Övegh Zoltán

Ismertető
MotoszkaDaniel•  2021. január 31. 00:52

A holtak nem mesélnek 3.

Felkavarja a tenger a reggelt a délelőtthöz szigonyával. A felhők oszlanak, ez száraz zivatar. Egy hajó a hullámoké lett. A bárányok engedik a napot előre.

Sziget partján a hegyek fürdenek a szárítkozó napfényben. Az ördög háromszöge talál az ágyában egy megfelelő hajót, így a koponya szolgálója elégedett.

Szélvihar támad az óceánon, mert Ő időközben a vizet szelve messze jár. Az viszont tőle még távol, és arra hullámokon nem lovagol az örvény. A kalóz balra veszi az irányt, van ott egy elhagyatott tűzhányó. Lávát éppen nem ad, de biztos rejtekhely, amíg a feldühített vízen a körben forgó por áthalad.

A szablyája megfenve, pisztolya elég kopottas. Jó az a hegyek közé érve! Ott a kajütbe lesétálva az égi háborút úgyis átalussza.

MotoszkaDaniel•  2021. január 31. 00:50

A holtak nem mesélnek 2.

A madarak jelzik jöttét, beborul a mennybolt olyankor a villámok izzó hátán. A tengert felkeltik alvásából az üvöltések. Hector a spanyol partoknál egy lábát elveszítve vár, jobb kezén támaszkodik a vihar elültére koponyás markolat díszítette kardján.

A háromágú szigony felkavarja a vizeket és a csapások messze mutatnak dörgéssel a hullámok felzavart gerincén. A hajnal megérkezik, de a zivatar nem megy el. Látni viszont legalább messze egy szigetet. A háborgást a hajó átvészeli, amíg a főáramon a víz partot érve lecsendesedik.

A csontváz kalóz érkezik puskával a kezében. Fejkendő a homlokán és az égből leereszkedik. A palástját magára veszi s kérdezi a gyöngy vezetőjétől: messze van – e a hajója?

MotoszkaDaniel•  2021. január 13. 01:02

Ébredő Budapest Tizenkettő

A csillogás kelti a hullámokat, a harmat pislog a hegyen. A nap sugarai a bércen a nedves fűben gyalogolva fáznak. Férfiak és nők idesereglettek megnézni a hajnal távozó könnyét?

Egy lélek körvonala itt maradt, talán Ő éjjel gyönyörködött a fényekben? A körvonala ízléses kék szalag, bekapcsolva felejtette nézelődése alatt a szélesvásznú fényképezőgépet. Nézzük meg, mihez volt szerencséje utoljára az előtte megélt szép percekben?

Deszka állványt tartott maga elé s kis árnyék vette körbe. A hegyről a szobor kinyújtott keze tárult, talán a táncoló lábai nem fagytak jéggé. Ide tapadt árnyak tartották számára a járdát, a hó meg a kavicsokat rendezgette közben.

Moraj töri meg a habokat és félre löki a folyam közepéről a lökdösődő tükröt, nehogy pápaszemet kelljen erősíteni a lánchídra.

Kacag a reggel, adjak neki zsebkendőt? Azért megnézem, hogy az elméjének mi olyan vicces. Létrára állt két nő nézelődni, csak nehogy leessen. Egy csaj rövid szoknya világos szürke bundájában kelti a tájat és kattint. Ja, az egy távcső a kezében, bocsánat!

A hajó dudál s sálja lesz az égnek. Én most arra nem pillantok, mert az emeletre felmászva ennek a sík lépcsőnek a meghódítása jobban érdekel. A vékony lábakban való elbámulás után ideje bámészkodni, hogy a szigetet keltette – e már a földszint?

A fehér cipő illatára magához térnek az imént általam szelt fokok. Még nem is vettem észre kábulatomban azt a lejtőt a hölgy csinos csuklyája mellett. Azokon a jégcsapos korlátokon előbb lejutok!

MotoszkaDaniel•  2020. december 9. 22:24

Zizeg a fa és a levél beszél 2.

Dementor indulna útjára, tud? Kopár fa törzse tartja ott. A hideg érzi, hogy az elmúlás szaval vigasztalást. Az úr keresztje az égtől csepegteti a feloldozást. Az Ő házának kapuja betakarózott az avarral.

 

A humuszt összegereblyézte a köd és a szikla szemeként igyekszik köszönteni az év végét. A kasza felzúgna, mint egy fűnyíró, csak fázik. Lombseprűvel érdemes ilyenkor munkához látni.

 

A templom tetőterén ablaknál, a levelek sercegve csúsznak le téglákon. Lehetnek vagy hárman. A feltámadó szél érkezik a kopasz fához, nem fújt még le róla minden levelet.

 

Az őrszellemet elengedte a törzs, most benézi a hegyet. A szent hely tetejéről gerlék, varjak, galambok, vadludak indítják meg a sebességüket és szárnyaik csapkodása érkezik lábaikkal a lejtő, emeleti mezejére.

 

Kifakultságból derűbe jutó pettyekkel a házukon, csigák vizsgálódnak a hó hiányában. Egy vadlúd elröppen, erre felkapják a fejüket. Az utazó levelek mind látták, hogy az ablakon belül milyen a rend.

MotoszkaDaniel•  2020. december 9. 17:16

Rabló a nyílt vizeken 5. - A holtak nem mesélnek

Pisztolyok, kardok és szablyák meg tőr a bájak alatt. A báránybőrbe bújt szépség az óceánon útra kel álmai férfijáért. Megszerezhetne ő magának bárkit, de neki Ő kell!

 

Mozsdó hajóját lehorgonyozza, de miért vállalja akár a veszélyt is ott lent, a barlangban? Szépségét senki nem védi meg s senki nem kel a védelmére, de Ő csak sétál létrákon és lépcsőkön lejjebb és lejjebb. Amikor a doh bírná távozásra, sem tántorodik meg.

 

Ivóban gyertyák lángja gyúl asztalok köré s pálinka, sör, bor zamatja hatja át a tolvajok székeit. Sarkantyú dobog a padlón, szavalást motyog a lány egy padból. A barátja után sír az elméje, de arca cseppet nem ejt. Érte kitart az eszméje.

 

Kérdés füstölög a csillárok alól, melyik a hajója s hogy hívják? Most veszi észre a legénység, csinos kontyát. Mozsdóhoz Ő csak akkor tér vissza, ha megvan a szeretett férfi. Tudnak róla valamit?

 

Egész éjjel mond sorokat a kalózoknak, ezúttal bájos kalapját asztalra helyezi. Betűk keringőznek a pulthoz, érte erősítés érkezett. Saját csapata, szintén jött hallgatni műveket.

 

Kár, hogy a barátról semmi hírt nem szórnak a hullámok. Reggelig Mozsdó pihen, hátha mégis, a holtak nyelve megered. A barna rubinnal Ő addig, nem hajózik el.

 

A hold felkel, a holtak beszélnek. A versek dalra fakadnak. Reménykedő nő fejére kerül a szép kalapja, mely előző éjjel fel lett hímezve és fényezve. A mólóból kifut a hajó, a rúzs az ajakon honol, fülekben a gyönyörű ékszer bizakodva lóg. Hang topog a hasadék aljáról, a fedélzetről le kell szállni és fáklyákat meggyújtani!

 

A legények férfit lelnek egy torkolat előtt, kinek a nadrágja repedt. A kedve el nem veszett, sebesülést szenvedett. A holtak igazat beszéltek. Mozsdó zászlaja reggel felszökik az égbe. A tolvajt csak az érdekli, hogy a férfi megvan. Hajózhat haza.

 

A holdat elnyelik a habok, hiszen tajtékokon a délelőtt húzza fel a napot. Tüzes vizet, borok vörösét s kevés pálinkát kéret a kapitány asszony. Haját ereszti ki s visz a lábadozónak enni. A nemrégen meghímzett kalapját ugyanide, e kabinban leteszi.