az utunk!

 

Két napot töltünk el a sziget szélén,

vihar nem jön errefelé.

Leírhatatlan tánccal lengedeznek itt a trópusokon a pálmafák!

 

A második nap délutánján kéretem fel az inassal a horgonyt.

Hajózzunk vissza a járdára,

a helyi lakosok szóltak,

estére vagy hajnalra várják a frontot!

 

Én és az asszony pár nap múlva szeretnék ide visszatérni.

Itt olyan nyugodt s szabad minden

és szeretném a nővel felfedezni a szigeten elhúzódó, távoli dombokat!

Ezt meghallja az inasunk. Hát persze, hogy ő is bejárhatja velünk!

Elvégre nagy hajónk működéséért és fenntartásáért az ő szakértelme elűzi gondunkat.

Másnap kora reggel megkérem az asszony kezét. Nem utasítja el, időt kér!

Csókkal a gyűrűt elfogadja, hogy ha jövőre ugyanígy tudunk hajón élni, ismét intézzem felé a kérdést.

 

Bő egy hét telik el és a nagy óceánra most már, meg inasunkkal s asszonyával, újra mehetünk a habok közé.

Ha Poszeidón nem szól közbe, szeretnénk itt lenni egy hétig!

Ár a hajótat padlóján

és dohány füstje ázik a kabin tetején.

A barát közeledni kíván.

Nehezen, de eleget teszek neki.

Beszélgessek vele, ezt kéri!

 

Beárad a víz sós tömege,

a baráttal odakint a peronon beszélgetek.

A kabint ringatja az áradás,

az égen nem közeledik semmiféle égi áldás.

Tiszta az ő gyönyörű keze, felhőt sem tart benne!

 

A barát odakint megvár s nem zavarja meg a tárgyalást. Le kell ugranom pár percre a lakóövezetbe, hová a kérdésem repül, hogy miért?

Rá kell feküdnöm a szépen bevetett ágyra és a tulajdonosnő csókra kér.

 

A kolléga legfelül megvárt, pedig nem bajnoka a türelemnek.

kiszivattyúzta nekünk a vizet.

Most türelemmel hallgat minket,

jelentkezne e szép és apró lakóhajón segédnek.

Abszolút fizikai munkás,

de megöli a tétlenség.

Akkor már inkább másnak segít!