Övegh Zoltán

Nekem érkezik címer a küldetésemhez, a teljesítési határidő állítólag huszonkilenc másodperc.

Fészerben kajtatok a lépcsőkön. El nem szédülök, de a szobában fent várna engem a hegyek kincse.

Azt meg nem kaparinthatom, mert farkasember mered rám vicsorogva. Hogy a továbbiakban mi vár rám, inkább ne tudjam meg. Az égalj búcsúzik a nap világától és megy lefele. A léptem a lak részlegéig nem ér el, lábaim célozhatják meg a csigalépcsőt vissza, le.

 

Tikkadás a romok között a roham sisakjában,

a rám vadászó osztag a repülőbázisra esik le hozzám az égből

és el szeretnének velem beszélgetni az életerőm múlandóságáról.

 

Három torkolat tűz a távolság bíbor zászlajánál. Még messziről lobog messziről bátorsága, csak arcomat el ne találja!

A mesterlövész meg kellene engem leckéztetni, ártatlan kedve hívja őt harcra játszani. Katona! Az idegeiddel játszadozva kellene rám, messzire lőni!

Az éjjel farkasa felfalta a hegyek vonalait és támad. Belém mar. Rúgom s ütöm, mire hátra tolatva meghátrál, elinal.

MAUSER hadnagy vagyok és jól sebzem, de csak közelre! Futás és kitérés rövidtávra, de ha leszáll az éj, a fáklya menekít fedezékbe.

Ha a meglepetés az égből érkezik, cselezés és oldalazás kizárva.

 

Egy militarista kifigyelve, és rászórom hússzor az utolsó kenetet. Előfordul, hogy valaki harcban nem éri el a földet. A farkasok szívják véremet, bundával könnyebb szívatni az ellent. A zöldessárga szem szereti a sötétet.

 

Felesben silbakolom a félhomály támadását, az ejtőernyősök miért vonulnának vissza? A védelmi osztag hátra veti póternyőjét. Amíg én ott élek, nem megy aludni az éj.

 

Hat másodpercre futok a haláltól, egymást ne akadályozzátok!

 

Farkas szeme keresi a prédát és mi van akkor, ha nem talál?

 

Akkor vár téged a hangár.

 

Tiszta a terep? Ezek az elit harcosok sosem fogynak el. Mire a tüzes gömb ide feltalál, az ejtőernyős osztag nem tudja teljesíteni feladatát. Előfordul ilyen misszió, amikor be vagyok zárva a hegyek közé, felszálló lopakodók zúgása tölti be a leszállópálya éjszaka során felzavart csendjét.

 

Lopd el a gépet, bent vagyok a fülkében! Vezérlő botkormány a kezemben és rám világít a napkeltében a radar térképe. Szólok a szélnek, hogy nyithatja a fedelet. Fel a levegőbe! A felhők szürkeségében az úti cél Málta szigete.

A béke hajója vesztegel, a szerelemé kielőzi őt. Az átlőtt szív még ki is gúnyolja a galamb szárnyakat, mert nyelvet nyújt a magvakat szedegető csőrére. Utóbbi pedig levizeli az alatta tomboló vízesést.

Öt sávban küzdenek a habokkal a szép teknők. A méretes mini aréna szélén vigyáznak az uszályok, mert szalagkorlát helyett árokkal találkozhatnak a karavánok.

 

Méretes kalapács sújt le a hajókra háromszor hat percenként, csak éppen óra nincsen. Ezért ezt nehéz kibarkochbázni, miközben sétál mögöttük az este.

 

Az ég és a lezúdult víz kékké lesz és szürke, árny féle foszlány pontozódása előttük a víztömeg felett. Lehet, ezzel a samu nyugdíjba ment s többet nem sújt le?

 

Vitorlázunk és az ágy kényelmét is Barbarával kipróbáltuk, most egymás ajkaiban úszunk, amikor arra eszmélünk, hogy a szél a barlangjából megindult.

 

Öt órakor ébredt ránk a hajnal, most alig múlt el negyeddel a kilenc s ajtónkon illedelmesen a kopogás fekszik el. Három perc múlva nyomom le a kilincset.

 

Matrózunkra nyílt a kabin és bólintok, izzíthatja be a motort. Azt mondja gyors, de érthető beszédében, ami soha nem hadarásban mélyül el, hogy hajózzunk fel az öbölből. Felhő nincs, csenget a szél. Ami viszont lehet, hogy megérkezett barnulni.

 

Én nem vagyok egy igazi kalóz az óceán uraként, de abban látok rációt a feltámadott szélben, hogy utazzunk feljebb s a munkásunk által előre vetített bajos vizeket kockáztassuk be!

 

A matróz, asszonyáért megy, kezét kéri. Azután mennek a hajó fedélzetére. Az asszony, mellette sündörög s nézi, miben lehet a segítségére. Erre ő csak azt reagálja neki az árbóc tetejéről, figyelje az eget. Pillanatra pár csókért a kadét leereszkedik a fedélzetre.

 

A szelet és viharát maguk mögött hagyták, a munkás s asszonya igényli egymás ajkát. Amíg abban úsznak s viszi a motor a hajót, pávián nevet ránk a dzsungelből, de nem ijed meg. Pár percre az alkalmazottam és partnere magukra fordították a reteszt.

 

Völgyek s mély fennsíkok között siklunk el. Nem kell kopogjak, feltűnik a hajós munkásom. Én vállalom, hogy kapcsoljon magasabbra a sebesség, ő leveszi az árbócot. Vissza nem tekeri, csak kisebbre veszi, mert e csodás, keletkezett tavak mély kútjai után remeg a víz. Át kell kelnünk a több szintre rovátkolt, óriás örvény körein.

 

Megkapaszkodnak asszonyaink a korlátokban. A hajótestre ömlik a víz, de nem áznak el a szivárvány körei. Ez tőlünk úgy öt kilométerre látszódik.

 

Kidob minket az áramlat egy nagy kiterjedésű, felszíni tóra. Kopogok a kabinba, mégse zavarjam indokolatlanul a dolgozómat. Konyhájából érkezik, nem kell kopogjak. Őszintén megmondom, amikor lépdeltem le a lépcsőkön, csak cuppanásokat hallottam.

 

Az otthonunk motorját leállítottam, a gyakorlott matróz bontja ki a vitorlát teljes távolságára és előttünk van egy újabb szivárvány. Asszonyát ölelve, az árbóc tetejéről megérkezve, mutatja nekünk, arra az ott egy más régóta nem működő vulkán.

 

Egy rozoga móló mellett haladunk el. Talán lehetett valaha járdája. Matróz s asszonya véleményezi ezt, ahogyan hullámunk cseppje elárasztja itt a partot: Ezt valamikor használhatták!

Mosolyogva hajítsd a gerelyt, a közönség csillámló szemével biztat téged.

Balázs van most a porondon kalapácsával s megindítja köreit maga körül, hogy minél messzebbre repüljön a dobása.

Veti az egyben ütőeszközt is. Ilyenkor minden alkalommal féltem őt, a versenyzőt. A névrokonomat, nehogy elszédüljön. Elereszti végül, amit el kell és ordít a levegőbe, milyen messzire sikerült repítenie?

A pánt most is segíti őt a vállán, mi tartja mezét. Tüdeje pedig pumpálja számára a levegőt, hogy új világcsúcs keletkezzék.

A fekete lyuk nyelte le őket?

A másodpercek kergetik lefelé a napot,

a percek mellettük róják lépteiket.

A járókelők autója szökken. 

Árnyék sejlik a közelből, 

de nekem csak árnyak csörögnek.

Betűk mutatják magukat, melyek maguktól ragadnak. 

Előttem a szép tarka zacskóban kettő perc.

 

Meleg tea csörög rám, hogy igyak. 

De szomjamat a várakozás nem oltja.

 

Érdekes fintora a Sorsnak, hogy portyára viszi a kulacsomat.

 

Elnöki lakosztály önti nyakamba a paprikást, de jobb egy hajléktalan szállónál.

 

Lehajtom kis aranyos kobakomba a konyakomat, a kanapém meg álmot pofoz alvásomra.

 

Távozott lelkem nem leli a postaládát, csak hivatalos közeg telíthette meg a szekrényben a leveles ládát.

Az előző kettő úrihölgy lehet, szívesebben lakna egy levélszekrényben?

Nekem tették nálam szívességüket múltkor is. Abban az őszi hónapban. 

Az idő lakása sok mindenre választ, a vendégek szellemei addig is várakoznak.