Övegh Zoltán

Hogy ízlik a medence? És hozzá a napsütés? Pántokat fel s élvezze a test a sütkérezést. Egy vékony valamit még terít magára meg talán napszemüveg. Cseléd nincs a környéken, most különben is e hölgy számára a nap sugaraiban való fürdés a lényeg.

A nő választ vagy fordítva? És mi van akkor, ha a férfi arca s jelleme még átvitt értelemben rejtve van? Vegyék célba a topánkák a palánkok kosarát s innen egészen jól belátható a játékaréna az eredmény kijelzőjével.

Hol a férfi? Elvégre azért jött a nő, hogy férfit adjanak neki. Azt mondták neki, hogy ezen és ezen a padon szokott lenni szurkolás során. A hím megvan, már csak egynek kell eldőlnie. Egy flörtre elég az adott tipp vagy még több is lehet belőle? A férfi kezdeményez talán? Na, akkor ez sikeres vadászat; kerítés volt.

Tetszik, hogy a csókjaiban lovagolhatok. Én annyit mondtam illetve kértem. Olyan valaki kell, aki nem száraz s nem is siheder; ugyanakkor valahogyan érzi, hol a határ. Tényleg, még meg se kérdeztem, hogy mivel foglalkozik. Azért ilyen szempontból nem mindegy, hogy ki csókol engem. Egyenlőre jól érzem magam így és azért, mert e férfi nem nagyképű s mégis tudja mit akar. Akkoris, ha nem a legjóképűbb. Jó lesz ez, egyenlőre. Én egy egyszerű nő vagyok egyszerű adottságokkal.

A tárlat tükröződik vagy valakinek a lépései tükröződnek ropogva a pvc padlón? S ez egy nő? Fordított sapkás meg bele kíván csapni a házba az égből, de félénkek a villámai? Az eső nem az és nem engedjük be a vendégeket az elterülő tó járdájáról, mert az egyiken csuklya van.

Egy bejutott, de ki már nem fog. A reteszt mi is halljuk s ne piszkáld csak azt az ablakot! A levél szekrényt nem háborgatni, mert illetéktelent megráz és már be is jelzett a riasztó. Fiúk, munkára!

A csillagokba merengek, hogy talán velem vannak. Ez a világ díjazza az értelmet és a tudást, de a törekvést nem. Én csak bánkódom, a hullócsillag helyettem meg a védelmezőim helyett sír. Fény rajzol a dekoltázsomba s felnézve ez a hold lehet?

Akkor van még remény. E gondolatok zúgnak át az elmém szemein, miközben válogatok a pisztolyok közül. A felsorakozott coltokra nézve tévedek talán mosolyra, a derekamon az öv most is kettő tokot lógaszt. Nem azért keresem a világot körbelángoló tiszteletet, hogy mi van a ruhám alatt.

Arra vágyik mindössze a lényem, hogy szabad legyen kutatni és megismerni. Érvénye legyen a felfedezésnek, szabadsága és dicsősége. Magamra ölteni azt, ami nővé tesz s harcra fel! Lángokba borult korlátok ezek, amin el lehet hajózni?

De én s hű barátaim nem iszkolunk s nem menekülünk tovább. A sziget elrohadt lehet mögöttünk, de ide még visszatérünk. Az otthonunk nem elégő pöcegödör, hanem az egykor volt kastélyunk maradványa.

A megtámadott tűz terjed és szeretne nyugodtan égni, de mások is szeretnék megnézni e ropogást? Bakancsok csattogó kalapácsa kalapálja a fordulókban a lépcsőket s közeledő lépések futása lehet ez. Egy nemes lánya nem engedi a vörös macskát behatolni a bárányokhoz, nem jöhetnek tovább e terjedelmes udvarnál. A keménymag idebent marad, ideje belibbenni tarzanként e belopakodó csuklyásokhoz illetve megpaskolni csajszikásan a buksikáikat meg apám birtokáról kikergetni őket.

Fenéken billentve néhány tengerészgyalogos meg elvéve a fegyvereik. Menjünk a többi haverért, máriózási ugrásokkal szökkenés vissza a tűzmagba. Ezek semmilyen ereklyét nem fognak magukkal vinni. Nem tudnak szaltózni és hátulról rúgni a sötétben e zsoldosok s némelyik itt ragadt a spájzban?

Zsilipeket elzárni, én pedig lekapcsolom a világítást. Elég nekik az a tartalék generátor. A tüzek elálltak, most kiszorítani eme egységet a tág udvarról is. Tűzfüggöny alá már nem kell venni őket, hová lettek?

Túl nagy a csend, az izzadt dekoltázsban figyelek. A szemem ideges s az egységem is pásztázza a kaput, a hátsó bejáraton sakkoznak be? Odainalás a pincekapuhoz s résnyire nyitja a karom. Jelzés a srácoknak, hogy hátulról kerítsék be őket.

Én ezt lezárom, a támadás maradék magva nem szökik ki elöl meg hátul sem. Felszököm a tetőre, tiszta s egyben hágcsón rohanás. Néhány flótás nyitni kívánja a kaput az utánpótlásnak. A csajszikás lábaimmal meg a finom ökleimmel síri lovagos üdvözletben részesítem őket.

Mindenki megvan? Minden emberem a folyosók meg emeletek magaslatán? Apám irodájában ledobott kulcs feszített széffel, nem tudhatták a kódját. A tűz a nyelvében lobog tovább és kezd ropogni a hangunk, tér vissza a kandalló hangja.