Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Jehnna vallomás
MotoszkaDaniel• 2020. augusztus 27. 00:53 • olvasva: 165
Hó fújja a fúvást s megakad egy szemen, csillogó kéken. Melynek alján mosoly hever. Az élet megfagyott kék vizét csorgatja ez a tenger benned a mennyei sziklák övezte barna szemöldököd alatt, amibe a bennem úszkáló lélek téved és bele dermed.
A pehely fehérbe öltöztet, bundát ad a tarka félüde hegyed falainak s kereszttel veti rád a csodálatom szentháromságát.
Még felém sem fordultál, alig csak elmosolyodtál. Nyerged mögött a lovadon nekem helyet adjál, mert a pillantásoddal rám varázsoltál, kővé változtattál.
Bökd meg a hegyeket, eshetik a felhők a vöröset. Arcom magához tért belőled, amikor is jobb füledben láttam csak a téged díszítő éket, melyet ringatott a lendületed.
Vigyél a melegbe, lábamon érzem a testemet. Hadd érezhesselek! E bundában a hó tömege, tőlem aztán már, vörösen is eshet!