MotoszkaDaniel blogja

Személyes
MotoszkaDaniel•  2021. november 8. 22:21

Locsolás

Amióta nyúl a nyúl, illatban fürdenek a néha kátyús mezők s néhol befigyel a vakond. Hol veszett el a fű illata? Az utcák hosszán udvarra lépve fészek terítve és kölni ásít kupak alatt a zsebben. Ilyenkor a délelőtt kel. Talál az elmémben verset, de sorokat biztosan markolok. Annyi szép tojás, hány cseléd festette?

Meg lehetne fogni a nyulat? Magamhoz szeretném emelni. Ő a nyájasság hírnöke, délutánra nekem is lesz nyulam. Nyitom az erszényem és szedek óvatosan, ez nem mind pénz. Nézem még a lányokat, a maradék tojásokat festik.


E nap muszogása során nem tud elmém felidézni zivatart semmilyen kert ölén, de a fuvallat sétája mindig új járdát kap. Az esztendő kávézó virágzása kolompot lógat elém, húzzuk meg a végét. Ide még be kell locsolni az új idők illatát e takaros kapualjban. Elmélázva állok fel szintén tojással s örömmel, fülön csíp a delelés.

MotoszkaDaniel•  2021. november 7. 13:42

'Csobbanás'?Fiúk, kérjétek fel a lányokat táncolni

Te voltál számunkra a magyar tenger összefont és bájos keze az éjszakában. A kebled keltette hangszálak szólaltatták fel hegyek csúcsain a kezeket és a szíved felett halhatatlan szemed azóta is lázad.


Elhoztad számunkra a holnapot? Mert gondolataink szürke elméje a kellemes gőzben nem fázik. Lehet rajtad kabát, egyrészes pulóver vagy alig egy szál szirt kavicsok mintájával húzott hímzése. Pántok tartják válladon a tested, de te azt szereted ha arcodba és szemedbe néznek.


Repül itt minden körülötted a habok felett. A morzsolódó homokra nézni lehet a morajló hangodban, rád festhetik a kották ajkadon a hangot? A hullámok felé nézel s ruháért megy a szemed valamennyi megfestett pillája.


Énekelsz még nekünk? Mi nem tudunk dalolni, a színpad a talpaidtól dobogott. Száz hópehely is szállhat, rád kívánunk nézni és követni tánc alatt a télikabátodat. A torkod trillája az óceánt is áramlatra ihleti. Nótázhatsz szekéren és barlangon, tajtékok tartják a ruháid illetve a szövegek ritmusai. Ledobhatsz magadról bármikor bármit. Tudjuk, hogy amint csendülnek felénk a kották a szólamod bájában, tested ütemre mozgása indíttat minket a csípőnk rajzására.


Emeled a hangod a mikrofon szavára? Akkor elhalkulunk, hisz mindjárt hozza éneked apró varázsát a bűbájos mosolyban úszó hangod örök intarziája. Ez az új visszhang az öblök örvényeit ölelve, ide érkezik és a lábak szabadon rángatják a bokát a test örömét víve. Az útnak indul hangszálaid hunyják be utánad szemeinket, a szőke orcádra üdvözül az ajkunk. Kérd fel munkára a hangvillát! A mosolyod nélkül kopni sem hajlandóak a sziklák. Megadjuk magunkat a felcsendülő énekednek.


(Splash! - Benkó Ildikó, Álom)

MotoszkaDaniel•  2021. november 5. 13:54

A kis pulyka oromzat tetejéről néz

A szemed előttem süvít és a hurrikán hangos lépéseivel találkozom, ez a vésés megkoptatja a partot? Az ajkam szárad, a testem motorja a szívedet keresi. Nincs az az áramlat, ami messzire sodorná a lelkem evező csapásait e csónakon. A szél viharként hányja a ladikom, a lökések a szemeidet tőlem elviszik.


Nem tántorítja az erőm a sodrás és a remény kihűlése sem, pedig az érzelmek fojtó örvénye polipként húzza gondolataim karját a mélybe. Hol lehet a szavaim lába? Nem látom az elsötétült vízben! Minden csepp boldogan hullámzik, de szemem óhaja csak nem végezte a sírban! Fagynak az ikráim, de az uszony magát emelve morajokon lécel. Ez a szenvedély nyirkos nyaka? Nem ölel, de nem is taszít el, a körbe-körbe lapátoló vállaim kedves áll aljára esve kifulladtak.


Itt minden hullám a barátom, de az én vágyam a csúcsokon fekvő szirtekre vágyakozik. Meleg hajtincsekre lepihenni és a szemet behunyva mélán gyalogolni. Masni köt oda arcra szólalásra kész hangomat, sál vékony melege szívja a vizet. A szemem fáradt és tűzben izzik. Csordult cipőm fűzőjén szirének bájban ázó uszonya húzza a lábam, meleg orca simulására szeretnék kikötni.


Az áramlat köve tompul, a  vágy motorja köhög s le nem fullad. Tajtékok pumpálják a naftát testembe, pedig ők is fáradtak. A hegyes domb széle nincs ötven méteren, elmúlt már a harmincnyolcadik lélegzet oromja. A pillákon habok esnek, de nem kétségbe. Negyven partizán sem kell nekem. A falakat óhajtom megmászni az illatos homlokért a szem szigetein, fogad az elveszett partoldal.


Az üres csókokat mossa el az örvény! Az öböl nekem nem hintáz mást csillámok vállain, csak az ő szavát! A hideg vízben mindig éjjel van, ide csak Ő hozhat nappalt! Kőhányásokba szorult szél szárítja a haját, a tenger áramlata ápolja már hajnaltól rúzsért az ajkát. Ha későn keresem a leheletét, a dagály elsodor. Ha korán, az apály odaragaszt a fürdő kövek aljához.


A mélyből jövő hableányok száraz ruhát öntenek elém vödörben, a szélekbe ütköző szél a súgó törölköző áthűlt elmémnek. Azért van hajnal, mert felém néz s nem rám. Az éjjelt lapátolják, de víztükrön hánykolódva nem megy el. Száradt píremet unszolja az őrtorony sétáló szeme, semmilyen reggel nincs az óceán haván.


A harmat karja szúr mindössze, hogy a vizes csónakot száradásban mossa az éj. Tántorogjak nagy kövek szétfújt ráncain? Csak ha az ő hangja hív! De az jön minden méteren? Nem szipog a lábam orra. Inkább negyven méter nehéz tető kavicsok hátán és felfolyva hozzá. Az Ő mosolyához, mint száz bizonytalan szikla s omló szirt a kétes nappalért.


(Részben, álom)

MotoszkaDaniel•  2021. október 26. 11:28

A barátom a fiammal fürdik a mellkasán, csak meg n

E FÁZZON A HABOKNÁL


Tolja habjait a folyam, egy csuka nem ficánkol nyarat. Nő nyargalász parton, elhagyja ajkamat a rejtelem? Pedig égeti még valamiféle szenvedély. Csukáim a rejtély nyomába erednek, miért ekkora ez a has?


A szomszéd a kisebb hegyek hazájából jött ide téblábolni s hírt vinne a népnek, csak hol talál telefont? A sajátja mitől működésképtelen? A fű szálán megyek utána, de elnyelte őt az erdő?


Pancsoló part partjáról nézem a vizet, ezek hűvös szélek. Tartja ülő testemet az eresz, már a többiek sem fürödnének. Szóba hozom a másik felemet, ki mártózásra szánja rá magát a nap még meleg sütésében. Látni a pocakját, a csókot leszámítva viszont miért kerüli a langyos kását?


Attól fél a barnára festett barátfélém, hogy a gyerek bolond lesz. A szél beszéde azt terjeszti, fiút hord a szíve alatt. Be kíván slattyogni valahová a kórházba fecskendőért, hogy ezt megelőzze? A homok lapul a nadrágok zsebén s ennél rosszabb hír a fülemhez ne gyalogoljon.


(álom)

MotoszkaDaniel•  2021. október 24. 10:52

Wicca

Minden bérc magasságba öltözik, midőn a bíbor alkony ásít s elteszi magát a völgybe? A fák és cserjék egymásban tépelődnek, aztán a göcsörtből a rücskös ágak kiszabadítják karjaikat. A csúcsra mászó szellő futásnak indítja sétáját, seprűk gyülekeznek a kézbe. Milyen udvarias férfiak! Előre engedik a nőket e tetőről a tágas völgy lábaira.


Leírnak egy méretes kört, izzanak a botok. A lobogó hajak beszélnek az erdő sűrűjébe, de miképpen is látnak éjjel? Megvetett mező felett egyensúlyozva pihenőre melegednek némi percre pajtában, melyet igényes bodza bokor őriz? Lámpában fürdik egyenruhájuk s visszafelé az izzadó főút mellett a madarak alatt haladnak el a csivitelő póznákat néhol érintve.


A söprűk túlhevültek, lepihenten jön rájuk a pirkadat. Gyerekek jönnek a falhoz a támadó szélben, de ők nem mehetnek még az úton túlra repülni. Szlalomban kerülgessék a fákat! Van, akinek ez nem gond? E hegy kanyonján belül felügyelettel a szülők által éjjel megtett táv járdáját szelik.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom