Övegh Zoltán

Az örök víz könnyein jár a vihar lépteivel.

Zátonyok a délibábon,

egyszálbél delfin a tengeren.

A tajtékokból a sarkon, folynak a habok.

Ázott zászlók fagynak,

de ugye nem lebegnek jéggé?

Zord forrás karja a tengeralattjárót szorongatja,

a kardszárnyú csapásai nevetik igyekezetét péppé.

Simabőrűek araszolnak a toronyról.

Közelebbről ugye, érdekesebbek a hullámok?

A távcső nem mutat semmit,

bemaszatolhatja a dér kérkedő foltja.

Kapcsolunk nagyobb sebességre?

Az ütlegek mellúszásban lassúak lesznek!

Szüret van másnap és elütötte az éjfélt a falon a kakukkos óra.

Autók néma sora. Nem beszélnek hozzám, de alszanak. A gyönyörű beton a szebbik hálózatát adja alám. Minden lépésemmel, az ablakokon benézve a rádiókra, játszák a szőlő dalát. Nem is környékez meg semmi olyan szándék, hogy sarkon kellene fordulnom s az ellenkező irányba tartanom. Az út tovább lejt és mesélne a továbbiakban nekem. Ideje vissza fordulni, valamint ajtón bemenni, az ültetvényekhez.

Szandálom csatja csillan az estében, amikor belépek szobámul szolgáló pincémbe. Úgy hat, akár egy szuterén, hiszen felnézek s méteres távolságban, odafent a kerítés!

Ágyamba fekszem, hogy behunyjam a szemem és kopogás az ébredésem, mert cseppek topogása az ereszen. Takarómat takarja a karom, odakintről rázendít valami. Jelzi a hallásom! Dörgés nem dohog, villám a felhőkön nem viaskodik, az eső viszont külső falaimon a csapadékelvezetőkkel találkozik!

Belegyűrt a párnába selyem pihéjében az álom, mely hatkor fellök. Megbökött a töltés, körbe nézek. Kerékpározik a reggel, de ez még az ömlésnek nagy ideje!

Járok esernyővel s cipővel egy kósza kört, esőben is szépek a bércek!

Nyolcat mutat az óra és kilenckor keres, aztán hét perccel később ismét értem csenget. Kávé a szatyor szélén, mászik fel. Most már keléshez.

Lengyelország a kapuban s kapusa figyeli a labdát. Kapufa, aztán mellé lőtt a találat! A pók is szeretne játszani, de az másik foci.

Ezt a lövést nem ússza meg a háló. Ágyamból ugrálok, nehogy kihűljön a paplan, hálószövő ajtón kívül maradt. A lengyelek támadnak s a láb becélozza a hálót, sarokról félre pattan. A következő tíz percben a kapu, marad részükről támadás alatt. A sajátjukban a védő álldogálhat.

Három szinten járkálok kettő papucsban s félhomályban, tükör a teret csak tágítja. Fapadló ropogása a hangulatot javítja. 

Kecses naptár a falon függve mutatja, ez bizony március tizenötödikének a napja s az üvegen önmagadat látva, lépj be a délutánba. 

Mire észre veszed, hogy tavasznak pont a tizenötödik lustulása, az óramutató ráugrott a nyolcasra. Valóigaz, a percek foteljában. 

Szürke lábbeli kéri magát éledő szemeivel, a villanó üvegen megfésülné magát szépre!

Nyílnak a fuvallat szemei egy szegletet tart ölében. Kört ír le a levegő és zárul cikkje. A kelésben köszönti a homokot. Elhagyott dob mocorog, azon ütnek az ujjak.

Perceiben gombolja be ingét, érkezik fia. A szellő? együtt lapulnak e peronon.

A mellékhelyiségben rátalál lányára, felesége szedte le róla a takarót s keltette fel a felhő garázsában!

Az ölelő karok öltöztetik fiának a húgát és ajtót támasztják. Az ereszek bevetik ágyát, száraz a testvér szuterénja, falakon a csillagok éji lenyomata. Feszegették őket éjjel az áramlatok.