Henry Polter és a Titkok Kamrája

Könyvem, könyvem. Mondd meg, nékem. Ki a legokosabb a világon?

Tanulók, a folyosón gyülekezzetek!

Varázsló tanoncok bújják fáklyák vigyázó oltalma alatt jegyzetek oldalait.

 

Álhős palást drapp varázsával. Viselője oly mafla, kifog rajta a pálcája.

Diadala helyett szorul rajta a kényszer zubbonya s ő magának fogalma sincs arról, hogy kicsoda.

 

A kalapok büszkén pihennek a varázslók fején.

Őrcica, vigyázz óra alatt a fáklyákra.

A nebulókat melegíti most a tanterem padja.

Ha kijönnek viszont, ki ne aludjon a tűzfa lángja!

 

Minden diák besorol a hálókörletébe, animágus őrzi a lakó övezetet macska képében!

 

Léptek melegszenek lépcsőfordulókban.

A fáklya nem szerelmes,

de szerelem jelenlétét érzi a suttogó doh levegőjében.

 

A kastély megsemmisülő sötétjében,

cserfet átölelő eszével,

a mesés szépségű boszorkány.

Kezei között pársza szó nélkül az érzelem lovagja,

de nem kell oda bájital!

Pálcákkal csap össze játékosan fiú és máguslány.

Csak úgy rohangál a falakon a villám.

 

Az éj leszállt, az ablakok alszanak.

Ők is mennek aludni a sétáló éjszakában,

csak előtte csókban összeforrnak!

Tűzokádó sárkány őrzi alant,

ott lent a boszorkány mosdó titkát.

Csak pársza szóra nyílik a nyirkos kamra szája.