Övegh Zoltán

A 'potyahorgászó' havasjelölt elmegy azért a pótvizsgára, rászánja magát. Át is megy! De mi jár azoknak, akik elsőre nem teljesítenek? Tartalékosok, éjjel illetve a leghülyébb időpontokban oszthatják be őket s ráncigálhatják a munkaidejüket is. Ha épp olyan felettest fognak ki.

Az egyik ilyen során fekszik a lényeg előtt a nőre s nem is tudja befejezni, amit elkezdett. Egyrészt kopogás meg ajtónyitás megzavarja a lovaglós perceket annak keretében, hogy a lány udvarlója megérkezik. Másrészt a lovag megerősíti, amit a csipogója már közölt: Miszerint a váratlan jött hóakadályt el kell kotorni és épp ezért nyeregbe szállás jön. Bejön szünetre s melegedése töltése közben sörözve azt látja a pihenőjéből felnézve az ajtónál, hogy titkárnők érkeznek a kávégép irányába a reggeli műszakosokhoz munkába. Az egyiknek libegnek hevesen a bájai, de zárt a ruha.

Én, jelentésemet írom arról, mit végeztem. Őt váltom, azonban ritkán. Sőt, alig látom a 'potyahorgászót'. A nők előttem mennek el rám mosolyogva. Nézem, hogy az egyik vörösnek némi dekoltázsa van a lebegő ruhánál (A neve Brigitta, mint később megtudom. Némileg leguggol hozzám pénzt nyújtva: Van kedvem a számára még presszókávét vinni? A pénzt elteszem s megérkezve azt, az asztalára helyezem. Mielőtt távoznék). Azt nem láthatta a tartalékos, mivel a bal félen volt. Az én pihenőm a folyosón bal kéz felől van.

A legutóbbi meghallgatáson jelen lévő biztonságiak lépnek be hozzám ajánlattal. Ha aláírom, akkor megvan a főnököm. Kérdezem, miért? van már, akinek jelentsek. Aki alá tartozom. Igen, de az a hölgy elment máshová. Miért? teszem fel a kérdést. Ott többet kap kézhez. Értem, hangzik a válaszom. Kezembe veszem a szerződést, olvasva a sorokat. Backosh Zsuzsa irodavezető alá dolgoznék. Őróla mit kell tudni? Mennyire új ember? Az a válasz érkezik, hogy Ő tette fel nekem a kérdéseket az Ő kíséretükben múlt alkalommal. Minden hétvége szabad és kezdetben egy hét szabadság minden hónapban, ami jár. Azt mondta a fiatal hölgy, hogy ide kérte az áthelyezését valamiért meg hogy mindenki másnak van már felettese. Ezért gondolták, hogy akkor Őt hozzám tudnák bepaterolni. Ha nem kérek ebből, csak egy távolabbi naszádhoz osztják be, ahol rosszabbak a körülmények és a feltételek is a munkavállalókat illetően. Azaz csürhébb a légkör. Nekilátok a papírnak és kérdésemre, így!: Nem hétre kellene jönni, hanem nyolcra. Bólogatást tanúsítok, de nem mondok semmit. 

Tetszik! A tollammal játszom, nem nézek fel. Csak közlekedéseket hallok. Ajtók nyitódnak meg csukódnak, egyszercsak megszűnnek a zajok és lépések közelítenek meg távolodnak. Elfogadom! A másik helyemet egyenlőre nem mondom fel, mert kell a pénz mellékben. Az a három félreeső fészer illetve lak meg kastély vagy várféle. Szükséges az egérút tavaszig, amikoris megerednek a vizek és mehetek aranyat mosni. A talán családnak, most még igaz; hogy nincs gyerek. Meg erről nem is beszéltem otthon még az asszonnyal. Lehet, nem is akar gyereket. Én szeretnék. Meg aztán, még el se vettem feleségül. Az is lehet, elhagy. Úgy, egy... pár esztendeje vagyunk együtt. Mást is választhat, most még... jól megvagyunk.

Felnézek a szerződésből és bólintok egy igen kijelentéssel megspékelve a gesztusomat. Jó! Örülni fog neki Nikolett. - mondják a fiúk. Megkezdem a pontozott részen a fentebb foglaltakhoz alul az aláírást és haladok a kézjegyemmel, amikor illatot érez az orrom. Jó, finom. Árnyak gyalogolnak a padlón mellettem és lassanként, időnként felnézve, ez Zsuzsa lehet? Fel - alá járkál dekoltázzsal meg mozgó mell forog benne valahányszor fordul. Jó, aranyos illata van. A nevem betűinek formálásának végéhez érve leguggol hozzám, látni akarja? Valamennyit lát belőle, és mosolyog. - Hogyan döntöttél? Hangzik a kérdése.

A férfiakhoz nyújtom az aláírt iratot és mutatják neki. 

Érkezem be munkakezdéshez és Nikolett ül le mellém bemutatni magát. Valamire vár, mert rizsázik, de nem megy el. Egy közeledő alaknál van valami, azt adja át a számára. Zsuzsa felé fordul, hogy elmehet, aztán ajak üdvözli egy múló cuppanással, amit szétnyílás nélküli mosoly követ egy SZIA köszönéssel. Azt mondja, ezt a beosztást és munkarendet szeretné ismertetni. Összekapcsolásra tapog el pár percre, de nem jön vissza. Na, legalább be tudom fejezni a jelenléti ívem kitöltését. A férfiak jönnek hozzám, az egyik szól: meg kísér, hogy Zsuzsa asszony itt bent vár. De nem ez lesz a végleges helye. 

Benyitok és beszélgetés. Vörös kód néven mutatja be a munkakört, merthogy hideg hétnek nézek elébe és azon a területen most sok a hó! Az asztalon áthajolva ajkaimhoz kóborol, érinti a kiszáradt szájszéleket. De úgyis mindjárt leöntöm valamivel. Jó kis olasz Capuccino. 

Ekkor ébredem fel és mellettem van Zsuzsa, összeékelt karokkal a mellén néz rám, hogy: minden rendben? Arra fogom, ami az igazság, hogy ne haragudjon. Csak még nem szoktam meg ezt a nehéz s heves odafigyelést a motoros szánon. Fáradt vagyok mindössze és elnézést kérek. Ez érthető! - duruzsol számomra a felelet Tőle a fülembe. Én meg azt hittem, hogy álom volt, de akkor mi ez a kérdés? Mert az öltözéke továbbra is nyitott, akkor mégsem álom volt? De lehet, pillanatra tényleg elaludtam. Egy némi, apró szundítás lehetett: Nyúltál melltartóba? Hát én munkahelyen nem fogok izélni, úgyhogy 'haladok' rajta. Nem sokáig hallgatok, a hátán meg a vállán melegítem kezeimmel. Azt mondja, oda 'megyek', ahova akarok. Na, ez már tapizás és végük 'középúton' megállapodás. Összeér az arcunk. Ez nagyon jó. Inkább ilyen főnök alá tartozzak felettesként. 

Felemeli a telefont és az őrnek pénzt adva enyhe kávét kér be. A másik férfi mondja, hogy elhozta a 'potyahorgászó's jelentését... és hogy ki van osztva neki a jelenléti ív is. 

Elég jól elbeszélgetünk s újabb iratot kap. Ez ismételt ajak összeölelkezéseivel jár. Átnézi azokat Zsuzsa, majd most Ő ragasztja ajkát. Ennek az... inasfélének? Nem tudom, Ő - e a legjobb felettes. De hogy a munkát szeretem, az biztos. A rövid kávé megérkezik.

Vörös kabát rózsaszínre kopva vagy a nap fogta meg? Kalauz sapkájú vezető a sínekre nézelődve az állomás előtt. Drótszamarak nyergeinek érkezése várható, mivel egy sáv ott a számukra épül és valakinek kicsi volt a járda? Az átjáró előtt új lapok karcolják oda élüket.

Úgy ömlenek a levelek, mint a nyű. Lapozgatom őket első irodám kényelmes székéből. Az elsőbbségiket kiszórják a nap felére s alig marad, így már mindjárt könnyű. Csörgök a főnöknek, hogy néhány kézbesítő pihenhet. Képeslapok maradtak, pár van csak számlalevélből.

A vonalas csörög, hogy fáradjak fel. Alig kelt párnájából a délutáni nap s jártassam a szám, csevegjek. Azt mondja a kávéját kavargatva, gondolkodik merészen. A szárnyaló esztendők némelyikén lehetnék a helyettese, ez több kivehető szabadsággal kecsegtetne.

Egy postás túlórázott és kivitte az összes maradék borítékot, a társának így besegítve. A sarokban lelek rájuk, ahol egymásba akadt ajkak ölelkeznek. A bevállalós hírnök holnap szabad, a kolléganője kettőkör vegye fel a munkát. Oszolnak a lépcsők, a villanyokat oltja a karom.

Be kell mennem az irodába. Éppen betoppantam és csörög a vonalasom. Ilyen későn nem lehet csoszogni, minden fok érintésénél zeng a korlát folyosója. Az ékes üvegajtó után sejlik fel a nívós vezetői asztal a fényesre csiszolt kilincset elengedve. Illat mindenhol s behúzott függönyök. Topogást hallok, de nem elölről és lélegzik az iratokat tároló szekrény.

Le a szabad székre, ekkor ropog a szőnyeg és a komód sarkánál rejtőzik a főnök. Én nem láttam semmit, amikor a lábam lépett padlóról beljebb. A teste nevet, az ajka néz, a mosolya ölel. Záróra van, merre billenjen a mérlegemben döntésben a serpenyő? A mellkasomat nézi, a vendégszobába tessékel s ott pedig hajlik a díszajtó settenkedve.

Egy barátunk és kettő veterán van a közelben. Beszélgetnek illetve gépelnek. Az arc a fehér inggel nyílik helyet foglalva, a téma a szakmai dolgok nevetéssel tarkítva. Mellényre vedlek az ingemhez, csak növekszik a csend...! Tálalok még észrevételeket a borból kortyolva, Ő egy gombot kiszabadít rajtam.

Fent folyik a párbeszéd, a tálcán pedig van még némi pia. Süteményből is illik venni, a haja mögött milyen fülbevaló lapul? Ez a kacagás már dülöngél a félrehajtott fürtjeivel. A kanapé ügetve roppan, mert idehajolt ajkát elkapja a vágyam. Az alkonyat futára elősöpri az asztalt és lapulva fényezi az Ő övét.

Nem! Még nem lehet menni, mert most Ő foglal le vissza a kanapéra. Nem szeretném sehová szűrni a levet, az üres poharak és tányérok után még meg kívánok vele tárgyalni hivatalosan valamit. Öltözködnek a percek, a hátát mutatva kezem által rákerül a kardigánja. Akkor érkezem be holnap délelőtt, amikor akarok. A szimatos nyaka rendel még az ajkára puszit.

Menetrendet mutat, csattogunk a lépcsőn. Csóválja az ujját, ami ott bent történt, fedje titok egyenlőre. Léptünk a kapunak köszön s Őt átölelve az utca kérdő magányában vetek még pillantást erre a hivatalos ellenőrző könyvre.

(Levélhordó 2.)

Sárga haja van a napnak és fürdik a parton. Kabátka érkezik velem szembe, vállakra omló tincsek fekszenek el az alvó blúz kezén. Lövök s beáll a fekvő szirt az alkonyon. Lebukó bukszát emelek fel, melyet köszönő szóval fogad a gyűrűs női tenyér.

Kendőt veszek tisztításért a gépem szeme elé, jöhetnek az újabb képek seregei! Illat üti meg a tekintetem. Enyhén behajolva kérdés a hölgytől, ölembe ülhet - e a kíváncsisága? Fel a poggyászt az emeletre. Megértem, hogy vonatról kinézve más a táj íze. Úszó tornyok a vízen, én tevének nézem ezeket. Nincsen nálam sör, Ő előszedi pohárral a borát.

Zakatoló ősz nyomja a gombjaimat, elképesztő csillogások! Kötögetni kezd a lány valami sapkafélét. Készítésekhez emelni kell a kart mielőtt kanyarodna a vonat, mert feltűnik kettő elsimuló hegyvonulat. A madarak pihennek? A tükör nem. A csajnak ugyanis ránc tüntetéséhez segít tükröt tartani a markom. Ízléses nyaklánc ringatózik a nyakban, a domborulat alá téved a nézelődésem. Ott pedig övön szép csat!

A tevék Aladdin lámpáján kelnek át. Ufó rajban, az égen gyülekező bárányok ujjnyi foszlánya oson dél felé. Isteni ez a szimat! A tár helyére tenyerelek, mehetnek még a képek? Lubickol a nap ereszkedő forrósága. A kisasszony arca az ablakhoz nyúlik a látvány élvezetéért, egy fürdőző feje látja el színnel e megalonnyi árnyék szélét. Becélozom a köveket, amíg ez az asszony a távolba követi a lámpa útját.

Lekapok még egy árnyat, az messzebb van. Nagyítok, utána kártyát cserélek. A fotóapparátus megy a zsákba, a kanyar meg jön. Egyenruhás lány csörtet át lapáttal szénért. Törjön is fel a gőz! A nő gépet ad nekem, azzal is lőjek? Fordulás az északi részre. Köszönnék neki, hiszen vissza szenderedett e néhány percre s pihen a túlsó ülésen. Enyhén felállva feléje szabad az ajka érintése.

Nyitja a fedélt, érkezni fognak a felvételek. Mutatós egy készülék! A végállomás egy óra múlva fütyül, dolgozik a kémény. A hegyek szelei fújnak, jobbról lösz magasodik s a kicsi fennsíkokon jópár telek! Az alkonyat ágyat csobbant a déli hullámoknak, adom a nőnek a gépét. Mind elhasználtam a tárhelyét, melyre ránéz. Én pöfögök tovább, ő leszáll. Előtte mosolyt lehel szájfényével közeledve az ajkamra. Egy szellőnyi cuppanás s már száll is le, a dombokhoz érkezett látogatóba az öccséhez.

Felelés nő a fejekre? Álmosra havaz le a nap, mértékes csillag fénye a drapp tányérsapkán s a vörös szóra állj és vigyázz! A megrázza sityakját meg a naplót, aztán elteszi? Egy kant meghallgat közülünk, ki valamit magyaráz.

Tarra hőköl ijedtségtől a haja, de jó. Nem volt elég jegye, ezzel a hármas átlag tartva. Mindent becsukni, lányoknak a rágót is eltenni. Táblára firkálás és a felelet során elhangzott Fehéroroszország kiegészítőjére kell fülelni. Most kell nyíljon először az atlaszaink, majd a könyveink margója.

Jelentkezés hátulról, ki ilyen buzgó mócsing? De jó választ ad. Ötös a nevéhez, mert beteltek a kis jelesek. A lányok fáznak, úgyhogy ugrok ablakot csukni. Másik hófelhő az égen.

Korabeli orosz fejfedő nagy fülekkel, add körbe! Ez valami tábornoké lehetett, mert díszesebb. Rovás a füzetbe, hogy mire kell a térképen rátalálni. Akinek van, a könyvjelzőt is használja. Sűrű hóesésre áramlunk ki udvar helyett a terem elé. Ez dupla óra, de élvezzük.