Övegh Zoltán
GondolatokEsik az eső 4.
A polip haragja sújt le rám? De sír az ajka. Piszkálni akarja a hegyet, de: az biztos, hogy jó döntés ez éjszaka?
Alvó villák amerre csak a szem ellát, talán nem riadnak fel rá az emberek. Pedig fel van hasítva az ég. Dühös boszorkány asszony, széttépett esernyővel rongyol az erős villámlás felé. Inkább át is fordulok a másik felemre. Ezt látom ki a házam villódzó ablakából, eme alakzatot. A lány felemelkedik s meg se áll a gócpontig.
Elcsendesül a kemény vihar, most úszó bálna kerepel a szétszéledt foszlányokban. Az asszony lenyugodhatott, mert frissen szerzett kalapját próbálja. Akkor szerintem arrébb vonult a front, de sokat zuhogott! Az éléskamrából hallom a cseppek közlekedését. A feleségem forgolódik, de nem ébred fel. A bolyongásból én is fekszem vissza az ágyba.
Esik az eső 3.
A kikelet tocsogásakor mocsár szigete lehet a megváltónk s nem mindig szottyan kedvünk cseppeket lövöldözni.
Az útról felverődő pocsolyákban fa kabátja nézelődhet, a bőrén lassan indul meg ilyenkor a száradás.
Nem ázott meg a földszintet súroló gokart? Amíg nem találkozik egy ifával, megérdemelten válogathat pisztolyok között.
A szőke katona is megúszta beterítés nélkül? Bármikor jöhet csapadék, viszont akkor tényleg szerencsés. Nyerd el a mosolyát s cserébe a csatához: választhatsz a legmenőbb puskák közül.
Bérház 4.
Kíváncsi macskák nézelődése a tetőről. Nem láttak még mozgóképet? Most lehet, hogy fognak. Kisminkelik a szemeiket fullánkba, színre lép a ragadozó.
Ugrálnak a páholyba, mert friss tejet lefetyelhetnek. Az egerek addig bemenekülnek a nézőtéren, álcázott bőröndökbe.
A Kutyák és macskák szalagot becsavarják. Néhány hím mosakodik a félhomályból nyíló sötétben, a nőstények a kicsinyek számára szereznek tejet a szalag betekerése alatt.
Egy hete rendezték az urak a havi bér teljes egészét. A függöny lezuhan és osztja a fényt, lány az egyik szépség a széken s a fiú csókját kéri. Az utcát csendre a vetítés érkezése elnémítja, az ölelések s kézfogások suttogást ágyaznak a műsornak? A hangulat beérett és a kedv arat.
Bérház 3.
Ledobva a pizsama felső, odakint szikrázik az utca. Jobbra az ajtó mögött, félig a saroknál apa az asztalnál matat.
Szemben a kijárat rám ölti a ruhát s mocorog a kilincs. Az üde levegő arcon csap, a hátam mögött valami párfélének a gyönyörű ölelése. A lánynak vékony a szája, de szép az arca. A legény lovagias és hajol le a nyakához, a többit nem látom.
Vár az életem villamosa. Hívnak a sínek, töltve a vezetékek. Utcába kapaszkodik a szandálom, erre minden fényes. Ideje benyomni a kaputelefont. Társasháznál a legfelső emeletre kell, lebzseljek. Felvonó nincsen, mert ez mindössze öt emelet.
Megvetem a lépcsőzést, de mindent a gyerekemért. Nem szeretnek a fokok, mert nem repítenek az ajtóhoz. A hon fiatal mosolya ajtót nyit, a babaágyhoz kívánok menni.
/álom/
Szomorú szárnyakon
Vidám karok csapkodják a borús hátamat. Nekem jó a kedvem, de a könyököm miért lebzsel?
Legyezem a levegő házát. Én talpon maradok, és a tó a háznál? Száll a szél a fokokra, megmássza? Vagy inkább jött egy mártózásra? Megteheti. Tiszta a tükör vizében mindenkinek az arca.
A sasnál magasabban nem lebeghetek, mert vörös kedvességre izzik a csőre. Teszek egy kört, mondjuk az erdő felett. Kiveri a fogamat a hurrikán, le kell szállnom s a fogorvost pótlásért: tárcsáznom.
Én továbbra sem búsulok. A rozsdás vállakat rúgják meg a cseppek, hogy lehet felébredni.