Övegh Zoltán

Gondolatok
MotoszkaDaniel•  2023. szeptember 29. 13:04

Acsarország utcáin: Visszatérés Acsarországba

A tűz vadászójával drótszamarazunk s mondja, e hosszú utcát kerüljük el. Én közbe se szólok. 

Mindjárt otthon vagyunk., de tényleg pár pillanat múltán megérkezünk. Azzal érvel, hogy: ide érdemes mindig visszajönni az átjárót elcsípve, mert itt elfogadják az értelmeseket. Abban igaza van, hogy: az emberek egy nagy része nem ért meg minket s nem is érdekli, amit mi mondunk vagy csinálunk. Egy rövid (alig 1/2 utcahossz) és kerekezünk rá az otthonunkra, de fel kellett kerekednünk kikapcsolódni.

Itt ezen a földön van szabály, ám jóval kevesebb s elfogadóbbak a közegek. Megszűnik a pokol illetve engedékenyebb a szigort illetően. Itt általában olyanok fordulnak meg, akik: bonyolultabb, nagyobb összefüggéseket is megértenek.

Nézem is, hogy magunk mellett éppenhogy látni az ősök utcájának kanyarját. A végét nem, ez az egyik leghosszabb utca és a folyamhoz közel. Ez az átjáró mindig nyitva van, amin már rátekerve besorolva tekerünk (csak kevesen ismerik).


(álom)

MotoszkaDaniel•  2023. szeptember 29. 12:43

Syna Flóra, a Szőkés Torpedó 3. Veszprémi utcák

Ezúttal nem Kaposvárra, hanem Siófokra vonulok vissza és onnan megyek tovább Veszprémbe a kis Volkswagenem - mel, mert ezennel én megyek dugni. A belvárosba szól három ügyfél címe és további háromé meg az egyetemvárosba.


Na, itt: elképzelhető, hogy eltöltök pár napot. Ez is, de: nem számottevően koszos meg veszélyes, mint Pest.


Van, amelyik ügyfél: szeretné, hogy levetkőzzem, de ezt nem mindegyik kapja meg.


Itt vagy felfelé mész vagy lefelé. Olyan nem igazán van, hogy egyenes. De Budához nem lehet hasonlítani.


(Olvadó Aszfalt CIX. 109. fejezet)

MotoszkaDaniel•  2023. szeptember 27. 00:03

Mellpolitika 3. - Be van állítva?

Vékony nyári pulóver fel s tárassék csak szét. Flóri vagyok s a kép elkattan, küldessék el szemlére a spannak. Egy szava se lehet, mert felárral küldöm (a melltartó kosarában). Szép, nem pumpált példányok ezek. Szeretem a kéket, ezt vedlettem fel most magamra a kosarak pántjának kastélycsarnokaként a test takarójának.


(A komának küldöm ami a póló alatt van )

MotoszkaDaniel•  2023. szeptember 25. 23:28

04 : 19

A végletekig tudálékos vagyok. 

Nálam akkor is négy óra tizenkilenc perc van éjjel s nem délelőtt tíz óra. 

Kint alszom hálózsákban az AVIA üzemanyagtöltőállomással szemben. 

Atomrobbanás hangja s autók fényszóróinak csóvája közeleg, aztán maguk az autók is felbukkannak.


(álom. Ez egy előzmény, de akkor még nem tudhattam. Papírra vetem a folytatását is)

MotoszkaDaniel•  2023. szeptember 25. 15:05

Pesti utcák: Szőke cicababácska

Aki sokat szájal, nem megfelelőt mond. Én vagyok a bűnös azért, mert unom a szövegét? De nem veszünk össze s sikerül megegyezni. Ez valami lakás Pesten? Eléggé olyan szaga van. A múltkor is valami pipivel hetyegvén érkeztem ide s ezúttal szintén rendelkezem eggyel. Az hosszú barna hajú volt, ez meg most rövid hajjal rendelkezik és szőke meg elegantos kék farmer nadrágot illetve felsőt visel. Mialatt egy konzervatív baloldali apa fejtegetéseit hallgatom e lakásban valahol a Pesti utcákban, azért szabad csókolózni (Igaz, hogy ezek inkább puszik a cuppanásokban)? De anyám hogy is kerül ide? Nem gáz előtte flörtölni? Na, most: az a helyzet, hogy Ő sem ért egyet mindenben az elhangzottakkal. És Ő sem kíván e baráttal összeveszni. A nőt Én jobban érdeklem annál, mint amit hall.


(álom)