Övegh Zoltán

Tévúton vagy, de tölcsérben fulladsz? Mintha a fenevad nem tudná, hogy mit akar, igaz?

Ha mindenem az övé, akkor benne úszik a lelkem? Szorít az áramlata dobbanásával. Miért enged el, ha le kíván nyelni?

Milyen, sodrás nélkül hányt kövek csörrenése ez? Nem csobog benne teljes erőbedobással a rémület. Csak riogat, de az lapátolja rám a kapálózó fenyegetését.

Amíg az örvény ferdül, hogy hajót süllyesszen vagy csónakot borítson. Kiáltást motyog egy sikló kérdés.

Feltempózom a felszínre, mert a tüzes gömb hívott magához. Hajamat borotválja a szél keze, a mélyben halak serege oszló farkasra talál.

Az ősök földjén baljós füstön járva és a zsákmányt kutatva papi s apáca ruha az álca.

Kígyó szeme tanyázik mindenütt. A fán, illetve padlás gerendáján. Álnokul sziszeghet bajnokainknak hamis álmokat. Belélegeznéd a régmúltból az indián harcosokat? Gyakd le spanyol hódítók katonáit s megérezheted illatukat!

Körültekintően kérd bizalmukat, hasadékokban a kedvük még piszkos. A századok tépázták meg nyugalmukat. Boldogok régen voltak, az biztos!

Ki örökli a maja, illetve az azték trónt? A boszorkány szőkeség kikerült a kés alól, a bájokat kergető kalandor szintén magához tért a kábítás hatása alól.

A széles szeműek immáron békével jöttek, pattogó golyójuk felétek nem sül el, ilyen eszközökkel ti nem éltek. Nem is tudtatok akkor még olyanról, hogy ütőszeg. Ők is mindössze kettő évszázada ismerik ezt. A továbbiakat pedig talán megírja egy gomolygásból érkezett másik sas tolla. Meríti a vörös aranyba, addigis alkonyodjon be a határra!

A szent helyen lovagolnak? Nem támad arra rájuk medve. Jézus keze inti személyüket óvatosságra s lelik meg a barlangot. Óriáslábat pillanthatnak meg messze egy tisztásról, mert odaszellemülhet az elődök forró pillantása távolról.

A szellemek indulatot fújnak, mert szerintük a hősember kikezdett York-kal. A nővéréről viszont nem kérdeznek. Fehér ember, ide majd csak jóval később gyere!

 

Az aztékok faluját por zúdítja, elméjük erre álomra a fejét ma nem hajtja. Szálljanak meg egy takaros, polgári hamu lakjában, hol a dzsungel a lakatjuk zárja. A boszorkányt keltik, megigézett erő hamis szeretete öleli át a kalandort hamis vággyal. Sötét lovas asszonyának igéző ajka vinné magával orgánumával a halál csillogó folyójára, széles mosolya alászáll vissza fülbe valója csábításával a pokolba.

 

Tanto-hoz járulnak az ősök. A bölcs inkább felszökik vissza a parázson járó szekerekre. Sehol nem gomolygó felhők felett a táltos a tűzön jár, míg a rétek érnek és a folyók ömlenek.

 

A pap lelke a szellemekkel járkál, követe vele tart a holtak kenuján? A nap pajzsát a kint elálló eső oltalma fogadja karjaiba, a pára felszáll a szikrák birodalmába, ahol a továbbiakban is a lángok nyelvein járhat s adhatja a tudást aztékok lányainak.

 

Vezetőhöz gyalogol a kalandor kincskeresők szeme,az viszont soha nem érkezik meg!

A boszorkány asszony bölcs, óvatos, de hiszékeny!

Elméjét uralja, teste védett. Túlzottan őszinte!

Ne vörös bort rendelj az ital lapról. Az a harc színe! 

A fehéret válasszad, mert az errefelé ismeretlen eszme.

Hol megveti magát a bűn és ösztön ereje,

megfontoltság vezesse lépteidet!

Az út befelé még lehet járat kifelé, de összpontosítson az elméd! Barátodat kígyó szelleme támadja meg aztékok földjén, a torkához kést szorítva

s nem vált köddé az eső erdőiben, visszamászott az ősök fájára!

A csók simuló szeretete vinné őt ajkain az örök vadászmezőkre, nagy sas imája kelti a zöldfülű, anyaföldjéért aggódó hárpiát!

Meg szeretnéd menteni újdonsült kollégádat? Csak hallgass a hangokra és hagyd el ágyadat!

Prérifarkas tüzeli a kígyót alvó gömbben, az öreg varázsló Tol Igol tüzelő kántálása erősebb! Az örök Nő ártó szelleme vinné a harcost magával azték pap kínpadjára. A vágy egyenletes érintése nem talál válaszra. Borotvaélen, térj haza démon, a tizenhatodik századi tüzes gömb isten pajzsára!

Ők a halál arcába nevetnek, de szükségük van Rád! A szoknyavadász urat a keresés élménye hozza lázba, társa aprót megtorpan. 

Férfiak! Fekete varázsló sem bír felakasztani Benneteket. A hárpia bátor, tapasztalatra viszont üres! Észnek abszolút nincsen híján. Miért nem hagy fel azzal, ami után keres? Öntsetek bele határozott hozzá állást, tőrét beledöfte Dél Amerikába. A szeretet jelképe kosztüme nincsen rajta, elterül viszont állva az öledben.

Varázsol a reménykedő nő, ismeri az ősök nyelvét? Pontosan az ősi térkép alsó közepébe nyomja a tőrt! Révülésbe esett? Kincset kereső és élet falói, fektessétek ágyára!

/Nagy kedvencem, a Bíborszél - Ennyi volt dallama alapján. Ütemre íródtak a sorok. Nagyrészt sikerült is ütemre írnom, amikre gondoltam./ 

 

Vétlen percek lépcsője ez, gőzölgő kávé kanálja megy.

Füstölgésben tévelygő kéj sereg, rángat magával a két szeme.

Hezitáló kezek az ölemben, itt ragaszt s itt is fojtana meg.

Babonáz a tökély önmaga, ez a nap lesz a minden önmaga!

 

Ha az éj elragad morogva, beülök az ajkadba óvatosan.

Nem, Te mától az idegenben vándorolsz. Azt hiszem, a helyzet eldurvul.

Bocsánat, nézd ezt el ma még. A nap megszúrt és át is égetett.

Lelkem hajol s hagyja tekinteted veszni a sivárság erdeiben!

 

Unom, hogy elveszett ez az éj. Túlvan az ábránd az elején. A rúzshoz fordulsz egy kérdéssel, amire a választ már kinézed. Vagy kened a búcsút, mi veled megy.

 

Van, hogy követlek van hogy nem. És akad rá példa, hogy siratlak. Keresd a szenvedély kürtőjét, ott biztosan nem ölellek én!