Övegh Zoltán

A fekete lyuk nyelte le őket?

A másodpercek kergetik lefelé a napot,

a percek mellettük róják lépteiket.

A járókelők autója szökken. 

Árnyék sejlik a közelből, 

de nekem csak árnyak csörögnek.

Betűk mutatják magukat, melyek maguktól ragadnak. 

Előttem a szép tarka zacskóban kettő perc.

 

Meleg tea csörög rám, hogy igyak. 

De szomjamat a várakozás nem oltja.

 

Érdekes fintora a Sorsnak, hogy portyára viszi a kulacsomat.

 

Elnöki lakosztály önti nyakamba a paprikást, de jobb egy hajléktalan szállónál.

 

Lehajtom kis aranyos kobakomba a konyakomat, a kanapém meg álmot pofoz alvásomra.

 

Távozott lelkem nem leli a postaládát, csak hivatalos közeg telíthette meg a szekrényben a leveles ládát.

Az előző kettő úrihölgy lehet, szívesebben lakna egy levélszekrényben?

Nekem tették nálam szívességüket múltkor is. Abban az őszi hónapban. 

Az idő lakása sok mindenre választ, a vendégek szellemei addig is várakoznak.

Néma tekintet bús hangulata a bézs rónán, ezt a kiterjedt szigetet nem láttuk még a nap folyamán!

Borzoló szél csónakázik a vízen. A hajnalnak szála tolja előrébb a ladikot. Az égbolt evez a napsütésben és a hajóskapitány tekintete megakad a hajszál sietségében.

Leveszi tányérsapkáját és mosoly az arcán. Felvesz a nap egy másik sugarat. Vigyáz rá azonban, mert a legutóbbit is majdnem lefújta koronájáról az őt körbe záró szelek országa.

Kürtjébe fúj és énekel a szélnek, mintha a folyó habjai kottákat zengenének!

A Szabad lapátjai munkára fogja a széllökés túloldala. Az áramlat kislány arcát látja a sűrű forgás során. Körbe viszi magával és mosolyával szédülve a szél, az arcát simogatja.

Pár óra és a széllökés repül vissza a folyón. Aki szeretné, hogy maradjon, szerezzen az ifjú arcnak szállást! A száguldó kikelet is adhat neki, álomra kívánja hajtani a fejét.

Ahogyan viszi le a szót a táj öt kéz magasban, pakolja le magáról hordalékát az alkonyban. A gömb nem tüzel a fejünk felett, mert jeleztek neki. Glóriájának helyét vegye át a csend! A szél lány számára juttatás az éterből, mert férfias arcán lakó kunyhó érkezik. A folyam alvó habjain ladik csobog és ki szeretne kötni! Az álmos venyigék a csónakot kikötik s segítenek a szél lányának a lakó kunyhót kiszabadítani.

Szerelem hangja süvít és virág hervad, mert szomjas a szikár száj. Megcsókolja a levegőt, máris nem olyan száraz az ajak! Finom, friss, üde az erdő patakzó vize. Négyig sem tud elszámolni az ember, a napszekérben ülő sugár inal és elüti a delet! Tud szaladni az idő, ha szép az idő!

Szemek a levegőben és búg az éter a remény nyomában. Hosszú vágtáját ússza, de tovább áll. Nem leli, de keresi. A szél szerint nem fogja megtalálni, érdemes kutatni! A rózsaszín szirmok egymásnak dőlve éledeznek a reggelben.

Orromon másznak a szélben libegő hajszálak. Ajkamat másik szellő köszönti az áramlat hátán. A tavasz csak búcsúzáskor teszi tiszteletét, de akkor érzésem szerint a szenvedélyek másfajta mértékével.

Szemem a szellő fürdőkádjában úszik. Nap csobogtatja hozzá a tarkás vizet.

Tájoló jelez nekem balra és mit tájol be? Mezőségi emlékek tüzelő sora, bennem elevenedik fel.

Karcolás az arcomon, őt is megfürdeti a nap. Acél fogaim vas borításban sem maradhatnak ki, szemeznek a torkolattal. Valahol a háttérben szelek napok hegye öleli át a szelek mennyei forgását.

Az alkonyat hullámai kötnek ki minket a szigetre,

a hegyek csúcsai köszönnek nekünk.

Inasunk párja a Petra keresztnévre hallgat,

amit én nem tudok rögtön megjegyezni.

Folyton a Barbara név érkezik a nyelvemre.

 

Szellő evez a parton és hajónkat ringatja az áramlat.

Felvett matrózunk kidobja a vasmacskát s azért a mólónál a madzag is megtalálja feladatát.

A bálnák hangja zongorázik a vízen, a cápák innen messze.

Időnként fiatalok s itt élő lakosok neszét hozza felénk a szellő, melyek valószínű visszhangzanak a magas dombok felől.

 

A nap szeretne ébredni és megrajzolja nekünk a járdát a hajónk mellett.

Én s asszonyom nem vagyunk egy korán kelő típusúak, nyolc óra van és kávénkkal a fedélzetre lépünk a matrózhoz a reggel torkolatában.

Azt mondja alkalmazottunk, akad a közelben egy kisebb barlang. A körmére nézünk a pirkadat utáni órákban? Nem kívánt előbb szólni, mégse puszta kezében vigyen oda minket a sötétség!

 

Indítja a járművünk motorjait, derítsük fel a barlangot! Úgyse tűnik hosszúnak a vágat! Megkérem az urat, kapcsoljon nekünk fényt. A szűk járatú barlang feltárja előttünk minden értékét. Egy kétgenerációs családdal találkozunk a miénkénél nem sokkal kisebb csónakban s ők is a grotta csodáját fürkészik. Féltávon nincsen már szükség a lámpa glóriájára, mert látszik a vágatnak a vége, de gyönyörű hajózást kaptunk a reggelben!

 

Innen kiérve a bércek érintik az ég alját, a napsugár megmászta sziget útjainak járatát. Egy hetet pihentünk itt, a munkásunk sebességre kapcsol és célba vesszük otthonunkat a nagy óceán tajtékain. Amíg kadétunk vezeti ezt a kisebb hajót, én és asszonyom hátra tekintve nézzük a partot, illetve a szigeten, felfelé magasodó hegygerinceket.

A hajósinas befészkel a hajónkon. A fedélzeten kap egy részleget.

Van konyhája, hálószobája és egy televízió készüléke.

Neki nincs nagy igénye, de buta sem. Munkáscsalád jövevénye.

Nagy meglepetésünkre kézen fogva érkezik egy megnyerő hölggyel.

Munkára jelentkezne. Én és az asszony leszerződtetjük négy évre.

 

Irány a tenger! A határok nélküli víz tömege!

Kikötünk egy szigeten. Itt újra köszön nekünk a móló széle.

Ez egy kisebb lakóhajó, mivel utazunk. Nagy csónak átalakítva lakhatóvá,

nem utasszállító!

 

Az árbócon lóg most a tevékeny úr és a távolból ő ezennel a felhőfigyelő.

Az óceán kapujában sétáját futja a kellemes szél, sehol semmi ami eltakarná a napot!

A szerződést az ismerősöm aláírta, étkezése állva. Nyolc órában vette fel az asszony, kivel ágyamat megosztom s akivel csak kollégák vagyunk. A többit még nem tudjuk.

De így négyesben is élvezzük az utunk!

 

Két napot töltünk el a sziget szélén,

vihar nem jön errefelé.

Leírhatatlan tánccal lengedeznek itt a trópusokon a pálmafák!

 

A második nap délutánján kéretem fel az inassal a horgonyt.

Hajózzunk vissza a járdára,

a helyi lakosok szóltak,

estére vagy hajnalra várják a frontot!

 

Én és az asszony pár nap múlva szeretnék ide visszatérni.

Itt olyan nyugodt s szabad minden

és szeretném a nővel felfedezni a szigeten elhúzódó, távoli dombokat!

Ezt meghallja az inasunk. Hát persze, hogy ő is bejárhatja velünk!

Elvégre nagy hajónk működéséért és fenntartásáért az ő szakértelme elűzi gondunkat.

Másnap kora reggel megkérem az asszony kezét. Nem utasítja el, időt kér!

Csókkal a gyűrűt elfogadja, hogy ha jövőre ugyanígy tudunk hajón élni, ismét intézzem felé a kérdést.

 

Bő egy hét telik el és a nagy óceánra most már, meg inasunkkal s asszonyával, újra mehetünk a habok közé.

Ha Poszeidón nem szól közbe, szeretnénk itt lenni egy hétig!