Övegh Zoltán

Pumpálunk és tépünk, ha a tüzes gömb izzó pálcája minket dörzsöl. Az árnyékot űzzük hűsölésre, amire talán maradt egy percünk?

A verejték hűti a tudományt a fejem búbján. A hetet még nem ütötte el a koppanás órája, ökölbe hajlított lábam be kíván jutni a pince kriptájába.

Enyém az ész s néha kotrom a cserép szemetét. Alapjáraton egy jó ember vagyok én és az ősz szakállam az alatta, helyenként megbúvó kettő pápa szemmel, a rendszeres munkám teljesítményét csak javítja!

Ez a csillagok tánca az óriás medence vállain. Vigyázz is a szemed világára. A csodálat magaddal ragad. Ésszel ragadtasd el magad!

A sétány kanyarog, húzza magát össze, kagylóban készíti a ladikokat a vízre és lejthet téged újabb emelkedőre.

Beránt a csábító hőhullám a habok közé, jókedvedben felhevültél? Lehűtöttek a csillagok s a tested lubickoláshoz védőcipőt partra dob. Az éles kagyló az iszap ágyában alszik. Tüzes gömb nézi, ahogyan horkol.

Vihar támad és markába veszi a kölcsönkért sátor madzagját? Tarts ellent, ha kelti a szükség az ösztöneidet, különben a belekaroló szél kiviszi a nyílt vizekre.

Szürke és szűk folyosó közeleg, hogy utána alattam tátongjon a Duna folyam közlekedő moraja és általában reng. Előttem keveri magát ilyenkor az örvény. Figyelni kell, nehogy bármi értéked vagy holmid a hídról a vízbe essék.

Egy irányban halad a kerékpárút. Mit keres erre egy áram hajtotta másik, kettő kerekű jármű? Mindig imádom fentről szemlélni az alattam elzúgó vízi szállítás forgalmát. Kis híján meg is talál egy korlát.

A túlpartról találkozom biciklis gyermekekkel. Lehet, Dunafürdőről időnként ezen a járaton rövidítenek, akik onnan érkeznek?

De a kalandnak nincs vége. Dudáló BMW üdvözlésére kapom a fejem itt, a túlsó járda szigetén. Ha jobban pedáloznék és tovább, Gemencre vinne ki ez a délután. A vadak biztos, hogy alszanak ilyen korai órán.

Kócos sövény baktat túra botján. Erjedő szőlő vesszői pihennek az árnyékban.

Éltet a bágyadt ültetvények száguldása, a gazdag kacsokat keresem.

Ügyelni kell a megérkezett beton intő, szűk folyosóira, ha kutakodásodban eltévedtél a dombok üdülésében.

Hideg kedvességgel igazítanak útba a liget őrök és présházak, pár járófölddel később. Mindössze néhány falatnyi magánuradalom az új cölöpjein ezen a mezőn. A tüzes kétkerekű szekerek viszont sehol! Tavaly még velem voltak. Merre vezérelheti őket útjuk most? A hegyek alján itt is asztalnál a szél, de csak guggol.

Ritkás faunában dől meg kerekem és házak érkeznek. Hová lett az az út és társa a hazaúton, mely tavaly volt velem?

Nem találom, meglesz viszont a félmeredek utca. A tetejét fel ugyan nem tárom, az emlékeket hozzá, legközelebbre megrajzolom.

A hajtű kanyarja is nyugdíjában nassol, mely lökdösne hátra a szőlők szemeihez. Én nem hiányolom! Csak az ezt megelőző évben még megvolt!

A semmi sípol sípját fújva, aztán elhal. A játszótér szalagja ugrál, s ha a levegő nem látogatja, ő is dologtalan.

Vajas soron lépek a lábnyomaimba és a szomszéd unokája ölel, nincsen kétely a hangjában. Ajkáról kérdése keresi hozzám az utat. Sátor kapcsolja le az utca lámpáit. A lány a hangjával a sötétségbe fényt kíván adni és megkapom a karjait.

Falon az óra ütögeti a házát. Díszállatok hallgatják helyben ringását. A szú irigy a semmi hangjára s beleperceg itt, a kicsi tóból felhangzó békák dobolásába. 

Valahányszor beszélek a lépcsőkhöz, egyik sor a fejemet kocogtatja. A másik csoportot beszegelt szegecsek ölelik s ezek fa csodák. Csak nehogy bántsa őket a szú ott fent a tető tér izzadó deszkái között!

Vasajtó rúgja fülemet egy pár huhogás erejéig a fák között. Ritka példány, egy arany sakál nézi az estét farkával. Újból csapódik arcomhoz a fém, ez csak a nappali szoba búcsúzása volt s a kulcs fordul.