Holtak arca

Ha lejár az idő, elmehet aludni a napunk kísérője. De menjünk egy sétára kirándulni, nézzünk szét a temetőben?

A halottak alvásukkal a levegőnek suttognak. A virág és fűszálak szorgalmasan gyökereznek. A sírkövek kavicsa van, hogy várja a szelet. Ilyenkor szépséges tányérokban vizek csurognak, szeretteink ott mélyen pedig egyenletes lélegzetvétellel pihennek.

Az ő városukban minden óra és perc a boldogság ünnepe. Mellettük székel a sikolyok erdeje. De ha tiszteled az elhunytakat, vörös kosztümben a csinos levelek a fáikról suttogva s énekelnek neked. Állj vigyázzba s a terpeszt megtarthatod, hallod a gallyak dalát? Ha nem remeg meg a kezed, gyertyák gyúlhatnak a ravatalnál.

Ködben úszó templom ajtaja nyílik? A kegyhelyek széttárják kezeiket. A fák sorba rendeződnek, a szépséges rózsák nézelődnek, a lombkoronák ébrednek. A fejfák feketébe öltöznek, de ablakokból felhangzik a mise. Apáca talpig sötétben lépdel fokokon le s áll meg középen a hátsó lépcsőre.

A kripta zárja a kaput, szűkítik a szárnyak a kerítést. Elhunytak vacsorájához készülődik a gyülekezés. Odaát fakult a tégla, de le nem borul. Papok és szent asszonyok érkeznek. Beszédesek és a sírból felkárhozottak kérdéseket fújnak az udvarra. A teríték mellett püspök atya kapja a szószedetet, apácasereg a vacsorához felváltott szólamban, aláénekel.