Övegh Zoltán

Terminátor drónok húznak el a levegőben, falatozó katonák ugranak fegyvereikhez s még ott áll bontatlanul a langyos sörük a fázó törmelékben. Pucér téglák néznek maguk mellé és elé, ott egykor korlát volt. Rakéták suhanása az égen, de ugye nem ide csapódik!? Ifjú honvédek belarusz erőket fogadnak tűz alá vett fegyverraktár romjai alatt. A város átjárói osonáshoz épek, csak némi víz szivárog fentről a szétlőtt vezetékek végett. A beszakadt talapzatra láb alatt mindig vigyázni, habár itt mostanában nem jár semmilyen orosz.

Jár a metró és bizakodó emberek a földalattikban, az üzletek még mindig reménykedően nyitva. Az előbbiben hideg van, az utóbbinál szláv férfiak s nők süteményt falatoznak. Az aluljárók derűsek, de nem vidámságban úsznak. Erre nem jártam, itt nincsenek elvágva a lakosok a felszíntől illetve gyalogoló gyerekek ezek apákkal.

A lányok és fiúk recsegnek ide, hogy kandúrokat fogtak egy eddig biztonságos alagútban. Tűzharc nem volt, a hátuk mögé tudtak kerülni. Megnézem őket magamnak, hátha mutatnak valami újat. Bizony, kémeket fogtunk. Elvezetik a foglyokat a fogdába kihallgatni.

Kemény napok tizedelik a perceket, lőporeső hull a bárányokra. Festék nincs az arcokon, csak dolgozó hevület s ujjak kéredzkednek a ravaszra hegyek mögött gyülekezve. Meg kell mászni az ormokat és célba véve elfoglalni a lőállásokat. Ők a testvéreink, ádázul most mégis minket támadnak. A félelem árnyékából settenkednek ki nők, a hátizsákok csörgése minden muzsika az órák súgó dalolásában.

Miként kellene vonulni cseles alakzattá óvatos oszlopokban? A bunkerből az ötlet, kerítsék be a lányok és szorítsák vissza a medvét saját földjére. A civilek temetett kórház s klinika romjain futnak, bombák csattogásával a nyomukban. Robbanó tócsák ébresztik az ijedtségtől sebeikben felszakadt utakat, a nőket ugrálni segítik a következő menedékig a velük együtt iszkoló férfiak.

Zsongó teátrum falai, erre is éhes a dühös mancs kapálózása? Sírnak a lakóházak, mögötte valahol erdőkben s messze a tereptől és hidegtől elakadt tankok. A szovjet tábornok elesett, a csecsenek hadosztálya elakadt? A harcos srácok meg a csajok bátrak, a megtépett utcákon óvatosan haladók. A füstölgő utakon a halált mindig kerülve, nem vakok!

Kadétok hoznak a vállaikon sérült hölgyeket és urakat, csúszó vakolat kihűlt kemencéje nyirkos takarót mutat széttört téglákon. A meleg étel ritkább, mint a fehér medve s amit csak lehet, az ellenség készleteiből lopni kell. Alig gőzölnek az épen maradt radiátorok, de legalább nem ordít állandóan a jeges szél.

A vakok között járt. Mert úgy nem látta senki a világtalan sárvérűek közül, hogy Ő az egyik szemére lát. A nagyúr a sajátjaival bizalmatlan, nem is tűr meg sok nőt maga körül. Kígyója tekereg a környezetében, de a halált falók ötöde sem beszéli a csúszók nyelvét.

Sötét idők járnak a boszorkányokra, amikor egyet közülük még egy házimanó is pálcátlanít. Menjünk vissza a varázstalanok közére. Az óvatos kúszásokat csak hallják a muglik, de nem látják. Ettetek a mézeskalácsból az asztalokon? Erre mindennek a veszély és a szemfényvesztés terít. Felülkerekedtél a nehezedő szemeiden? Akkor emeld fel a lábad, mert az árnyék nélküli ember elszaladva alattad egy csonkaujjú patkány.

Szagba ütközik az orr, de nem szőrös s nincsen vicsorgás. Pálca villan s ez a tanár úr a sötétben. Vér piroslása nékül barangolja a térd a kastély itteni termeinek minden oldalát. El kell oltanom a pálcámat, mert a beszélő képek a falon így nem tudnak aludni. Az ordas falaz nekem a félvér herceg előtt, így e tekergő térkép az enyém és újra a macska fújta hárpia sikátorban vagyok.

Futó settenkedés vissza a körletbe aludni, mert még a prefektus felenged. Ez időtájt van kapuzárás. Bátrak voltak az ikrek, hogy ezt a tanáriból elemelték. Az új tanárnő egy tornyot nem figyeltet a szobáinknál s nem egy észkombájn.

Keservesen, de bőszen füstölő lakóházak. A lerombolt szinteken a reménykedő gőzben úszó lépcsők fokokon beszélgetnek. Mi ez a sustorgás az egyik folyosó hideg, azonban még álló talapzatán? Ukrán párt esket maszkos katona a ropogó levegőben.

Romokon gyalogoló óvatos lépések, felkeltek a délelőttel. Anya megy biztos és meleg helyre a karjában újszülöttel. A frontvonalon az első emberhez nő érkezik terepruhájában s a jelenleg csend kesztyűjébe bújt távolt böngészik. Elszánt csajok lépkedése szétlőtt, de be nem omlott járatokhoz. Haladáshoz lábuk alatt az ép deszkákat keresik.

Három hölgy derít fel némileg arrébb egy alagútrendszert, másik trió egymást fedezve a földdel egyenlővé tett fegyverraktár bejáratához settenkednek. A rádiójuk mindig recseg, azonban ők veszélyesebb terepen menetelnek. Tűzharc után a központnak jelentenek, amikor a főnökasszony rájuk kerepel: lövi már őket fentről, de medve csapatok ereszkednek alá a felszínen. Kicsi ropogása a fegyvereknek, aztán drót leadása az asszonynak; tiszta a terep!

Beomlott téglák a megviselt termek kapaszkodó vakolatán illetve lélegző katona? A kéksárgák vallatják s a néhány sóhajtó többinek is bilincs illetve ellátás. A csajok elviszik magukkal az együttműködő foglyokat? A fogságban lévőkért a főhadiszálláson jöhetnek az őket kiváltó anyukák.

Tapogó fények az állomáson, ne uralkodjon el rajtam a félelem! Ezek itt elrágott generátorok? Maradt valahol élelem?

A biztos föld még arrébb, a meteorzápor a hajót kitudja merre lökdöste. A bizonytalan lépések a szellőzőkből sem vetnek árnyékot, a tétlen ventilátor lapátok félgőzön forogva nem hörögnek.

Élhet még a barátom valahol a sötétben? Keresi a szemem sarka, de nem sokat látok a helyenként nézelődő semmiben. El lehet jutni valahogyan e járatból a hajóra s annak fedélzetére? Sérült áramköröket bekapcsolni fűtéshez, mert e koszos kajütökben a félhomály mellett hideg van.

Meg kell indulni fel a felszínre, még ha a hó is esik ránk. Korhadt vágatokon tetőhöz érve ajtót csap föl nekünk két férfi, a barátnőmet is kihúzzák s ez most a kopárságon erős szállingózás. Vonszolt lábnyomok a hóban és hójáróra pattanás, mert a szürke levegőben kettő órára van innen az űrhajó.

Túlélőkből nincs több vagy nem találjuk, a hajóra érve a hajtómű morog. Valakinek le kell másznia meleget csiholni a motorba, pár poros zacskójú gyufa akad. Remegő falak úgy félóra múlva s sántítva emelkedő szárnyra szélzsák topog. A hajónk tetejéről lépések élednek, sebességet kapcsolni forduláshoz! Az sem biztos, hogy elég az üzemanyag, de Izsák talál csorba külsejű és jó hordókat.

A testet fordítani hazairányba, kósza nyomok a hóban. Hosszan folytatódnak, amiket fokozatosan temet be a hulló pihe. Bicegő túlélők érkeznek a vezérlőbe, sikerült felkapaszkodniuk? Menjenek a pihenőre! A kolléganőm becéloz egy pontot, hogy rakétát lőjön az omló bázisra. Onnan jöttünk és támadtak ránk a lények, ideje indulnunk. A nevem Ellie, Ellie Langford vagyok.

(A CSONTSÖTÉTBEN 3. Nem készült még el a Dead Space 4. játékprogram a női főhőssel)