MotoszkaDaniel blogja

Az éjszaka kellemesen felgyújtotta az ágyadat, és kikergetett a dúsan takarózó jég virágára, amin egymagad átkelni képtelen vagy.

Kesztyűdet lepi be a hó. Sapkádat ne keresd, mert behintette. Telefonon a kezedet ne merengesd, mert nem érdeke, hogy a csörgés másvalahova megérkezzen. Selymes váratlansággal indul esésbe s bekerget téged egy házba. Itt is sötét van, akár a lecsukott szemed alatt. De szeretnek téged! Akkor is, ha a beszélgetőpartnered egy teljes fejjel magasságban beelőz téged. A vállfákat adagolod neki dzsekikkel s ruhákkal, Ő már a csókod után hajolna. Képzelőerőd indul be, midőn kezed ügyébe tű kerül, de itt a hallgatóságod megkerül, az érvelésednek senki ellen nem szegül. Inkább szabad fotelokat kínálnak neked helyül. Érkezzen ide pizza? Még mindig nem igényelnél csókot, de a pehely arcú nő annyira akarja. Azt sem tudod, miképpen szállítsd azt az ajkára, amikor Ő már arcával a te arcodat simogatja.

Akasztókat, tűket, vállfákat felejtsd el. A sálakat, sapkákat a fiók mélyére. Havazás csak odakint van, innen bentről nézhető meg. A nő azt szeretné, hogy erre a maradék pár órára őt, magaddal foglald le!

/A megszenteletlen földön 5./

Ég a kezed?

Botot markolhatsz vele, amin a tűz sétál.

Érdeklődéssel taposod a homokot ott, ahol a lelked lépdel.

A koromsötétben társad a lámpás.

 

Ropog a levegő és buckák a lábad alatt,

de honnan zavarja gondolataid neszét a zaj?

A fák kipusztultak, fű erre nem vet talajt.

Morzsolja haladásodat a kíváncsiság,

amikor az életet forrongó botod máglyán megakad.

 

Ez a lélek valaha mesélhetett.

Keresztre feszítve gondolkodik a lángok nyelvein.

Vedd célba a neszek mokaszinjain a bucka túlsó hegyét,

ezen a fiatalon élete végére ért vándoron a Te buzgalmad már nem segít.

 

Rólad négy bőrt húzott le a kopár forró semmi a tüzes gömb izzásában

s véres trikód tiszta.

Az oázisban, a nap elején gyönyörködtél is száradásában.

Keresd meg a tüzelő test égi feltámadását a pirkadatban.

 

A farakás szorgalmasan pattog és tüzel tovább a meggyötört tudat,

miképpen a tisztelet könnyei gurulnak le arcodon

és annyira segítenél rajta…

Tápláld a vastag gallyadat, adja számodra a fényt e hosszú korom alagútján.

 

Veszít dobolásából a ropogás, amint előtted a rónát támasztó másik dombság.

 

Ő halálra égett s elképzelhető, már a szellemekkel beszélget, hiszen egy porcikája sem rezzen. A te kezedben rongy lebeg, éled új életre a tüzed s férfiasan duzzadó melleden keressél magadnak táborhelyet, mert itt a homok terepen közel a reggel és hamarosan szomjas leszel.

 

Kósza barlangot keress,

a mellkasod a levegővel hempereg a lélegzet völgyén.

Ivóvíz legyen a vendéged,

rúgd be a barlang fakapuját, a sivatag megkímélt téged.

 

A hajnal mászik,

akár a párnáddal is mosolyoghatsz.

Irígy suttogása az éjszakának fénylik.

Előtted ami nyomorgatja a perzselő,

hamuszáraz előző napodat,

az egy több seregnyi és tavak ölelte szikla.

/A MEGSZENTELETLEN FÖLDÖN 4./

 

Mindent látsz,

mégis a semmiben érzed magad?

Földet értél a varjúk telepére

és a hollók szeme járkál.

 

Vidd a vértedet

s a hangokra figyelj,

a lámpák árnyéka a segítséged.

Ismerős a terep?

 

Amikor trónjára ül a tüzes gömb,

itt virágzik a környék

s a halak csapják a folyam vizét nagy körben.

Dobd el a zseblámpádat, úgyse működik.

Vedd elő a vadászfáklyát s markold kezedbe a part tetején!

 

Ráleltél egynéhány ceruzaelemre, esetleg zsebtelepre?

Na, éber az eszed s elolthatod az éjjeli gömböd világát,

mert újra előtted az út.

Tartsd ki a lámpásod a semmibe! Ez nem visz el téged kétszáz méterre,

viszont tovább ad számodra fényt s látható a gázgyár!

Szólj a lépteidnek, hogy indulhatnak.

Téged, innentől fogva, nem bánt senki sem!

Szétver az élet karma s valaki a vesztedet akarja? A buja erdőben tör a nyugalmadra? Gazdag boltívet mutat a fenevad mosolya?

 

Egymás után vered szögeidet a sziklába s zúdul rád az eső. Csúszol vissza. Valaki nem szeretné, hogy folyton lejjebb zuhanva te legyél az első.

 

Mindenen túl érhetsz fel a csúcsra, ha hiszel magadban. Örvény kaphat el a folyóban, de tempózz szorgalmasan.

 

Ha egy dallam úszik a fejedben, számodra viszont idegen. Ne hagyd, hogy rajtad felülkerekedjen. Hallgasd, esetleg énekelheted is magadban, hiszen van a szavaknak hadnyi ereje s közben legyél úrrá a félelmeden s az életedre rátörni kívánó vizeken.

Soha életedben nem hallottad ezt a zenét mégis ismerős? Ússz kitartóan és dalolj. A gyönyörű, ám ádáz szirének gyülekeznek az öbölben. Te nem látod őket, miképpen kerítenének be. Számukra viszont a személyed szabad préda.

Hagyd el az öbölt vagy mellezz ki a partra. A pillangót hanyagold, mert a vízben nagy zajt csap.

Ez a galamb már nem hord levelet a folyamon s a Kamarás Dunán át, de méltón fekszik el a híd korlát betonján. Megvárja, míg e fürdőt körbe tekerem s magam mellett egy barna hölgyet fehér öltözékében elengedek.

Amikor a felhők ezt az irányt suhanják, fogságba ejtem figyelmemmel a kanyar útját. Rám kacag a víz, nevetésemmel igyekszem beteríteni.