Hőségtenger, de levegőkeverővel megy a játék.

MotoszkaDaniel•  2022. július 5. 16:46  •  olvasva: 81

A nyár közepe jön, majd. Igen, majd! Ez még Július eleje.

Erika hullámzik az ágyban és élvez a héten. Hátra téve a fejét exsztázisba kerül s nemsokára Imre áll fel. A sorban következő szombatok egyikére Erika már menyasszony. Imre meg is lepődik. Szóhoz nem jut. Amikor viszont igen, akkor gratulál.

Ingridet megkefélik egy albérletben, aztán onnan még az ágyból fekve az együttlét után esemesezik Ádámnak. Szeretné Őt látni ma is a múlt szombathoz hasonlóan? Mert akkor várja Őt tizenhat órakor. Felveszi Ingrid a pántjait így még a fekvő helyzetben és készül az estére. Aki őt megdolgozta, nem bánik elég finoman az Ő ajkaival.

Szabina tárcsáz egy Ármin nevű fiút, hogy megüresedett hely keletkezett és a gyerekrészlegre tud jönni. Az új melltartó nála van, de nem az van most rajta (Dekoltázsban rója a köröket). Ármin bejön, Szabina azonban körsétát tart rezgő mellekkel s pár perc múlva jön. Ámin nézi a lapot, hogy miről van szó. Átmegy a nagyokhoz, hogy csendben áttekinthesse. Ádámot találja egy asztalnál ülve Ingriddel. Szabina féligmeddig és idézőjelben beront. Azt szeretné mondani, hogy változás várható. Még nem biztos. Összevesztek csoportok e helyet illetően. Lehet, nemsokára máshol lesz tartva a játék? Hellyel kínálja Őt Ármin. Ármin ilyet nem játszott, úgyhogy kaptafa következik. Csak hallott róla. Mozgást észlel Szabina szeme. A csendnél is nagyobb csend van a topogásokat meg egyéb mozgásokat leszámítva az irodák körül. Ádám úszik csókokban. Úsztatja Ingridet a felszín alá, de nem mélyre. Jönni fognak a többiek is. Ádám nem szól semmit. Ingrid megkapta, amit akart. József az ágyban jó, Ádám meg csókolni tud. Most meg azt tudja, hogy becélozza az utat lefelé a visszhangzó lépcső. Ármin megkísérli megcsókolni Szabinát, míg Ádám a távozóra fogja a lépéseket. Szabina remélt további ajakmeneteket Imrétől, azt nem kapott már egy ideje. Jópár hete. Ezek a gondolatok mennek át az elméjén, miközben a gondolatain mászik ajkának az érintés utáni vágya. Nem lesz belőle találkozás, mert ők nem ismerik egymást. És..., mintha Árminnak barátnője lenne. Ármin nézi a testét meg az arcát is, de csak őszinte hím kíváncsiságból. Őt várja lent a barátnője. Vagy már itt is van? Kereste őt, hogy merre lehet. Együtt is mennek el.

Mi történik? Erika egyeztetésre hívta a rivális társaság egyik tagját? Igen, mintha erre emlékezne Szabina. Az értekezés alatt lépteket hall és megy a zaj irányába. László az és hívja be megbeszélésre. Hárman is elférnek azon a kényelmes pamlagon (Ha nagyon akarja az ember, akkor négy fő). Imrével megegyezés történt és igaz, hogy László ki van tiltva a további játékokból a túl kritikus nézetei végett, pontosabban a tevékenység érdekli. Másik körhöz csatlakozik, ahol nem ennyire kötöttek a szabályok. Ő és Szabina egy pár voltak egykor és László szeretné megölelni. Van most barátnőd? (László a szemével válaszol a kérdésre és abban sem az igazat) Ő nem akar megint Szabinával járni. Izgága a jelleme. A stílusa félfaragatlan, de nála léteznek sokkal jobban felvágott nyelvű lányok. A szívverése járkál, a tudata őrjöng. Amikor együtt voltak, még nem ilyen melle volt. Az arc is érettebb lett. Az ajkak egymásra találnak egy nagy baráti üdvözlésre. Fújolás megy a társaság részéről, amint nézik a csókot. Szabina kéri Lászlót, üljön mellé e heverőn. Ne guggoljon a kanapé szélére könyökölve. A csók így mindjárt kényelmesebb. László hamarosan megy, amint mind a ketten kisimogatták egymás ajkát. Ő nem veszi le a felsőjét, de a topban kiteszi levegőzni az új mintás fehér melltartót. Szabina puhatolózik az ostromok között, hogy Ő még szereti. És ha alkalmazkodna egy újrakezdéshez? Megbeszélhetik valamikor? Ne ilyen gyorsan, mondja László és ott marad. Szabina hozzásimul meg öleli. 

Álmos karaktere elhullott és a lapot sem sikerül megfelelően széttépni, de megpróbálta. Első élménye volt. A Michael-re vadászó rendőrök egyike gondatlanságból eltalálta a Myers házban. Férfi érkezik a helyére, aki női karaktert választ és a neve Mihály. Szeléna a szereplő neve, talál is elhagyatott házban gyógyszeres fiolákat meg dobozokat. Mire következtetsz abból, hogy a lakatlan házban ezt találod, ahol Michael valaha megfordult, de már rég nincs itt? (Kérdezi Imre). Arra, hogy itt nem találok rá és valószínűség szerint rám sem fog támadni, mert itt kezelhették vagy kísérelhették meg gyógykezelésre járatni, elmegyógyintézetbe zárni. Az elgurult tárgyak dulakodásra utalnak, tehát Michael itt kitört az őrizetből? És továbbállt. Tehát, ha akarom, begyűjthetem a nyomokat, itt azonban Őt nem találom meg, mert bűnös ritkán jár vissza, ahová Őt rossz emlékek kötik. (Feleli Mihály). Így van, tehát haladj tovább. Most egy női holttest mellett haladsz el távozásnál s az emeleten vérző holttestet látsz a szobák előtt a folyosón. Egy majdhogynem eléggé szép nő. Gyalogol belőle a vér. Rajta már nem segíthetsz, mert mindjárt kileheli a lelkét. Egy kutya siratja a jó csajt hevesen ugatva, majd nyüszítve, amíg Te lépsz át az elvileg holttestén, amikor zajt hallasz. A test alig láthatóan mozog, pedig csak folyik a vére. A nő pillája megrebben, mit teszel? (Folytatja Imre). Megkísérlem elállítani a vérzést, de a nőt nem lehet e házban hagyni. Magammal viszem, amíg nem találok segítséget. Gyenge ahhoz, hogy kórházba szállítható legyen (Vélekedik Mihály) Jó..! Így van. A nő vérebe hoz neked textilféléket, amik megviseltek, de a célra még használhatóak. Illetve szúrt sebre leszel figyelmes a nő hátán (egészíti ki Imre). A nőnek nem a nyakát vágták el, hanem védekezhetett. De Michael az iszkoló nőbe menekülés közben még legalább közepesre belemártotta a konyhakését. Aztán Michael-t megzavarhatták és inkább lelépett (Néz Imrére Mihály). Én nem azt mondtam, hogy nem megmenthető. Azt mondtam, hogy nem lehet. Attól még meg lehet próbálni. Amíg a nőt viszed a lépcsőkön lefelé, fuvallat érint meg és az egyik tükör mellett elhaladva kulcs hullik eléd. Mert ahogyan a nőt viszed, nem tudsz érintetlenül elmenni mellette. A tükörben egy aránylag szép nő néz rád dühösen, de reménykedve. Vágja el a torkát, mielőtt azonban e pár pillanat szertefoszlana, felfelé sandít neked. Egy név rajzolódik ki legfeljebb kettő másodpercre, nőé és még látod azt a kiírást, hogy Myers. Nincsen több emelet a házban, mit teszel? (Kérdez Imre). Átnézem az emeletet, hogy esetleg van - e valami még fent a házban. A lány a tükörben szellem lehetett és talán Michael nővére, akit legyilkolt a saját öccse? (osztja meg döntését Imrével Mihály). Dobj nekem egy kockával és mutatom, hogy akad - e a tetőtérben használható? Kettő kockával vess most s mondom mi az a tükör a nővel. Az előző megvan, igen. Találsz egy falat, ami vékonynak tűnik. Belerúgsz? Létra van mögötte. Amit ha a vékony fal mellé helyezel, egy kitudjamilyen idők óta megviselt tűzlépcső maradványát tudod elérni vele s vezet a padlásra. Felmész? A nálad lévő doronggal levered a rozoga lakatot. Odabent egy hátrakötött kezű, de halott férfit találsz az egyik ágyon ülve. Vele szemben egy nőnek valami ősi kínzóeszközzel keresztüldöfték a hasát, megalvadt vér a padlón. Az átra nyíló kicsi szobában és többől nem áll e tetőtéri hely. Felakasztott szőke, hosszú hajú nőt látsz (fejezi be a jelenetet Imre mester). A nő öngyilkos lett, nem akart már menekülni? És inkább a halálba futott (Elemzi a szemlét Mihály). A kulcs egy széfet nyit, amiben pénzt találsz. Egy pár száz dollárt, talán a halált választó nő pénze lehetett? És akkor most ennyi. Innen fogjuk folytatni. Andrea, Ingrid meg a többiek egy kemény szálon futnak. Neked nyomozósdi jutott, de találkozhatsz még velük. Csak Te máshonnan kívántad kezdeni (Imre kalandmester tapasztalati pontokat oszt és egyéb érdemekből meg lehet képességeket fejleszteni).

Megy a Diszkó, de Szabina kiskorú. Nem igazán arra járnak a gondolatai, tinidiszkóba viszont mehet. Oda is viszik őt a szülők e percek után a barátnőjével meg egy baráttal és nem történik semmi a vigadáson kívül.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!