Övegh Zoltán

Gondolatok
MotoszkaDaniel•  2024. június 24. 23:50

Flört (álom)

1. Előfordul, hogy nem érez a szándék semmit és csak úgy jön az esemény. Mikor ott van a tudat, ki se kíván szállni a dodzsemből s csak hagyja; hadd pörögjön az Őt mozgató rúd. Észre se veszi a test a megállást, ugyanakkor nem bánta meg? Pedig vége az érintésnek.


Olyan volt, mint egy álom (igaz?). És be se akart fejeződni. 2. Még most is látni véli a szem a szép s ápolt fogakat? Pedig alig néhány pillanat volt. Mégis olyan, mintha egypár óra telt volna el; mi? A vágy sétája hagyja el a helyszínt, a tűz még ott pirog az ajakon valamint határozottan éget. 3. Az elme a lángokban ég a nyelv csapása nélkül, percek múltán is még tökéletesen simogató a csapkodás. Pedig az ágak nem pattognak, azok már elégtek.


Most kezdi látni magát a test, hogy az ujjak mozognak s itt a partner is. (Igaz) lehet, hogy távozóban vagy készülőben a távozásra. Mintha úgy látná a szem, agyilag még a társ is a csókban van. Le se kíván szállni egyik fél se erről a vonatról, csak hát valamikor gondolatokat is kell cserélni.

MotoszkaDaniel•  2024. június 2. 14:23

Enikő, a barát

Ajtó nyílik és barna, hosszú, egyenes haj lép ki rajta a mogyoróbarna szemeiben. Ezek a hintázó mellek, de másban is úszik a szem. Édesanyja szól utána, hogy valamit el ne felejtsen? A szeme kereső motorja felém libben.


Ez köszönés, jár a 'Szia' a szájából nekem. Köszönöm, hogy jár a köszöntés és nemcsak a dekoltázsa szép nekem. Én a lépcső alatt várakozva nézem Őt, miképpen elhalad mellettem. Ez egy rendelő lehet?


(álom)

MotoszkaDaniel•  2024. június 2. 01:21

A u g u sz t u s 2.

Talán meg lehet ismételni a fantasztikus délután simogatását s újra itt lépdelnek a lábak s foglalnak helyet a folyópart mellett, a kezén s ülés körbe. A fürdőzések között a száradás beszél és egész nap szereti a víz a test mártózását, elmerül a szem a part berajzolása mellett az uszadékágak lekísérésében. Az alkonyat sem szeretne befejezést s az ágakon halad. Lépésben oldalazva, mértékben lefelé.


Trombitát fúj a töltés, hogy a szél térjen vissza a folyóra s tartja érben azt. A holtágak gyűrűző pereme csahol néhol a botján tapogó víz hátára és a part válasza az, hogy megágyaz neki. A kíváncsiság letapogatja e padlás szirtjét a száraz totyogásban, ez csakhamar a vigyorgó erdő. Tartja a hátát, hogy járható legyen a vállas horolása és ez pedig a törzs, valamint a nyarat tartó fái.


E felüdítő vidék megismerése után a mesketélésben igazolás vissza a tábor helyéhez, a tűz záró gyújtásánál a fehér népe kezdi meg gyűlését. Apró zajok ezek és gombok nyílnak a réteg megjelenése révén s a dekoltázsok színre lépése ez az alkonyat előtt, Ők is szólnának pár szót a nyárhoz elfekvésükben. E változatos és sok színben pompázó dombok szónoklatát hallgatja az erdő s játékukat nézi a nap sütésének kíséretében. Koppintás egy szerzett fadarabra a hang hívásáért, felváltva is lehet énekszóval megszólítani az eget üdeségében valamint távozás előtt majd a tűznek is lehet megköszönni az égését.
MotoszkaDaniel•  2024. június 2. 01:21

A u g u sz t u s

Meglibbenti a kalászos szellő a kései szél lapátjának szavait és mesél. A lengedezés beszél, hogy üljön le köréje a hangulat a zizegést hallgatni. Még nem megy el a kedve a napnak, csak fáradtabb. Tüzes a szeme s még mindig erővel néz. Fent van a neje? Igen, gyülekezik a dé alakjába. A sások zuhogása után menjen a pedál s tekerés, nem fújhatja le a kereket a tetőről a szellő megerősödött karja. Szomorú a kar a múlás szava hallatán, a haj közömbös önfeledtségben lobog.


Tüzes szekerek zaja porlik fel a távolból s nem látni arcukat, testük visszásan pillanó képét nem tükrözi tompa villanás. A délibáb aludhat és alszik, elnyeli a fű ölelése. Legalább nincs melege. Nem hajlonganak a fák, akkor rá lehet pillantani a levelekre. Mielőtt beőszesedne, meg kell ízlelni tekintetüket. Kevésbé ringatóznak már függőágyaikban. A kedv minden lélekben vidáman boldog még ha nem is ugrálva, hajtja még azért a testet az a szél. A fűre nézve a zizegő pázsit még tartja a szőnyeget, a haj szálai rajtunk őrzi a nyár tárulkozó mosolyát.


Amíg a törzsek táncolnak, a természet is biztatva simogatja a vállakat s fütyörészés indul. Az odvak visszhangja padra ülteti a napot, dúdol esetleg valamit? A tábortűz mellett a társaság vokálozik, a keringő hold pedig ráreppel. A fehérnépek tincse ingatózik a széljárásban, a pólók öröme árnyékba merülve is adja az ütemet e rögtönzött kórus csicsergésének. A madarak innen azért kicsit arrébb, talán egy  - egy harkály vagy küllő hallja és pluszban rádobol.
MotoszkaDaniel•  2024. június 2. 01:20

J Ú L I U S III.

Kellemes habokban fürdőznek a napok, e csábító hűtésben a test lubickol és átadja magát a bőség adta sziporkának. Ez a szivárvány száz folyó habja, mely hívja a testet hűlésre a vízbe. Valamennyi napsugár nyalábja az önfeledtséget adja a testnek, akár egy bemelegítés siklással vagy hátúszással? Minden csobbanó csepp mellett úsznak a gondolatok s nem a víz gyorsra, mellben is lehet gyors a hűlést átélő test.

Dobot kongat a csoszogó part, ez az idény feléledése. A fű jégkrémje a szálainak árnyékot adó fa. Utóbbi árnyék a lomb koronája. A koronáé pedig a gyakorta megjelenő felhő van, hogy esőbe nyúló alja. Mialatt ezen töpreng a szünidő, A nap a karámját tárja szélesre.

Az elmúló tavasz derűje ott van a fákban és rá is gondolunk. A fatörzsekre feljutva kilátásért tapos a láb ágakat és a levelek között ez hozzá is férhető, ilyen magasban ne csússzon meg a talpunk! De meg kell nézni, a nap mennyi időn át fogyaszthatja el ebédjét ott a koronák feletti szabadtéri hűsölőjében. Itt a lábak mehetnek még feljebb, láthatjuk a lényeg vacsorai jövendőjét is egyben.

Néhol olyan a környék, mint az őszi maradék. De csak néhol, ahová csak ritkán megy a szem. De ez főleg az egérkék meg hasonlók játék illetve vadásztere. Csak azt csacsogja a száj, amit mond neki a szem.

A hó hideg melegsége szövi át e pókhálókat és tudatosul az agyban, ezek nyári pölyhök utazásban. Mit lát még idefentről a szem? Igen, ezeket az utazó pókokat azért jobb elkerülni a nyárban. Mindig akad itt ilyenkor valahonnan idővel egy zsák, csak le ne fújjon minket innen a fáról a keze.

Ha valami érdekes akad a szemünk elé a lányokkal, az alánk haladásban beportyázó lányok nyári dresszre váltottak. A csajok meg itt fent mellettem azt nézik, ha egy jó pasi császkál el kevés illetve semmilyen ruhában magán. Azért szereti itt közöttünk minden szív eme évszak magányos tüzét, mert nem kell toporogni a hidegben állva. Azt mondják a lányok, maradhatunk még itt fent, a férfiakat megnézik csalinkázásukban s ni ott is egy csónakázás.

Nekem nem fáj a lábam, hát a lányoké? Ne menjünk még lejjebb, le a fáról? Elvégre piknikfélére jöttünk meg megpróbálni a víz adta örömöket illetve akár lobbanni, hogy a nap fenséges teste színezze az éhes bőrünket. Megindulnak kecses lábaik, Én meg a sajátommal tábort verni és elég nagy e pokróc mérete? A kelő hold leinti beszélni kívánó gondolataimat, Én csak terítsem a tábort meg kezdjek el fogyasztani a csajok által bontott borból.