Övegh Zoltán

Gondolatok
MotoszkaDaniel•  2020. július 12. 18:59

Megbolondultam az árnyékban 2.

A béke hajója vesztegel, a szerelemé kielőzi őt. Az átlőtt szív még ki is gúnyolja a galamb szárnyakat, mert nyelvet nyújt a magvakat szedegető csőrére. Utóbbi pedig levizeli az alatta tomboló vízesést.

Öt sávban küzdenek a habokkal a szép teknők. A méretes mini aréna szélén vigyáznak az uszályok, mert szalagkorlát helyett árokkal találkozhatnak a karavánok.

 

Méretes kalapács sújt le a hajókra háromszor hat percenként, csak éppen óra nincsen. Ezért ezt nehéz kibarkochbázni, miközben sétál mögöttük az este.

 

Az ég és a lezúdult víz kékké lesz és szürke, árny féle foszlány pontozódása előttük a víztömeg felett. Lehet, ezzel a samu nyugdíjba ment s többet nem sújt le?

 

MotoszkaDaniel•  2020. július 10. 20:52

Morajló cseppek a járdán 5.

Vitorlázunk és az ágy kényelmét is Barbarával kipróbáltuk, most egymás ajkaiban úszunk, amikor arra eszmélünk, hogy a szél a barlangjából megindult.

 

Öt órakor ébredt ránk a hajnal, most alig múlt el negyeddel a kilenc s ajtónkon illedelmesen a kopogás fekszik el. Három perc múlva nyomom le a kilincset.

 

Matrózunkra nyílt a kabin és bólintok, izzíthatja be a motort. Azt mondja gyors, de érthető beszédében, ami soha nem hadarásban mélyül el, hogy hajózzunk fel az öbölből. Felhő nincs, csenget a szél. Ami viszont lehet, hogy megérkezett barnulni.

 

Én nem vagyok egy igazi kalóz az óceán uraként, de abban látok rációt a feltámadott szélben, hogy utazzunk feljebb s a munkásunk által előre vetített bajos vizeket kockáztassuk be!

 

A matróz, asszonyáért megy, kezét kéri. Azután mennek a hajó fedélzetére. Az asszony, mellette sündörög s nézi, miben lehet a segítségére. Erre ő csak azt reagálja neki az árbóc tetejéről, figyelje az eget. Pillanatra pár csókért a kadét leereszkedik a fedélzetre.

 

A szelet és viharát maguk mögött hagyták, a munkás s asszonya igényli egymás ajkát. Amíg abban úsznak s viszi a motor a hajót, pávián nevet ránk a dzsungelből, de nem ijed meg. Pár percre az alkalmazottam és partnere magukra fordították a reteszt.

 

Völgyek s mély fennsíkok között siklunk el. Nem kell kopogjak, feltűnik a hajós munkásom. Én vállalom, hogy kapcsoljon magasabbra a sebesség, ő leveszi az árbócot. Vissza nem tekeri, csak kisebbre veszi, mert e csodás, keletkezett tavak mély kútjai után remeg a víz. Át kell kelnünk a több szintre rovátkolt, óriás örvény körein.

 

Megkapaszkodnak asszonyaink a korlátokban. A hajótestre ömlik a víz, de nem áznak el a szivárvány körei. Ez tőlünk úgy öt kilométerre látszódik.

 

Kidob minket az áramlat egy nagy kiterjedésű, felszíni tóra. Kopogok a kabinba, mégse zavarjam indokolatlanul a dolgozómat. Konyhájából érkezik, nem kell kopogjak. Őszintén megmondom, amikor lépdeltem le a lépcsőkön, csak cuppanásokat hallottam.

 

Az otthonunk motorját leállítottam, a gyakorlott matróz bontja ki a vitorlát teljes távolságára és előttünk van egy újabb szivárvány. Asszonyát ölelve, az árbóc tetejéről megérkezve, mutatja nekünk, arra az ott egy más régóta nem működő vulkán.

 

Egy rozoga móló mellett haladunk el. Talán lehetett valaha járdája. Matróz s asszonya véleményezi ezt, ahogyan hullámunk cseppje elárasztja itt a partot: Ezt valamikor használhatták!

MotoszkaDaniel•  2020. július 9. 23:08

Pánt harmadik elmélkedése

Mosolyogva hajítsd a gerelyt, a közönség csillámló szemével biztat téged.

Balázs van most a porondon kalapácsával s megindítja köreit maga körül, hogy minél messzebbre repüljön a dobása.

Veti az egyben ütőeszközt is. Ilyenkor minden alkalommal féltem őt, a versenyzőt. A névrokonomat, nehogy elszédüljön. Elereszti végül, amit el kell és ordít a levegőbe, milyen messzire sikerült repítenie?

A pánt most is segíti őt a vállán, mi tartja mezét. Tüdeje pedig pumpálja számára a levegőt, hogy új világcsúcs keletkezzék.

MotoszkaDaniel•  2020. július 9. 15:16

Megbolondultam az árnyékban

A fekete lyuk nyelte le őket?

A másodpercek kergetik lefelé a napot,

a percek mellettük róják lépteiket.


A járókelők autója szökken. 

Árnyék sejlik a közelből, 

de nekem csak árnyak csörögnek.


Betűk mutatják magukat, melyek maguktól ragadnak. 

Előttem a szép tarka zacskóban kettő perc.

 

Meleg tea csörög rám, hogy igyak. 

De szomjamat a várakozás nem oltja.

 

Érdekes fintora a Sorsnak, hogy portyára viszi a kulacsomat.

 

Elnöki lakosztály önti nyakamba a paprikást, de jobb egy hajléktalan szállónál.

 

Lehajtom kis aranyos kobakomba a konyakomat, a kanapém meg álmot pofoz alvásomra.

 

Távozott lelkem nem leli a postaládát, csak hivatalos közeg telíthette meg a szekrényben a leveles ládát.


Az előző kettő úrihölgy lehet, szívesebben lakna egy levélszekrényben?

Nekem tették nálam szívességüket múltkor is. Abban az őszi hónapban. 

Az idő lakása sok mindenre választ, a vendégek szellemei addig is várakoznak.

MotoszkaDaniel•  2020. július 9. 13:36

A Szabadban 2.

Néma tekintet bús hangulata a bézs rónán, ezt a kiterjedt szigetet nem láttuk még a nap folyamán!

Borzoló szél csónakázik a vízen. A hajnalnak szála tolja előrébb a ladikot. Az égbolt evez a napsütésben és a hajóskapitány tekintete megakad a hajszál sietségében.

Leveszi tányérsapkáját és mosoly az arcán. Felvesz a nap egy másik sugarat. Vigyáz rá azonban, mert a legutóbbit is majdnem lefújta koronájáról az őt körbe záró szelek országa.

Kürtjébe fúj és énekel a szélnek, mintha a folyó habjai kottákat zengenének!

A Szabad lapátjai munkára fogja a széllökés túloldala. Az áramlat kislány arcát látja a sűrű forgás során. Körbe viszi magával és mosolyával szédülve a szél, az arcát simogatja.

Pár óra és a széllökés repül vissza a folyón. Aki szeretné, hogy maradjon, szerezzen az ifjú arcnak szállást! A száguldó kikelet is adhat neki, álomra kívánja hajtani a fejét.

Ahogyan viszi le a szót a táj öt kéz magasban, pakolja le magáról hordalékát az alkonyban. A gömb nem tüzel a fejünk felett, mert jeleztek neki. Glóriájának helyét vegye át a csend! A szél lány számára juttatás az éterből, mert férfias arcán lakó kunyhó érkezik. A folyam alvó habjain ladik csobog és ki szeretne kötni! Az álmos venyigék a csónakot kikötik s segítenek a szél lányának a lakó kunyhót kiszabadítani.