Övegh Zoltán

Borong az ég? Iskoláért a felhő nyúl, tantermek folyosóin a víg kedély. Az ablakokban tanárok lépte tanórákhoz fut.

Redőnyét húzza fel a délután, a pince ásít s lakatja retesze füzetét nyitja. A csengő kolompja életvidám, pedig e negyvenöt percet az eső moshatja.

A táblán az óra mutatóját a tanár krétája húzza, lemegy a roló a tanulók kabátjain. A jelző kopácsolja a tanítás végét, és könyvek érkeznek a táskákba. A boltozat összezár, a járdán cseppek és békák nézelődnek tócsák partjain.

Le kíván hagyni a tavasz, de miért hagy faképnél? Nem tetszik neki az arcom? Tudom, hogy hozzá képest nagy a fülem. Állítólag viszont, szép a nyakam! Arról nem nyitok vitát, hogy  szerintem vastag!

A tengely hónap végét reszel és dobhártya figyel a rezgésre. Rendőr trombitája kezd zengő indulójába. Fityegő pisztolyom felett, isten hozott Beverly Hills-ben!

A viccet asztalomról lesöpörve s bajuszomat szakállra növesztve: tényleg szívem csücske ez a zene! Ha éppen nem forog az óriáskerék s nem ölelnek a gumi medvék (mellettük bocsaik és macijaik), e dallamot pörgeti az elmém!

(Na, ez nem álom! Kivételesen. Ezt más élmény iheltte! :) )

Itt van az este az utcában, mert leszáll? A lélek úszik boldogan és elképzelhető, hogy ébren van a család. 

Az út felülete csendben serceg kavicsok alatt s űrhajó lebeg, és már le is ereszkedett. Sötét minden szeglete, de kitapintható ajtajának kilincse. 

Én lapulok a közvilágítás fényében, a családfő inkább nyomja azt le és szavaz a belépésre. Nagy ennek a kabinnak a területe.

(Szintén álom)

A tüzes gömb égeti és kelti a fákat. E lombok között kutat találtam? A reggelt magával viszi a délután, a fiam oda szaladgál s édesanyjával vizet hord onnan takaros parasztházba.

Most hozzám rohan léptével a gyerekem. Nem pityereg, de megszeppent. Letérdelek, hogy halljam: édesanyja miért teremtette le?

(Ez is egy álom emléke. Fogalmam sincs mikorból, mindenképpen 2010 utáni.)

A feketénél is sötétebb az éjszaka? E házat a gonosz belakta. A fejed tetejére is állhatsz, Te itt fogoly maradsz.

Felbikázott a hangod? E város másik végén is hallatszott. A démon megrángathatja a harangot, nyomodban fertőzött angyalok.

Az egyik napjába belehúztad a kolompot? (Harcolj az életedért!) Téged, innen, semmilyen seprű nem ment ki. Az éj csendes odakint s szagtalanul dohos. A másik a csörlőhöz illan. Arcod előtt csünghet a lenyomhatatlan kilincs.

Örök, de biztos rabság vagy bizonytalan (vég)kimenetelű, de igaz boldogság? Amíg ujjad az ajkadon baktat, egy sötét kéz emel fel. Igen, de fogalmad sincs, hogy merre?

Ne azzal foglalkozz, hogy a semmi terel és a semmibe! E kijárat a számodra hivatalosan tiltott terület! Csókkal ints be az esetleges lázadónak, hogy köszönöd. Zárod az ajtót? A te lelkedben már telítődik az öröm.

Alattad fülsüketítő szenvedések moraja a fuvallatban, de fent szárnyalsz. E vesztőhelyek felett néma szemlélő vagy. Amíg rajtad a megtévesztés kesztyűje, rejtve maradsz.

A kaput a lázadó fattyú lezárja. Őt soha többé nem látod, de lehet: Azt a csókot, később, máson is beváltja.