Judith Herault & Fanny Ferreira

MotoszkaDaniel•  2022. augusztus 9. 17:24  •  olvasva: 74

Az ember elgondolkozik néhol azon, mivé tette Őt a világ. Az áldozat bűnös, ha múlt nélkül kíván élni? A nyomokat nem lehet elmosni, csak az emlékük lesz aggá. Egy lavina sem súrolja el azt, amit ártatlan kéz szeretne eltüntetni.


A hegyek a múlandó vétkek gőzében úsznak, nekik sikerül a felejtés? Régmúlt hódítók méhének gyümölcse az amit az ördög az utókorra hagy. A pára lelke bosszúra éhes és nem lehet parancsolni a dühének. Ha kettő évtized hózása sem kergeti el a pokol kapuját, mitől nyílna meg újra a nap?


Nem tombol semmi a forróságban, csak vágyódó indulatok reménykednek könyörületben. A zárda megadja egy hívőnek amire vágyik, de teremtett apácának a nővérek sem hozhatnak új lelket. Dübörögnek a paták és csak segíteni szeretnének, szerencsére a félreértés nem mindenütt van ármánnyal átitatva. Vannak még, akik hallanak!


Elered az eső és mossa a múlt könnyeit. A hegyekben ennek az esélye fagynyi kevés, de Judit életben marad. A szirtekre nehezedő súlyban a felhők árnyéka suhan, elhagyott hószekerce pihen valahol gleccserben. A szél érti, hogy a vér áztatta levegő mit rebeg bánatában. Be lehet temetni a vágatokat, a vétkezettek lelkeiért ki mászik oda le?


Fanni a kristályok csúcsairól jön, a testét cserélték csak el. A benne lévő lélek az örökké fázó virágok szirmain legel. Aki fölülről jött, annak a lelke lejjebbre soha nem alacsonyodik le. A félikertestvér eggyé lett a csúcsokkal, az apa ugye békére lelt e hideg ösvények kezében?


(A sötétség fia 3.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!