Övegh Zoltán
IsmertetőMadár ásta verem
A tömlöcben bűntelen lángok melegítik a falakat és nem ők azok, akik bűnben égnek. Aki ármányba kíván apátságot csomagolni, a bitófán végezheti. A vágyból mászik a szerelembe az ajak. Akit ekképpen ölel, az Robin Hood száradásból élesztett ajka. Már nem is oly fontos Henry of Notthingam őszinte bája?
A kebel szereti a szépet és a bronzot is, de a föld az arany csillogásában szenved. Férfias tűz erejével vívják a mellek harcukat a férfiak kakaskodásával. Az egyik az igaz szenvedély, a másik az őszinte szerelem. Vesztes nincs a párbajban, semleges meg nem akad.
Szász földön nincsenek boszorkányok, csak ez most a normannok felségterülete. Itt az igazi boszorkány is bűntelen és a szemei nem vörösben, hanem barnában viseltetnek szoknyát. Kölcsönkard az anyaföldre visszapatáz, Sir Robert piros ajkakat lát szenvedni a rács mögül s odavolt érte? Láng égeti fel a vágyat, akkor nem is szerette igazán a tanácsosát.
(A tüzes íjász 1971)
Robin Hood lázadása
A hősök kora nem múlik el, csak átalakul. Szőke az oroszlán sörénye, ennyire egyedi a kardja? Ez a szív itt belül van, még ha a keresztes vitézek közöttis kutyagol Henry s a híveket ki pusztítja? A szász nemesekre bujkáló idők járnak.
Vár megviselt romja áll ott, ahol egykor a falu összegyűlt. Egy kecske jár csak vagyontárgyként a rabigába hajtott népnek? Mindössze a poroszlók és az Ő emberei számára él a vadászati jog az erdőben. Nyilazhat bármilyen ügyesen valaki, az elejtett szarvas is a notthingami bíróhoz gyűrűz.
(A tüzes íjász 1971)
Leslie Barnes
Láb busszal a folyosó elérése után működésre kellene bírni az antennát, hogy a madárkáink hallják a tájékoztató rádióadásokat. A csapat és a tábornok erői között tűzharc tör ki a palackban. A csukló véres kesztyűjében megúszom, de az antenna a hidegben marad szétesve és vihar van. A szálló hó havazássá izmosodik, a csodát a fejünk felett elviszi a karácsony vörösléstől mentes pelyhe s még járkálni kell a szilánkok gyérbe öltözött hangárjában.
(Még drágább az Életed! 1990)
Sörök, sörétek
Fegyverbe kell menni? Nincs is jobb előtte egy jó itókánál. Bocsáss meg, apám. Hurkák lógnak a szakállad helyén. én meg lövészet előtt borozom. Van vörösbor, apa. Nem jössz ide? Most én ittam sokat vagy ez már hangulatvilágítás? Várlak e helyen.
Roskadozó falvak, mért néznek rám ilyen véres szemmel? Ja, ez az öregem tekintete és már úszik a vörös borban. Kézi aktatáskáját letéve egy kapualjban megitatva részéről az éhes ízlelőbimbók nyelve. Egy házon van kémény s oda leteheti magát a közepes hotelban bárki, aki netán kidőlt már a túllocsolt hasban.
A tűz démona 3.
A katlanból vesz körbe téged a tűz, hiszen nagy és sötét ragadozó ez a csillagzat. Haza nem térsz, hiszen otthon vagy a kőfalu várában s miért is váltanál hazát? Akik a pokolban nem férnek el vagy a bőrükben sem férnek meg, a te pincédbe szállnak alá lélek szakadtan. A máglya a végső fegyver, ám azt egy ravaszdi csak magánál tartja tartalék gyanánt.
Halandó ide az életében nem lép be, csak ha súlyosan bűnben ázott az élete. A sötét vadász arcát az éj koronázza, a lehelete bordó és a szeme rőt vörös. A láncba vert lelkek számára a hajam világító szőke s szürke férfi ing felsőként az esetem. Félszáz emelet mélyen székelek, mellettem a felszínen az erdő ligetében a vér örök holdja énekel.
Kő adja e falu tégláját és most meg kívánok fürödni az uram szellemének tépázásában, mert vágyódom a szerelem érzetének mostan még ismeretlen libbenése után. Lopakodó is lehet szerelmes a rémálmok borzalmának mélyén? Ötvenhétezer mérföldre innen talán már igenis tudják e furcsa érzelem titkát. Én csak egy harcos vagyok a sötétségben erős nőként s idelent ötszáz emeletben.
Az elmém a várban álmodik s tér sűrűn nyugovóra, a lelkem fél szemekkel a gazdag vadont bújja. Megkérte a bennem lévő lélek kezét a főnix ura s a megilletődöttségben a gondolataim lábát megzavarja az agyam cselekedni kívánó hulláma. Ő szabad börtönben van, én meg az árnyakat vezetem munkára a tömlöcömben. A bűnök vesztőhelyének igent mondok, a bika a szarvashoz férjhez megy.
A bivaly dühe az indulatában higgadt és nyugodtan püföli a port a sziklán s viszonylagos minden béke, nem mehetünk még haza. Vadászként azonban boldog vagyok, mert kevésbé törékeny szívvel kell kajtassak az emberi állandó szürkés elme bajának szigetére. Talán egyszer, mi is feljöhetünk a napra illetve újra a fény ölelő karjára. Az átok az örök szenvedés. a kárhozat a legnagyobb nyűg meg a menny fogja össze e kettőt a mellén az igazságot keresve valahol középen.