Övegh Zoltán

Barátnők egy - egy baráttal beszélnek. Hallgatózik a fal, Ő ugyanis még nem ébredt fel. A szóródás elment, a felhőket elkergette a tízórai harang. A járat délre várja a legényeket, semmilyen kósza borulás a lányok testére árnyékot nem vet.

A delelő megtörli a lábát a küszöbön, a levelek barátságos illata a fákról: eső szimatát hozza. Valahol esett vagy éppen esik? Megkezdik a pöfögést a szerelvények, a srácok az erszényeikért nyúlnak és készülődnek. A szén melegszik s megszólal a csempe.

A peronon ritkásabb a forgalom, a belső padok innen meg csak félhangerőből ismerik a vonatok bevisszhangzó érkezését. Szökik fel a füst és kap lángra a bekészült szén. A zakatolást sem zavarja meg semmiféle gomolygás. Az urak között az egyik megbeszélés tárgya helyet foglalva: nem minden barátságot célszerű eltolni csókkal, bármennyire jó is a szemük elé táruló felhozatal. Megvakarja a lábukat a mozgolódó talaj, jegyszedő nyitja az ajtókat. Száll még fel néhány utas.

Elvonulnál a hátad mögé? Fúj a hó s magasak a tetők. Itt nem támad a rabló és nem mássza meg a magaslatokat a hókotró!

A hegy féltestvére szürke felhőket küld ide, itt maradsz? Billegj lejjebb, az ott egy méretes lak! Centizi a bakancsodat, ami esik. Csak rá ne lépj a lábadra, errefelé könnyű gleccserbe esni.

Az ajtó kivágódik, reteszeld be! Itt minden fából van, de a szellő dühét a tolózár mindig bírja. A csúcsok világítják a keresésed. Ugye, hogy megvan az a gyufa!? Elég az a biztos félhomály, most reggelig rakd össze a kandallóban tűzre a kacatokat.

Arra ébredsz, hogy fuvallat fúvása nem kérdezi benned a hangokat. Elcsendesültek a magasba nyúló vonulatok oldalai, csak az egyenletesen hulló pehely mászkálása poroszkál.

Felteszik a szirtek sapkáikat, fehér csend van. Tapog a hó vaksága? Feküdj vissza nyugodtan, korán van! Nem törik rád az ajtót, ezek csak vándorló szarvasok: a szeles hóvihart követően élelem s a családjuk után kutatva. Tisztulnak a párkányok, hamarosan látható lesz a kopasz ösvény: a tavaszodást ígérő völgybe.

Énekel a hegy? Valami dal szava poroszkál. Kastély bástyája módjával, a csúcson tipeg. Ordas próbál, talán nem rekedt a torkában a hangszál.

A fehéren tündökölő égbolt biztatja, hórakás támasztja a vonyítását és a pehely fedte szirteket. Ahol a havasi ember se jár, hozza a nőstény farkas levegőzésre az utódokat. A felhő foszlányai egyesülnek? Pára tengere igyekszik összefogni őket.

Az árnyék uralta hasadék törpe tetején hegymászó nézi az éneket, fejlámpája sapkát ad a hideg szikla kezdet szélén. A fiatal nő távolról lesi a kicsinyeket, aztán útnak indul melegedni a meredek sziget mögé. A gazdátlan bázis magabiztos fényei nyíló s meleg lakokat ígérnek.

Fák s fiatal lombok a lankák mellett a lejtő testén. A fű ásít és felkel, hogy lehet ültetni mellé. Sasok a ritkás felhőzetű felhőből ellenőriznek?

Repülőgép a dombok felől, lassít a rotor. Tápanyagot szór? Víz is hullik belőle. Ez öntözés s legalább betakarja a megdolgozott, minapi vetést.

Sárkány lövi a tüzét, a melegedés szikrájáé most a terep. Kiegyenesedő tövek és cövekké álló szárak. Adjon inni a vasmadár röptében annak, aki szomjas!

Kapálás kopácsolása a szomszéd dombról. AZ ifjú lány tanulók teszik le a műszakot. Nehéz megállni az emelkedőn, az közelebb van a lábadozó hőséghez. A nyájas sugarak belefújnak a kolompba.

Imre ülteti a gazt, de inkább meggondolja magát és teszi azt virágokkal. László gyűri a szalonnát, csősszel; retek földbe helyezéséért gyomlál.

Jelvény a gazdán s a tevékenykedők vállára süti billogát a boldogan, mező füvén sallangó melegedés sugára. Gémek és kócsagok szállnak fel a fák ágai felett, hogy haladjon a munka.

A levegő vidám s üde. Kalászok illatát hozza a frissesség, és a fénytől sötétedik a szemüvege. Hungária, valamint bajor lejtők címere néhol a hajlongó bokrokon, jól fogja színezni fél nap múlva bíborhoz az alkonyt.

Végigsimul a szél a koronákon? Mintha kolompokért ráznának a gallyak, hogy: gályázás vége van. Néhány lapátolás még s gondozása a gyökereknek. Jöhet a bor és akár fröccs végezetül: az uraknak, hölgyeknek.