Jehnna vallomás

MotoszkaDaniel•  2020. augusztus 27. 00:53  •  olvasva: 95

Hó fújja a fúvást s megakad egy szemen, csillogó kéken. Melynek alján mosoly hever. Az élet megfagyott kék vizét csorgatja ez a tenger benned a mennyei sziklák övezte barna szemöldököd alatt, amibe a bennem úszkáló lélek téved és bele dermed.

A pehely fehérbe öltöztet, bundát ad a tarka félüde hegyed falainak s kereszttel veti rád a csodálatom szentháromságát.

Még felém sem fordultál, alig csak elmosolyodtál. Nyerged mögött a lovadon nekem helyet adjál, mert a pillantásoddal rám varázsoltál, kővé változtattál.

Bökd meg a hegyeket, eshetik a felhők a vöröset. Arcom magához tért belőled, amikor is jobb füledben láttam csak a téged díszítő éket, melyet ringatott a lendületed.

Vigyél a melegbe, lábamon érzem a testemet. Hadd érezhesselek! E bundában a hó tömege, tőlem aztán már, vörösen is eshet!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom