Övegh Zoltán

Az élőhalottak sikítása után a temetőkbe csak akkor költözik béke, ha itt felszámolják a kísérleti telepeket. A lakosság két évtizede ettől szenved, egyik sugárzás éri a másikat. Valaki észrevette, hogy itt állandóan a telihold vedel? Apám azt ígérte, ez egy napon fel lesz számolva. A csinos Judit fogad lakjába, hogy elvileg az a mesterséges égitest le lészen onnan vadászva.

Azt mondja Miss Mossman nekem, a kormány intézkedést jelentett be a falu egyetlen tévéjében. Kérdezem, miképpen néz ki az a férfi? Válaszol s ez az ember bizony az apám., akkor Ő meg is fogja csinálni. Behajol nekem Judith és kérdezi, már nős vagyok - e?

Menjünk el hátra a templomba, e temető mögé csevegésbe. Óvatosan kell bánni e nővel, mind a két oldalnak kémkedett egykor. Megint kérdezek, a faluban miképpen bírják a nélkülözést s a szegénységet az emberek? A jelentése után lopok tőle egy nagy csókot.

Jutka csábos asszony gombol nagyot s jelentésbe kezd. Átszállás egy vödörféle csillébe és valahányszor épületet hagyunk el, a testén átgondolázik a hold fénye. Napnyugta után jönnek ki az emberek, ekkor adnak a kormány katonái a számukra élelmet meg vizet. E helikopterek soha nem ereszkednek le a terekre, az épületek tornácára kell értük megmászni a lépcsőket.

A felvonók nem működnek. Ha mégis, azok gyakorta akadnak éjjel. Ugyanis a generátor sok esetben rongálódik és kevés a szakember. Beomlás alattunk s mondom a kisasszonynak, én onnan jöttem.

Befonva a karját lép oda hozzám mosolyban, egybefonódunk az ördög hasadéka felett? Imádnivaló a testéből jövő illat és látom az eszmei csillogását a szemeinek. Meséli, hogy a madarak sikoltása délben a harangszó e porszemnyi vidéken.

Most áthaladunk a temető felett és néhány kóbor fényt látni paplakokban a vesztőhelyek mellett. Ez a környék a sötétben alszik, a hölgy e percekben háttal nekem simul s sugdos a fülembe betűket? Megérkezve a holtaktól a harang tornyába, várja a választ a kérdésére. Előhúzom a jegygyűrűt, Ő meg hív papért az esketésre.

Gergely atya érkezik és mondja, csak pillanatra térdeljek le. A név doktor Gordon Freeman s most álljak fel. Judit asszony a soros s most felelnie kell, ha férjhez szeretne menni az éjben. Az egykori ügynök felelete rövid szünet után a szemembe: igen.

Felfegyverkezik az újdonsült feleségem, egy szűk napra hadd legyen velem. Ez a kérése, de engem a sziklákon meg hídon túl vár a vonat kereke és az továbbvisz a vörös vonulatok arcán messzebbre. Addig velem tart s nem is öltözködik sokat, mert arra meleg van meg aztán a sivatag szeme éget. Látszik, hogy évtizedekig katona volt sok helyen.

A sivatagi dzsip kulcsát átadom, hogy vezessen haza a varjúkhoz. Én szállok fel a szerelvényekre s kit látok? Apám irányít katonai vonatokat s ezek csatába induló katonákkal telítődnek meg? Alig férnek el egymás mellett a szerelvények.

Jut eszembe, anya hol van és mit csinál? Én megyek a negyven felé s Őt még nem is láttam. Fegyveres osztag száll fel, mutatom a négyes szintű igazolványt. A személyim így már nem kell s ki huppan mellém a bőrülésbe váratlan?

Az előző házasságomból származó lányom. Az Ő élete jobb legyen az enyémnél, én az enyémben rengeteg egyeszséget kellett kössek. Az azt átszövő politika ilyen. Rám üt a gyermekem, mert mutatja a váll lapját kitüntetésekkel. Átölelem és meg is kérem rá itt a nagy sivatag felett, meséljen!

(Half Life 2. Nem megyünk Ravenholmba és tizenhetes Főút)

Fal nincs e zord sziklák mostoha testvérei között, azért akkorát még nem görgetnek maguk alatt e hófelhők s a járatok a hófüggöny mögött átjárhatók. Ám e piciny dombok közé berekedt havazása a hónak, tűnik határnak. A férfiak után a nőknek sincs kedve megfagyott démonokat kerülni és kitalálni, éppen melyik fog megmozdulni a hóba fagyva. Fel kell venni a földelt kesztyűt a talán még nem nyakig érő hóba és a kanok mögött zúzódjanak határozott lépteikkel a csajok, mert egy gerilla az nem harcos.  

A lányok velem jönnek, de lépésben felfelé e fém fokokon. Nem tudom, hogy mi van odafönt és a kinti hóvihar nyugdíjba vonulásáig látnom kell a lépcső szelvények állapotát e bányagyár tetejét tapogva. A csajok nem találnak nyílt ajtót? Akkor sorakozni fél libasorban mögém, itt van valamennyi fény e fülkékben s próbáljunk meg homályt csiholni egészen az alsó szintekre.

(A hómező görgetege aprítja a bolygót)

A boszorkány és a porördöge a hó szállingózásában járkál s bármikor jöhet a havazás pokolja. A bejegesedett rónákon állandóan rázza a hárpia a szoknyáját s most már férfi fagyva mellé Ő is ezt teszi, csak sínadrágban. Falra felkenődő pelyhei a hónak, amik ideig óráig az erős havazás tünetei és ez bizony csapja be a pihébe keveredett szemet a pilában. Szorul a dara a szemöldök sörtéibe, még kint kószálás van itt vagy pedig húzódás be a dermesztő sötét sarkaiba.

E házban a szerencsétlen tragédia ver tanyát, nem a gonosz. A dobogás meg a hörgés lecsalja a lépteket az udvarra, ezek hová tűntek? Tanakodnak ezen a szemek meg a lábak az és mitől rángatózik elölről a kertajtó? Mintha azt lehetne hallani s én azt nem hallom, de a férjem figyelme igen.

Krisz a kutyavizeletről, én Jill a felmosóvízről találok könyvet és tanulmányozzuk a gyertyányi vagy petróleumlámpányi sötétben. Hogy miért ezekkel vacakolunk? Azért, mert ki vagyunk zárva hátulra s per pillanat nem tudunk kijutni. Kánya vijjog a fejünk felett, bújjuk a könyveket.

Az eltűnt nagynéni nem lett meg, legfeljebb csak a vérrel hátra hagyott nyomai. Lépéseket hall a szemünk s mindent látunk, mégis leütnek bennünket. Csattogásokat hallani még, aztán elsötétül a világ. Egy férfi menekülő lépései ezek az elhalásban, semmilyen lövés hangját nem hozza a kánya.

Mindenünk megvan, amikor magához tér a szemünk. Mindössze a fejünkhöz kapunk . Sőt, inkább a nyakunkhoz meredünk. Kérdezem, hogyhogy nem vitték el a fegyvereinket? Azért nem, mert e gaz mást kereshetett.

Néz rám a férjem, Krisz és igaza van. Velünk meg a zsebekben pihen valamennyi felszerelési tárgyunk, az általunk tanulmányozott kötegek viszont mind egy szálig tova vannak tűnve. A kamrát meg kellene nézni, mi van a többi példánnyal. Az összes pókhálós darab ott hever a többivel a porban.

Csak az a kettő kellett neki? Krisz kicsit, én jobban kétségbe vagyok esve. A kettő feladatból egyiket sem sikerült megoldani, a vér rejtélye se tárult fel. A pancsereknek mi jár, ha nincs szemük vagy fülük illetve a sötétedés kopogtat a fejükre e kennel felett?

Nem sírok, de komolyan kezdek kétségbe esni. Most már három fejtörőn kellene felülkerekedni, ám ha befelé kizárják az embert a házból? Krisz átölel, hogy minél később fagyjunk meg itt e fedett kerítésnél vagy minél. A telefonvonalak nem működnek és ki az, aki pajtába szerel fel vonalat tréfából?

Legalább a foszlányok oszlanak az égen, már nem is fázom. Egyre idegesebb vagyok viszont, mert erre farkasemberek is lehetnek. Kriszre nézek, aki folyamatosan tárcsáz és annak a hangját hallom. De azonfelül nem ad választ a kagyló s csóválja rám a férjem a fejét a borúlátásban reménykedve.

Csak segélyhívást lehet kezdeményezni, de Krisz meg tudja buherálni valahogy. Mivel ingazdozhat az áram, ezért egy hívásra még biztosan van mód. Rádiótelefon halott, mert térerőtelenített a kijelző e kézben. Felveszik a telefont és az uram jön mellém jó hírekkel?

Egy tárcsázás sikerült és harminc percet se kell várni? Egy barátot tudott hívni, mert a segélyhívások korlátozottak s más számot erről nem lehet tárcsázni. Farkasember horda tör be, akikre rátámadnak a goblinok. Az előbbiek ütlegelik a telefont az oszlopon, amíg a legintelligensebbek lehordják őket morgással.

Az nem arra való! Egy hívást fogadnak, egyet meg tárcsáznak. A harmadik körre lefoglalja őket a goblinok támadása. Erősítést hívhattak a farkasok?

Mi a fészer falához kuporodunk, amikor tényleg késés nélkül Audi Coupé tűnik fel az égen és száll le hozzánk. Nem késett, ez huszonkilenc perc volt. Azt mondja a bozontos férfi, farkasriasztót vett és felhőket látván ezennel beszállás! Rögtön nem jutunk haza, a hajléka is jó.

Egy aránylag nagy ház és ázik be, mert elered az eső. Mi a frász lesz? Gond egy szál se! A nagytermetű férfi aki Krisz férjem régi s veterán barátja még régebbről, tetőt vonultat a fejünk fölé rögvest.

Jó kis ernyő meg a terasz is szép volt az előbb, lopakodik fel a hold a felhőtlen égre. Foszlányok azonban vannak, no és a goblinok? Azok túl hülyék a betöréshez, világosodásig semmi dolga velük az utca emberének. Mondja Krisz kollégája, a teát feltéve rotyogni.

Finom és meleg leves, pörkölt savanyúsággal kerül az asztalra borral meg üdítő is van. Denevéremberek hangját hallani, de azoknak is a szárnyait. E vadászok a légi forgalomra veszélyesek kizárólag a háztetők felett a portyáikon. Halad a beszélgetésünk az éjben, miközben kávé érkezik a kezeinkbe illetve fa rakódik kandallóban a tűzre valamint kicsit nézelődöm az ablak párkányában.

A harcos mesél a vacsorája fogyasztása közben, a nagynénit ne keressük. Elkapta egy vámpír s biztosan azzá is lett, de a húgai talán megmenekültek. Azt nem is tudtam, hogy voltak testvérei a nagynéninek. Két falat között beszéli az úr, egy bátyjáról meg öccséről tud még és most meghúzza az üveget illetve kap néhányat a kezünk.

Röstellem, de inkább sósat rágnék ropogtatáshoz vagy valami csokoládét. Az is akad! Akik nem élték túl a csapásokat, azoktól van pár zsákkal. Sós pálcika, táblás csoki, burgonyaszirom és netán szotyola meg tökmag?

Fel kíván nézni Krisz férjem a tetőre, hogy mit látni az éjszakában? Hát akkor már menjünk mind! A zuhanó cseppet látjuk csapadék formájában az úton még pár óráig, de nincs farkas hordának nyoma. Ezek goblinok és rendezetlenül vonulnak a vérszomjban szimatot keresni éji ragadozóként.

Fényre ébredünk mi hárman és az eső átfolyt az utakon, egy ideig hallhatóak voltak a szörnyzajok. Ezúttal sem csendes minden, csak indulás be az autóba. Szél kavarja a leveleket, a bőregereket most is látni a magasban. Jill vagyok s Krisz jól van, nekem kizárólag a lelkem sajog.

(A holló a temetőben károgást temet 3.)

YELLEN községe Jill-el és Chris-szel

A korhadt ajtó hörgése mögött lépés be és hagyni is azt a lépések után magára, zárra reteszelni a hiányos deszkákat követő rambózásból. Olyanok ezek a léptek az éj hangjában a lépésekben kopogó ablak előtt elhaladva s becélozva az emeleti lépcsőt, mintha a zongorán a billentyűk a baritonra tévednének. Nincs itt lent semmi a gazdátlanul lebegő ruhákat nézve a fogason, amiket a huzat libbent meg. Nézelődik a topán, merre maradhatott nyitva egy ajtó?