Henry Polter és a titkok kamrája 2. - Holt lelkek

Ölelő karjait emeli a fenyő, nem készül kitörni semmilyen tűzhányó erdő. Remegő eresz kíváncsiskodik, merre lehetnek a tanuló gyerekek?

Zöld ág és szúrós gyökér kúszik a havon ólálkodni. A gyertya berág rájuk s hamut szór, aztán körbe veteti magát védő tűkkel. Nem csipke vagy rózsabokor az a dróton, de éppen megfelel.

 

Borospince várja a talárokat? Aligha, de szép sötét barna ajtaja csábítja a pálcákat. Varázsló muglik megdurrant fáklyája közeleg. Az arany vér innen lépteit örök időkre távol tartja, gyűlölik és megvetik az igaz eszméket.

 

Sárvérű hajó szállítja le a tanulókat, de miért oda a magányba le? Hát óra várja őket! S onnan nem messze vetik meg magukat a hajlékok. A durmoló párna, a hánykolódó paplan, a maguktól nyíló szobák és persze a csakis varázs szavára nyíló főkapu.

 

A mindig kedves szakállával őrködő vadőr a nyájas fenyvesek közé be van fagyva. Mióta építettek arra kerítést a számára?

 

Valami elhízott s kalap nélküli hóember virít mellette. Ugye, nem ő a tanár, aki tartja majd a hol lelkek órát? Nem hiszem, mert bogyószemek párja leskelődik. Ő nyithatja meg az utat le a bölényeivel.

 

A diákok a bárkába ülve készíthetik is könyveiket, öníró tollakat és ceruzákat előkapni. Radír akad valamelyik zsebetekben? Az sem baj, ha lapul a talárotok belső erszényében.

 

Mozgassátok a pálcát s beszéljetek. Hallja a tanár úr gyakorlásotok hangját! A lebegő gályátok megérkezett a lépcsőre s veletek megindul le. A gyertyák éltető fénye osztódik, hogy felvegye oktató alakját, megkezdi suhanását. Mire beleszálltok a padokba, a tanár előttetek teljes pompájában s lát neki a tananyagnak!