Henry Polter és a bölcsek köve 3.

Tornyok súgnak nekem, amikor aludnék. A szemüvegem nélkül a tollamig se látok, hát tintába mártom. Húsvét-szigetek arc alakú kémény füstöl, szimatolja a levegőt s fűti a folyosókat és szobákat. A légy szárnya sem fázik, olyan jól ontja a meleget. Az igazgató tapsra sötétbe borít mindent, kezdődik az éj.

Pálcával settenkedem a tündéri boszorkánnyal, aki ugyan sárvérű. Az ő csinos pofijával kell beérnem, mivel hálótársamat elrabolta hadszíntérre a sakk.

Elveszett pergament hajt az igyekezet. A legsötétebb szárnyba osonunk. Muslinca lépdel, amit egy manó kerget. Házilag készített botjával hesseget. AZ irat valahol elrejtve, a helyenként felsöpört úton, megrakott szekér közeledik. A portás a dús szakállában álmosodik.

Őrszem a legfelső toronyban. Rossz helyen koslat, ott nincsen senki. Pontosabban, nagyon is lakott, csak mind alszik.

Tágas, rövid folyosón mutatja magát halvány jegyzet. Ez egy régi könyvből kitépett lap. Semmit se értek belőle, azért próbálkozik velem együtt a meggyújtott gyufa.

Ideje elkönyökölni a korláton és hajózni a felvonón. Szobánkba megérkezve kérdések cikáznak válaszokhoz, a megfejtés izgalmat lehel. A bölcsek kövét rejti a rejtvény. Ezzel ez megoldva. Az a bátor varázsló lel rá, aki azt kutatja, de nincsen vele célja!

A jegyzet alvásunk alatt világít, a nap felkelte előtt kialszik. Merre lehet a könyv, ahonnan ez hiányzik? Ezen gondolkozom hajnalban ébredve valamikor hétkor, a szorgalmasan tündökölő hold az ablakra már nem szikrázik.