Övegh Zoltán

Gondolatok
MotoszkaDaniel•  2022. szeptember 18. 02:28

Utazik a pelenka, a láb meg sétál kettő

Most már Bendegúz a hordozható babakocsijából is kijár, a láncért még mindig imád nyúlni és ismerkedik a borostával. Buda halandzsázik a szavakkal és az többször is megy vagy négyszer, hogy bú. Azt nézni, ahogyan elterülök vagy a szemet a szárával a pápán? Ha kapadozik, ezt az arcról leverheti sok ujj.

MotoszkaDaniel•  2022. szeptember 18. 02:27

Utazik a pelenka, a láb meg sétál egy

Baltazár a  kék szemével turkálja az arcot és nem a baltát zárja a tuskón téli fáért, amikor mosolyban fekszik illetve az igazi neve Bendegúz lett. Buda a barna szemben vigyorog s gyakorta kacag meg kapaszkodik a nyakláncba. Rózsaszín a medence, ami a kád felett, de a fröcsköléshez gyakran nem elég a hely. Van bizony, hogy felkeltik egymást az üvöltözéssel.

MotoszkaDaniel•  2022. szeptember 14. 13:43

Holt lelkek 4. Ördögi kacaj

A varázslók jobban szeretik a nőket? Nekem csak az nem tetszik, hogy magukhoz Őt egyedül kéretik. Cho nincs velünk. A vaddisznótorost még megehetjük. A félszemű banyaút visít rá az egyik szemével az alvó épületekre kacsintva és már megint, erre mindig tél van?

A mézhercegekhez kell mennie, én arra társaságban sem szeretek menni. Oda, ahol a tűz is fél. Boszorkány fogadja madártollal. Na, az a virág ott mögötte jó jel  hidegben és kopáran egy edényen függeszkedve. A dementorok lámpása lövi meg fénnyel az ajtót, a fának meg itt oldalt szemben a koronája a vállára lóg.

Mitől pulzálnak e lakosztályon a fények? A hó elered s ugye ez nem az Azkaban?, mert akkor préda leszek. A halványbordó ládika az tetszik, valaki nem szereti a festményeket? Úgy megrúgta, hogy a padlón oldalt el van feküdve.

Seprű a falnak támasztva és eldőlt bagoly kalitkája. Jé, van petróleum meg fény benne. Végre látom magamat oldalról. Nyakkendő, és az a griffendél új jelzése a taláromon? Fölöttem is akad egy lámpa? Azt eddig nem vettem észre.

Ráfekszem a ládára, hogy kinyíljon. Na, itt mit találok? A kantárja előtt haladok le. Egy jó széles meg nagy, hosszú folyosó néz engem a végében a két szemével. Kezdődik a cirkusz, mert villám rohamozza meg lépcső tetején a követ.

Ja, hogy ez nekem hidat ad. Mert akkor alattam a semmi van? Megjönnek a mennyezetre a lámpák, bejárat meg arrébb repül négy kereszteződéssel. Függönnyel beszőtt s kanapé nélküli szoba, valami lovag szőnyegével vagy ágyával? Lomposa van a lámpának.

Nő vagyok, de most épp nem arra jár az agyam. Jól is teszem, mert a gnómok terme tolja rám az ajtót. Mi a fene van itt letakarva? Mi a francért rángatózik tárulás után az ajtó? 

Valaki imádja edzeni a szememet, már megint villogás. Nem, én nem vagyok fogas. Mást akasszanak fel! Heten vannak, mi meg alig ketten.

Jönnek a szoknyámra a vendégek. Én nem osztottam meghívót semmilyen ládába. Ha a fenekemre csapsz, megrázatlak! Voldemort fiának testvére gondozza a pókokat?

Ez inkább a nagybácsi lehet. Majdhogynem fekete a dús szakálla. Ez innentől a harc ereje, varázsolok magunk köré védelmi erőteret. Ha kell az ellenség testének, küldök én a testére tüzet!

Kulcs formában tüzel a láng csóvája, ez a társam odapörkölő varázslata. Én meg valami barlangba tévedtem lófrálva? A fény keze vezet, de hova? A gyönyörű barna szemem kalandozásban.

MotoszkaDaniel•  2022. szeptember 13. 14:13

Rebecca emlékezete

A félelemben ez a félhomály szuroktengerében úszó zárkája. A lélek vizét kiszívja a bizonytalan sodrás hullámának villámban morgolódó keze. A szeme kéken beszél maga elé és ha minden veszve, mi végett teszi magát elém? Ez nem a pokol és nem a főnix vörösben izzó katlanja, akkor egy bizonytalan vagy gondolkodó mennyország? Az ajkam nem simít szenvedélyt, a kis pulyka meg beszél s nem a szemembe. Ennél még a pokol is jobb, de érdekel engem e szenvedés? Nem kéri azt, hogy a szív tüze tőle távozzon. És azt se, hogy szíveskedjek nehéz érzések szikláján feldöngetni egy másik vonatra. Nekem ez a sín kell! Csak kisiklott?

 

Hiába csókolom, nem jön válasz. Gondolkodik és a padló szemére néz. Száraz szomorúságot sem érzek rajta. Látom mindössze a távozni akaró s nem tudó kétséget az inkább nem felé hajózva a lebomló barna illetve egyenes hajában a sóskék feleletre való készülődést. Ha nem lehet az ölemben a keble, hogy bennem ülve a lelke tükörjébe nézhessek, miért enged be a vonakodó szívébe? Az indoklás hideg, de még az is melegít engem. Ezzel kellett volna kezdenie szemének a meredést a villám cikázó színében. Az Ő érzései tüzelnek, csak másfelé és itt van már megint egy kérdőjel, ami összetufázza a fejét vakaró láva ömlését.

 

Egy másik korban és másik életben más kereszttel s még mindig nem a tükrömbe néz meg ne távozzak el. Én nem a szerelem cirkálóját keresem benne. A tudástól duzzadó mellek a szilárd füst mögül figyelnek, ez a pántok merev tánca az elmében? Összezár a lélek vándorlása e szabad levegőjű rács falaihoz takaros ággyal, viszont én itt maradok? Nem akarja, hogy a jelenem léte távozzon. Alig érzem azon pillanatok alatt az ajkát, ez nem őrlődés. A talánban kávéját kavargató valamint kanalát kereső bizonytalanság. E csókban még búcsúzás se volt, ez a vágyakozó útkeresők kitérő puszija az országút szélén várakozó talpakra. A vándorló, elvontnak tartott vagy vétkes szenvedélyek szekerének utasait efféle jelzés is felvillanyozza, valahányszor a kocsis az ostora mellett gyeplőt ráz a lovakon.

 

Ez nem a ketyegő vagy az érzés cellája. A szándék vívódása néz a farkas szemében. Bűnhődés könyvet olvas a recében lápoló elmém, mialatt én csak találgathatom azt, mi járhat Rebeka fejében? A lényébe vagyok beleesve és nekem az most a szellemi táplálék. Bele látok az elméjébe és az az ösvény törvényében akad el. Ide be nem jár zárka kulcs, mivel nem a személyem kérdései bolyonganak repedt utak lélegzetein. A szemeiben lovagolnak ezúttal is az érzéseim, felállhatok már e több mint végtelen magánbeszéd ágyáról? Nem, e tündéri hölgy a biztos kétségek kérdésein fetreng. Csak kisebb kátyúkon hajtja a pedált. Az az igazság, hogy itt nem lehet nyerni valamint az arányok sem jutnak egyenlő elosztásra e hajladozó erdő vágott meg faragott fapadjain. Én többet fogok veszíteni, ha távozásomat szólítja fel a kezdésre. Az Ő elméje pedig kevesebbet nyer, ha magában tartja a bizonytalant illetve nem ered meg a nyelve.

 

Ez inkább az Ő érdeke, én egy ártatlan szemlélődő lennék nála. Csak érdekelne a véleménye, hogy akkor mikor álljak fel? Sok neki az én életem őszülő szakálla a beretválás után. Na, megindul annak a mérlegnek a nyelve és kimondja akkor a választ a bármerre tovább tartó út felfestéséért?

 

Ezek bitang nehéz másodpercek, nem lett volna szabad eltévednie a szememnek az övébe. Az nyeri meg e játszmát, aki előbb tud engedni s akkor is miből? Szabályokat a maga módján tisztelő törtető vív egy utcán szaladgáló nőneművel, aki országúton és autópályán is járt hosszú pihenővel az utazás végeken. E teremtés azonban nem fordult még vissza elvarratlan szálakért, ez pedig bizonytalan útvesztő.

 

Én ezt vállaltam, ezért meg nem kötelező elfogadnia a kezem. De nem én döntök, magamba feledkeztem. Bocsánat, mivel ez továbbra is az a kényelmes heverő a délután fáradó napfényében. Zsibbadnak a lábaim, na majdcsak felkelhetek tőle. És lábra is kívánok állni, meg kell várni a feleletet.


(álom)

MotoszkaDaniel•  2022. szeptember 12. 11:54

Ameddig a tüdőm bírja

AZ EGYIK GYÉRÍTŐ, A MÁSIK ÁLLVA IS ELÉRI AZ EGET


Mielőtt megindulunk, karban kell tartani a vidéket. Mindig körbe nézem a lovamon a környéket, mennyi vadra kell számítania a puskámnak. Nem a kanális szélén kezdődik a portya, de a felmérés igen.


Ez csak vicc és nem! Azt mondja e vadászidényen a társam, ugorjak a segédje szőrébe s szőrére. Egy gyönyörű vizsla hátán száguldom, először át egy pocsolyán. Aztán jöhet a vágtatása végig e sarok szélén.


Az a baj, hogy nem kapok levegőt a nyergében, pedig szemem elé és az orromba is tárul a mező illata. Az eb szemébe nézek oldalról, szilajan vágtat s érzem a kapaszkodó kezemben a kék szemében a rőtes bőrét.


Egy egész falun átmegyünk, ott pihenőre e nyeregből pillanatra a kutyustól letételt kérek. Nincs karácsony, de Gergely előttem, ahogy három emberrel egyeztet.


Egy előző korból fennmaradt retyó, vizelde előttem és bizony könnyíteni kívánok magamon. Szerettem ezeket, mert soha nem kellett lehúzni. Csak hagyni, hogy a vágatban elfolyjon a vizelet. Még várni kell a lovaglással, továbbra is dugult az orrom.


(álom)