Övegh Zoltán

Pumpálunk és tépünk, ha a tüzes gömb izzó pálcája minket dörzsöl. Az árnyékot űzzük hűsölésre, amire talán maradt egy percünk?

A verejték hűti a tudományt a fejem búbján. A hetet még nem ütötte el a koppanás órája, ökölbe hajlított lábam be kíván jutni a pince kriptájába.

Enyém az ész s néha kotrom a cserép szemetét. Alapjáraton egy jó ember vagyok én és az ősz szakállam az alatta, helyenként megbúvó kettő pápa szemmel, a rendszeres munkám teljesítményét csak javítja!

Ez a csillagok tánca az óriás medence vállain. Vigyázz is a szemed világára. A csodálat magaddal ragad. Ésszel ragadtasd el magad!

A sétány kanyarog, húzza magát össze, kagylóban készíti a ladikokat a vízre és lejthet téged újabb emelkedőre.

Beránt a csábító hőhullám a habok közé, jókedvedben felhevültél? Lehűtöttek a csillagok s a tested lubickoláshoz védőcipőt partra dob. Az éles kagyló az iszap ágyában alszik. Tüzes gömb nézi, ahogyan horkol.

Vihar támad és markába veszi a kölcsönkért sátor madzagját? Tarts ellent, ha kelti a szükség az ösztöneidet, különben a belekaroló szél kiviszi a nyílt vizekre.

A szála ajtaját hagyom magam mögött, hogy a csalit mellett egy pipára elidőzöm. 

Foglár barátomat találom kint, pár perce volt itt és váltom a levegőn. 

A gyér vasútállomáson szövétneken lobog a fény. Éppenhogy bealszom a peronon és szuszékkal álmodom. 

Elmémbe villan, a kászli megjavítása még hátra van! 

A nyárra gondolok: Remélem, megint eresztvényen kerékpározhatom a széllel és cserge lesz eső elől a fedelem!