Övegh Zoltán

Összevesznek a pokolban, hogy Nórának milyen jó élete van az ördög házánál hozzájuk képest. Bántalmazzák és sajnos átjutva a kapun megbassza Őt az egyik (magyarul megerőszakolja), a másik megdugja, de az Nórának nem fáj.Átlépték azonban a kaput, így büntetést kapnak. Brion nem tér vissza időben a kapuhoz haza a házába a tükör javítása végett, nincs még meg a végzet lándzsája (csak kiljebb). Nem hisznek a szemüknek a rabok, hogy Brion meg tudja nézni az általuk elkövetetteket. Mit gondolnak? Ő mindenről tud és a pokol urának is van főnöke, a büntetések kiszabásra rendeltetnek. János mocsadék elítélt létezése tizenkettő nemzedéken át nem tárgyaltatik újra az ördögök részlegének átkerülésébe (hogy az mennyi? Egy nemzedék ott az ezer esztendő és a továbbiakban a fellebbezés elvettetik a súlyosbító körülmény végett. Magyarul a vádlott sorsa felett a tizenkétezer esztendő lejártát követően Brion felettese, a pokol legfőbb ura rendelkezik). József mocsok felett az ítélet, heti egyszer ehet meleg azaz friss emberi húst. Ja, és nincs kényelmes léleki lefekvés, mert Nóra álmait kell ügyelje (Ő nem a pokolban van, hogy állandóan rémálmok gyötörjék). 

Ha jön az ördög órája, Nóra vérben zuhanyozó és csókolózó párokat lát. Próbál felöltözni, csak nem sok gönc van a sajátján kívül. Mi ez a durva baszott villámlás e köcölékben egy olyan valami lakrészein járkálva, ahol az erkély körülbelül a legelegánsabb (Mivel halott, de Ő azt nem tudja. Majd hülye lesz azt az ördög az orrára kötni. Még így is jó helyen van. A sátánnál lehet, már a rabok cincálnák szexre éhesen a testét és nem mindegyik normál értelemben vett elmebeteg)? Egyszer nem veszi észre, hogy valahányszor takarja ruhára a melltartóját, azt a sátán ignorálja. Felülírásban módosítja szexisen durvára. Ha balszerencséje van, a melltartóban kénye - kedve szerint megturkálja. Ez órában a szerencsétlen lélek bolyong. A vörös főnixtől most elmegy a pokol, mert Brion a tükörrel bajlódik tovább a végzet lándzsája visszaszerzése végett. A tükörben meg jelenik meg Claire, hogy Nóra fáradjon az erkély ablaka elé (Mert? miért is? Nincsen máshol ablak a sátánnál?). Szegény 'nyomorék' lány elé megállapodás kerül, hogy három héten keresztül a heti napok egyikének bármelyikén a pokol rabjainak egyike megdugja (De azok közül is olyanok, kiknek jó a magaviselete). És mi van akkor, ha Őt ez nem érdekli s inkább a semmi üres lakját választja? Akkor siralmas földbe fogja a sírját ásni, ami soha nem húzatik fel. A szeme látni fog, de soha nem tapasztalja meg a szépet. A testét kényeztetik ameddig az idő el nem fárad, de koszban égettetik az el melyet a férgek gyújtotta gyufaszál hamvaszt fel. A bujasága okosan rugalmassá lesz, de csak az elrothadt szél simogathatja az örökké virágzó.. és gyökeredző.. semmiben.A benne lévő bölcsesség nem ismeri azt a szót, hogy kutatás. A tudásban nem leli örömét, hiszen nincsen onnantól értelme a szikla szélén való létezésének sem.

{Figyelem! Helyütt a harmadik évad során erőszakos, durva szóképek. Erős idegzetűeknek.}

(A sátán ujjában, a vörös világokban meg a mennyországban minden évszak egyforma. A hónapok pergése jelzi csak az ördögi órák ketyegésében a vér, talán egyszer: mennyei színben való tündöklését.)

Lezuhogja magát az eső és ringatózik kellemesen az ágy a simulásban. Az esernyő Évát jelöli ki mellém, térnünk kell vissza Leó falujába. Éva esernyő nélkül nem enged ki oda a semmibe. Ahol van is fény, ott pislákol az élet.

A reggeli az ebéddel hideg, a vacsora a meleg étel. Azt hiszem, beleszerettem Évába és jöjjön a portya. Alagutakon, járatokon át történik a közlekedés az emberek megközelítéséhez. Nem felázott az út, a zombik különben is főleg a temető közelében támadnak.

Egy élőhalott leüt és arra ébredek, hogy látna hozzá lakmározni belőlem s a puskámat hova ejtettem el? Egy bunkóval leütik a rám támadó lányt meg egy lövés, állhatok fel? A megmentőm is egy nő! A pisztolyom egy csatorna nyílás mellé gurult, most pedig kövessem Őt.

A szemtelenül fiatal nő ahogy gyalogolunk, egy fedezékbe húz be engem. Rágyújt és mutatja, hogy nézzek ki. Aki kísérő nélkül van, az nehezebben úszhatja meg. Fújja ki megint a füstöt, nyújtva a puskát s kitekint.

A cigaretta ezek ellen fegyver. Ha nem látják a holtak a forrást, attól megijednek és meg se közelítik a környékét. Félnek a tűztől, biztonságképpen azért jók ezek a beugrók s főleg éjjel. Amikor jobban látszik, ahogyan a füst kúszik fel az ég szélén.

Ritkán tömörülnek ezek ekkora hordákba és ekkor kérdezek, na ez eddig eszébe se jutott. Kérdezi, kitől hallottam? Andrea jelenik meg és forgatja a botot. Néhány tus után a holtak visszavonulót fújnak.

Megyek az esőben és továbbra is óvatosan, a nyomomban Andi meg ez a nő. Mellém szaladva mondják, hogy a férfiakat e lények megvetik. A nőktől úgy tartanak, mint az ördögtől. Nekem csak pár deszka kell, mert a legutóbbi lökések megrongálták a kennelnél az ólat s az állatokat így nem lehet bezárni.

Andika beszél a családjáról, hogy dombra épült házban élnek a falu külterületén. A másik hölgy férjét elintézték az élőholtak, élettársféléje van s a fiának is nehezen adott életet egy ilyen csapda során. Andrea teszi hozzá, Ő segített neki annak idején. Aztán siessünk is és igazuk van, még nappal meg kell járnunk a temető mögött lévő fák árnyékát.

Most a fiatalabb nő löki a rizsát hozzám, hogy a bagó titkát csak sejtik. Eddig mindig bevált. Olyan, mintha férfiasnak tartanák a holtak a szívását. Ezért van az, hogy a férfiak meg cserébe lőnek és a puskákat kezelik.

Leona S Kennedy vagyok és amíg Andreánk felderíti a terepet, az egyik fal mögé a fiatal teremtés behúz csókra. A hideg szélre esküszik a lelkem a sóhajom alatt, hogy nekem is tetszik. A fejfák között gyalogol a nap fia, a csend port szór az elhunytak neveire s Andrea asszony érkezik vissza. Az alkonyat előtt célszerű megjárni, mert ezek a sötéttől nem félnek támadni.

Sietni kell, mert szétázik a föld. Szerencsére a zuhogás a délután végére alább hagy. A kísérteties liget mellett az egyik tisztáson az avarban e kellemes időben meghempergek vele. Az ágak megvannak, aztán az asszonyok rátalálnak egy számomra hasznos s elhagyatott csűrre. A fiatal nőt is megértem (amikor mondja nekem), hogy hiányzik a férje. A kóbor deszkákkal a hónom alatt irány haza, a napot kémlelik a lányok folyamatosan. Érthető, az ifjú asszonyt elkísérem az otthonába.

Ez a holtak földje, ahol a kárhozatban élő lelkek holtukban is szenvednek. Bebizonyítsa nekem, hogy erre a halál is esztendők óta megnyugvásra vár? A pokol befogadja őket, de az alvilág vasvillája kezében a gereblye. Hallgatok Évára, aki szűk dekoltázsában nézve rám csókra nyitja ajkát.

Igen, hallom a talpunk alatt a bolyongásaik végét áhító sóhajokat. Én még botladozom, csak a szenvedélyben és nem a szenvedésben. A vágy ide vezekelni jár, a szerelem még vár a világos eb csaholására. Ezt hogyan értsem?

Tényleg csak fekete kedvenceket látni ott, ahol esetleg valami élet civilizált nyoma van. Másutt még annyi se, az egymás sínylésében fekvő romok alatt. Éva néz rám az emeletre felnyikorogva a még hintázó ajtónál, hogy nyílik - e számára az ajkam? Fülembe fújja előtte a gyenge szellő a kérdését, még hallottam.

Igazat szól a társam, ahogyan így össze vagyunk fonódva már vagy egy órája. Itt csak fekete ebek kószálnak. Megkérdezem, hogy az ölembe ülne - e? Amíg kint tombol a megerősödött szél keze s fuvallatával a kezemet borzolásra kéri a hajában. Úgy merülök el az ajkában, hogy innen nem vezet út sehová az életbe.

Az emeleten a padlás alatt az ágyon ébred a tanakodásom. Nem azt mondta Éva, hogy az élőhalottak egy része még tanúsítja a tiszteletet a nők iránt? Már tapog is fel és mutat puskájával, hogy ott még nem járt a lábunk. Három nő jött ide fel a kutyáikkal, kuporognak zsarátnokos hamunál.

Suttognak, de beszéljenek csak hangosabban. Addig én és Éva lámpást gyújtunk. Érthetőbb már a szavuk s kevésbé kell szögezni a fülem. Éva kap bókos megjegyzést a külsejére. Ez érthető illetve köszönjük, a kutyáiknak adnánk - e enni meg inni ott lent az akolban? A ház ura a feleséggel meg a legkisebb testvérükkel elmentek élelemért, víz után kutatni.

Nyitjuk a kennelt és hóba gyökerezik a csizmánk az örömtől, világos kedvencek fagyoskodnak. De nem a hótól, hanem mert éhesek s szomjasak. Itt a hó a kilátástalanság megágyazása a hamuval kezet fogva, a parázs már tábortűznek számít. Vinni kellene nekik oda fel lángot és Évának is igaza van, a kezemben lévő fegyver megtöltésére csábít.

Hagyjuk a két húgot a nővérrel aludni, a pajtára rálátó szobát kapjuk meg és ropog a tüzünk. Nem fél a nyál a szájamban, de nem sok esélyt adtam a hazajutásra. Csak felderítésre küldtek ki minket egy faluba. Pattog a tűz és ülünk.

Egymás mellett, valamiről értekezünk. Hogy a retesz mocorog? Hevesebbre mászott a levegő zsákjának a karja, onnan jövök és megnéztem. Éva kérdez tőlem valamit az ágyra fekve, mielőtt elheverne s a csókot nézné ki az ajkamból. Ahová a cuppogó szenvedély a halállal alig csak ismerkedni jár a tekintetével, igennel felelek. A következő ilyen lehetetlen küldetésnél is legyen Ő a társam, ölelem a testét illetve melegítem a nyirkos kezét.