Övegh Zoltán

Itt hiába vakok a cápák, ha egy férfit vérbe fojtanak. Olyan, mint egy óriási víztartály sötétbe burkolózó partokkal.

Én Monica vagyok és arra ébredek, hogy az éjben férfi visz partra. A tenger illetve szigeti barlang vak cápái után megérkeztünk a partra. Megfulladt nőre lelünk a biológussal a habokban (a part közelében. Hánykolódik a test a hullámokban), Őt nem a cápa támadhatta meg. Beütötte a fejét vagy a parttól elhánykolódott és kimerült.

Miután az agyam összeszedi az eszem, valamikor el kellene indulni haza. Remélem, onnan a magányos szigetről e cápák nem tévednek ide ki a szárazra. Holnap péntek van, de nem tizenharmadika. Egy uszonyt sem látni a habokban, amerre a szem ellát. A hullámzások mossák a homokot, őrhajókkal az Orca - ért ki kellene menni. Ne hánykolódjon gazdátlanul. Eddig sem volt velem erőszakos a tudós. Nem vetkőzöm le, de dugjon meg itt a parton (Ha már eddig is nézett, de nem mustrált).

Táborokba tömörült csoportok zavarognak a dekoltázsok zúzásában. Egy a csoport, egy a zászló, csak nincs lobogója. A férfiak nincsenek száműzve, de hová lettek beosztva? Ezek kizárólag lányok, akiket látok magam körül és engem is besoroztak.

Inkább itt legyek, mint valami félrefuserált zárkában. Ez a világ más. Nem sötét, szárazon szórakoztató. Az s nem is komor illetve a semmitől sivár. Szóval, szabad vagy és lányokkal alkothatsz. A férfiak osztályba lettek osztva, azonban sok itt a torony.

Illatot a csajoknál még kifejezetten nem érzek, de a fürdésük vagy cicomázásuk után fogok. Arról írok, amiről akarok. Cserébe legfeljebb hallgatom, ahogy egyik másik lány horkol. A Roxfort sehol, nem olyan rossz ez a tábor.

Ahol az út a délután nyelvén vezet, cél van. Az irányzat el nem veszett, mindössze behígult. Hová is tűntek el a pálcáink? A nőké szinten meg van vonva.

Még a baglyommal sem repkedhetek. Domborulat vígasztalódik mellettem tarka barnában illetve ez itt még egy sötét pulóver. Minden út más s nem feltétlenül hosszú. A pálcák változhatnak, de egy az út.

Nyár végén az első napon előfordulhat, hogy meg kell osszad az ágyad más lányokkal. Ha dél felé jár az idő mutatója, gyakorlatot oktatsz? A dekoltált tábor hangulata nem rossz, csak bagoly nélkül nem jut ide hozzám a posta. Az utcákat rója talpamban a lábam s továbbra is asszonyokkal.

Pálcák nincsenek, de társaság igen. Talár sincsen, de öltözék van. Az lehet, hogy itt nincs egyetlen pasi sem. Pálcátlanítva is elsajátítható a gyakorlat, ha rendelkezésre áll hozzá a szilárd elmélet.

(Henry Polter üzenete 2.)

Nem száll erre az este, a hajnal erre nem hál s egy gödör szolgál itt az eső vizének gyűjtése gyanánt és az nem ered el. A csapadék nem létezik. Reggelig biztosan nem, pedig szomjas az útszéli fű is. A társával, amelyik is mászik a kapaszkodó emelkedőre a reggelért. Amikoris talán jön a harmat. Pedig fák azok vannak s domb alja is!

Aggodalmában fürdő anya és szavába (rekedt) meredő apa velem eme árokban. Be akarunk mi menni ebbe a házba (Csinos, szőke anyuka mondja, az Ő lányuk is eltűnt. A másik lány élve nem került elő)?

Nyomás befelé az átívelő beton úton át. De mielőtt hármaink lábai mozdulhatnának, szomorú meghökkenésbe mozdul a szem. A ház sajnos robbanásba vedlik az estében. Fejeket és idegeket behúzni, a cipőre bátorságot húzni s erőt venni az áthaladáshoz befele. A szülők maradjanak itt a csapadék elvezető árokban, én bemegyek. Akkor is, ha miszlikbe van aprítva a gerendák teste.

A harmadik lányt eleddig meg sem találták és a remény is jobb a biztos rossznál. Most kell nyargalni befelé, később már késő lehet. Aki él még, keressük és talán odabent van. Megmenthető. Minden perc lova zabálja a reményt az elmúláshoz.

Az kaparja a csőrömet, hogy a harmadik eltűnt lányról semmit nem tudunk s e másodiknál a szülők is jelen vannak a nyomozásnál. Erőt venni a félelmeimen és be a házba, amíg a tűzben az össze nem dől. Minden félelmem attól izzad és égeti bennem az erőt, hogy e harmadik talán még él és nekik kivihető.

Érdekes, még nincsen éj és egy autó sem keresztez nekem utat, hogy ne fussak át? Na, elég az agyamon átfutó önmonológból s nyomás befelé! Élve szeretném kihozni a lányt. Itt vagyunk a semmi háta mögött, telefon sincs a fülkével vagy kórházzal a közelben. Befelé!

Ha a szenvedély keresztjében ölel át a vágy, akkor az igazi érintés. E gondolat most a habokra vonatkozik, mert ez a csizmák alatt a tenger érzete. A vöröslő horizontba borul az égbolt. A halak nem harapnak s ezentúl a kalózok sem rabolnak, no nem a felgyúlt víz az okozója és a pirosló cseppek hullámzóan égetnek habot.

Megszállja valami a kapitányt? Érzelemben lebeg a róka? Pedig a szemei nem tüzelnek, legfeljebb feketében pirosak. Félvér kalóz ölel át s e csók tőlem az ajkára valamihez nyitány?

Rabló teknő veszteglése a nap fogyatkozásában? A habok aranylóan eveznek a tajtékokban. Mi a rókák vagyunk s nincsenek ágyúink, körülöttünk azonban az angol királyi haderő felsorakozik? A kitérdelő ágyúkra fehér zászló a válasz, e hajnalon sem fog a pisztoly tüzelni.

Férfi a kapitány, a legénysége néhol nőkkel és a zsákmány többi maradékáért jöttek? Nem találnak ott semmit, ezért átengedjük őket. Tátogó ámulat a halálfejes hajóról, hogy megnyílik előttük az út az óceánra s azok a kezek bizony üresen térnek vissza. Öt vörös kereszt brit lobogó néz szembe egy szét nem lőtt raboló hajóval, a többi süllyedésben mögöttünk a habokban.