Övegh Zoltán

Folyik még a víz? Rólam igen. E szárakat mikor irtja ki a szikvíz? Tudnám értékelni, hólyagot kapott a kezem.

A tarlóra jár védőpapucs, csak én már lejártam. Hajítsam a Dunába? Pillanat, csak a kezemben egy tölcsérnyi puncs.

Forró virágok vallanak szerelmet a búzában, de kihez beszélnek? A napnak anyáznak, kisüti a szemüket.

Súrolják a vonat szélét, hogy mielőbb pöföghessen?Úgy fog ragyogni, hogy még a nap is félve ragyog rá.

Főiskolások s kezdő házasok, a talpaitokkal a fedélzetre lépjetek fel!

A homályból tisztára feltörölt ablakokat le lehet húzni 

és hamarosan elétek tárul a táj.

Nem a farkasok vicsorognak, 

elefántok sem lépdelnek tonnákat 

és legyezik lapát fülüket vigyorogva. 

Még csak a vaddisznók sem kívánnak szkanderozni, 

a fellépő lépcsők vasaival e kabinok aranyos ajtóin,

Az antilopok s impalák arrébb vannak, a lengőajtót nélkülöző szavannán.

Pinty repkedhet el a szerelvények felett?

Csapkodja szárnyait 

s ismerkedik a lány szoknyájával.

Sajnálja, hogy kell pakolnia a szenet.

Foltos lett a lapát, a kazán oldala ad neki támaszt.

Tetszenek számára a fekete lábak, 

de azok a vonat zakatoló talpai!

Köszön magasba a gyönyörű fekete gőz

s sorakoznak fel körülötte a szárnyaikat csapkodó pintyek.

Élelem itt nincsen, de vagonokat sem láttak még erre.

A csőrök táplálék után keresgélnek a gazdagon vakarózó,

termékeny földeken.

Minden habja szépen öleli körbe az ódon tömböket s indulhat útjára a gőz?

Délről köszön a tenger köze,

északra kell viszont meneteljen a tömeg.

Ébred a csúcs 

és remegő part?

A kabinokban beszálláshoz jókedv dúl,

fel kell zakatolni a hídra.

A csizma közepét elhagyja a masiniszta,

de etetni kell szorgalmasan a kazánt.

A lány a szép fehér gombolt ingjében és lapátban rak, 

oda be.

Felkürtöl a kémény, a szerelvények haladásban.

A tűzhányó köhög 

s kerülni fog a vonat a kanyar előtt.

Az utazó homok elvakítja a reptér minden szemöldökét, 

tömör és sújtó kardjával.

Viszont semmi pánik, 

kiegészítő vágány mögötte. 

Inteni kell a bakternek,

kit most helyettesítenek a gyakorló vasutasnők.

Gyerekek s főiskolások, ülés vissza a helyeitekre,

pöfög fel a magasba újra a gőz.

Ablakokat feltolni 

s kendőket kicsit az arcba húzni.

A tufa pernyéje még támad, csak óvatosan tessék orrot fújni. 

A jó hír, a mozdonyt nem kell megtolni.

(Kitört az Etna s nem tudtak éppen ezért felszállni a repülőgépek. Le kellett zárni Olaszországban a repteret.)

Bajor pillában kormány mögött fogadnak az évek. Esztendők pislognak rám át. 

Szavalatok beszélnek a menetszélben? Néma rádió mellett hallgatom, lépést tart velem mezőről az integető kalász 

Az út elfogyhat, ölelheti viszont a kerítés. Zár nyelve kavarja fel a sütkérező avart. Darázs fészkel az örökké sétáló szél alomjában, óvatosan kerülöm meg. Megkóstolja a csuklómat, futás a dombnak csúcsára gyógyíjért s lövést kell irányítani a völgynek fölé. 

Emelkedőre épült mező telkére ér a szemöldök. Pihe nem téved ide. Ő itt otthon van s hajózik növekvő gödrökön. A marást nyugtató kút vizén őrködik a parányi felhő. Becsap az üres ég? E riasztó dombságon mindig van horizont. Fagyásig áznakaz ujjak, beérnek az ujjbegyek!  

Nem fészkel a kapuban kele, pedig ez a meglepett lelkek ártatlan találkozó területe. A fűnek néhol melege van, a fák szédülnek. 

Irtó jó a kézben a habos fecskendő, őrök néznek rá helyenként a kerekekre. Szavak kíséretében sziszeg minden búza s gaz szára. Hevület a homlokon, a csípő s kellemetlen marások viszont már nem ingerelnek.  

A hegyek keleti kapujába az alföld fűi tisztelet izzadást adnak. Fullánk nem merészkedik ide tarisznyában sem!  

Borok vesszőin a szőlő kanyarog, zivatarok lehelete az égre kéket ceruzával satírt nyom. Ez nem Porsche, szelni kell csak a métereket. Előttem a méretes híd tornya? Ügyelni kell minden kamionra. Az út erre nyugdíjas s nem kanyarog.  

A hegyoldal övezte mezőt pillogja az őr? 

Szimatolás a fűbe, melyet poroz be a levegő.