Övegh Zoltán

A fejemen állok, mert a fájdalom rajtam dobol.

Megtalálta búbomat a hidegfront és nehezen tapogok.

Ez egy új tócsa kezdete. Busz, csukd most le a szemeidet!

Hátranéző tekintetem találja a mamát fekve, és a nagy heverő párnáján pihen.

A borulás széle gyülekezik, erkély párkányán csakhamar kopogás is hallatszik.

Az eső ejtője nemrég keresztelt meg s névként a Nellyre anyakönyvezve idetalált hozzánk az alföldre. Szabadságát itt töltve, csapadékot hozott ölünkbe és tenyerünkbe.

A szódásüveg kínálja magát, hát meghúzóm csapját. Előttem ettem ugyanis több zacskó kukoricát. Valószínű megártott a sok, hirtelen lezúduló csapadék tömege. Egy busz ajtaján, zászlója ázott bőrig, vajon honnan jöhetett?

Nelly minden cseppjét kirázta, úszik is az utca!

Az anyai szeretet beletolja az ágyneműtartót a mondatomba, a fürdőszobaajtó pedig törődésével az ujjamat satuba húzza.

Levegő füstje tartósítja a garázsajtó ereszét, sündisznó és gyurgyalag neszelése köszönti a napom közepét.

Szemétrakás irritálja a főkapu feltüremkedett járdáját, kettő szomszéd intése is üdvözöl. Egyik a földszinten kopaszra vágta a haját. A másik feljebb van és kinyitotta az ablakát, attól még emeli a karját!

Hátrafelé megyek mindig, mert előre nem látok. A lábaim is csak a hátam mögé. A hálómat szőném előre meg hátra, de megbotlom önmagamban s a szemem is össze nőtt.

Ha a takaróm áztat át, én már otthon vagyok.

Bajuszom liheg a nyakamon. Baj, ha csendet akarok? Lemászok az öböl aljára s az algákkal a moraj alatt zenét hallgatok.

Pumpálunk és tépünk, ha a tüzes gömb izzó pálcája minket dörzsöl. Az árnyékot űzzük hűsölésre, amire talán maradt egy percünk?

A verejték hűti a tudományt a fejem búbján. A hetet még nem ütötte el a koppanás órája, ökölbe hajlított lábam be kíván jutni a pince kriptájába.

Enyém az ész s néha kotrom a cserép szemetét. Alapjáraton egy jó ember vagyok én és az ősz szakállam az alatta, helyenként megbúvó kettő pápa szemmel, a rendszeres munkám teljesítményét csak javítja!

Ez a csillagok tánca az óriás medence vállain. Vigyázz is a szemed világára. A csodálat magaddal ragad. Ésszel ragadtasd el magad!

A sétány kanyarog, húzza magát össze, kagylóban készíti a ladikokat a vízre és lejthet téged újabb emelkedőre.

Beránt a csábító hőhullám a habok közé, jókedvedben felhevültél? Lehűtöttek a csillagok s a tested lubickoláshoz védőcipőt partra dob. Az éles kagyló az iszap ágyában alszik. Tüzes gömb nézi, ahogyan horkol.

Vihar támad és markába veszi a kölcsönkért sátor madzagját? Tarts ellent, ha kelti a szükség az ösztöneidet, különben a belekaroló szél kiviszi a nyílt vizekre.