Övegh Zoltán

Szélhási Zsolt vagyok és négy boszorkány terem előttem. Azt mondják, hogy én most összepakolok és velük tartok vagy itt ragadok e sivatagi dombon cselekvésképtelenül. (Én nem az ilyesmikben) Ezek honnan tudják ezt? Ők mondják azt, hogy boszorkányok. Én csak buzgón nyomoztam e lakban ebben a kellemes nyári időben.

És még mindig csak hangokat hallok. Az igaz, hogy kellemes női hangok ezek. Csak nem mondanak hülyeséget, mert csakhamar a ruháimat tulajdonolom csak magamon. Minden más a semmié lett.

Illatok gyűlnek s vesznek körül. Azt mondják, maradjak veszteg és akkor megmenekülök. Én nem hiszek nekik, de: az zavar, hogy nincsen meg semmim s kvartett hölgyek ezt honnan tudják? A boszorkányokban sem hiszek.

Körülállnak és csak 'felöltözött' mellkasokat látok. Van itt széttárt melltartójú ing, befont karú nagy dekoltázs, pumpált mell a cicivel jaguármintás melltartóban egy összekötött s szétgombolt kék farmering alatt és bő 'szemüveg'ben nézelődő dekoltázs.

Hallom amit susmognak és lehet, hogy igazuk is van e lányoknak. Azt mondják, én nem is vagyok lényeg. Ők a víz könyvéért jöttek. Csak ha már itt vannak, engem is kimentenek.

(álom alapján)

/SALTO s BELLAGRY vonatra szállnak/, hogy a begyülemlett atomhulladékot elszállíttassák a szigetre. A szigetre, ahol inkább növényzet van (de ember ritkán). Szép hely, csak itt nem szokott az ember pihenni. Jobb is itt, mert a hydrogenbirodalom még inkább lakatlan mint lakható.

Miután ez a vonat elzakatol és a szemükkel megetetik a tájat, a hangjukkal meg az óceán habjait. Visszanézve elköszönnek e szemétteleptől azért, hogy láthassák a fiukat. Vonaton találkoznak vele és legalább láthatják, mert bujkálnia kell. Ledarálni jött a szemetet, utána Ő is vágja el a csíkot hullámban a habokon túlra.

(álom. Az első kettő zárójelig az álom. Az összes többit Én találtam ki hozzá, hogy legyen körítés)

Együtt kell vacsorázzak a szellemekkel s előtte meg célszerű megjelenni a szalonban. Na, mi az étek? Megterített az asztal és gyerünk falatozni. Ha a bendőnk ezt túlélte vagy elfogadja, irány is a lépcsők felé a kastélykert bendőjét nézve. Mászni és a szemem sarkából valaki gyalogol az arcomra.

Oké, mit kell tenni? Menjek fel emeletre. S, most? Be kell várni a többi szellemet? Még rakom a lábakat a lépcsőn, megelőz egy férfi. Netán az Ő háza volt ez valamikor? Raymond Stantz előz meg engem az egyik fordulóban e pihenőnél, de köszön a cilinderében. Na, úgyse láttam még Őt abban. Én, hülye. Én, tüte. Megkérdezhettem volna, hogy mi az étek.

Na, nem baj. Úgyis mindjárt megtudjuk. Legfeljebb kettő lépcső van még hátra, aztán beérkezés a vacsoraterem páholyba. Igyekeztem úgy enni, hogy még férjen belém. Egészen szép ez a kastély., pedig még csak a földszintet láttam. Most baktatok fel az emeletre. Ezt eddig észre se vettem, kétfelé ágazik az út. Most merre menjek?

Azt szeretnék a szellemek, hogy távozás előtt vacsorázzam velük. És ha rossz felé megyek? Merre ment Ray? Balra. Akkor jó, még megvan az emlék. Akkor mi is balra fordulunk ezen az elágazáson. Egészen ideáig beszűrődik az utca fénye? Pedig aránylag messze van a bejárattól (A hátsó kijárat meg abban az értelemben messze van innen és más irányban). De tényleg, hogy minden fajta homálymegvilágítás van csak itt a szép tündöklésében s látni a lépteknek a tisztán kivehető árnyát. Ezek egyenletes fokok itt e lépcsőkön.

(álom)

Üresen szórakoztató és izgalmas a környék. Nekem játszópajtásaim vannak? Kettő óriás, akik beszélnek (egy méretes labdával a kezükben). Azt mondják, ez moszkvai játék, és. És? Én is játszam velük. Megtehetnék, de nem bántanak (pedig messze vagyok a családomtól). Szerintem simán megvannak három méter (magasak). De lehet, hogy megvan az öt is.
(álom)

Aki a szellemekkel beszél nem biztos, hogy Pesten van. És aki Pesten van az nem biztos, hogy szellemekkel beszél. S mi van akkor, ha egyik sem? Csak azért a kérdés, mert egymagam loholok a levegőben és mi a francnak? Férfi alakja toborzódik ki az éterben, de ez csak az arca. Hol van a többi? Mint kiderül, arra nincs is szükség. Mert ez csak egy üzenet e tudattól s mehetek haza. Az egykori kollégám meghalt s ezzel ezen arc már húzódik is vissza a metrók sötét alagútjának mélyére. Akkor most tényleg vissza a többiekhez? Mert ez a torkolat eleje, még nem mászott rám a sötét. Igen, menjünk ki innen! Vissza az életbe! Ez az átjátszó - állomás, tudati létező a létezésben eltűnt. Nem is akarja, hogy zavarják. Már nem is látni. Akkor menjünk, ki a fényre e földalatti kocsiból!

(álom)