Övegh Zoltán
SzemélyesPárbeszéd a vasparipán 2.
Hízelgő zakatolások az ízes hangulatú tájon, milyen öltözékek közé fújt a szél? Erre minden sín egyformán tarka? Akkor, talán a kávé csészéin evickélnek a vagonok? Valószínű, ez Ankara!
(álom)
Felhőből beszélek
Vízre kíván szállni a kedvem, egy féreg miért fészkel a fejem felett? Semmilyen felhőt nem rendeltem. A had látványt kér s tükör fekvését tolja türkiz part közepére.
Felhőről beszélek
Zenélő virágok menetelése suhan, szirmaik élednek. Ez ilyenkor az éledés sugallata? Pihe hajóján tükör lebeg, jött megnézni a zenét?
A rügyek izmos szorgalmassággal gyökeret vernek, nem szeretnének szégyent vallani nőnapon. A cintányérok csendülnek, csapva nyitja ajtóját a vakond? Az egyetem jogi karáról lépések közelítik szipogva a földet. Kalap emelése nincsen, de vállakat ringat élénken.
Felhőn beszélek
Gyűrt fityula rám mered. Lefagyott tekintet, a másik könnyes. Deszkát le s munkára. Ő azt szereti, ha reverendája egyenes.
Sötétkék a palást, majdhogynem fekete. Gőzöl közben a vasaló kezem irányította hője. Az aszott arc gombolja be a gallérját, felnéz magára s kérdőn mered rám. Felveheti a ruháját, kisimult benne minden ránc.
Felhőre beszélek
Imádom, ha ezzel kelt a hét. Beengedem, ha kopog. A csengőt leszereljem? Inkább megszereltetem s majd felteszem. Ne ébresszen feleslegesen.
Elfekszem az ágyon és csak a karkötőmre vágyom. Nyitva az ajtó. Nem itt az ideje, hogy becsukjam? Vörös rúzs az arcomon liheg, a szemöldököm milyenre legyen festve?