Henry Polter és a bölcsek köve 2.

Testvérem hív a tükörből, a szüleimet benne: érzem! Tanyán égetnek csetrest, hajlongó fű a füstben. Ez az erdő széle. Szép kalapjában, egykor élt nagynénimet látom még a felhők kezében.

Zúzmarás tél balról, édesanyám mosolyát húzza egy fa. Édesapám mögött lóg, tiszteletben csillogó kalapja. A bátyám szólni kíván hozzám? Nyílik a szemhéja s beszédre az ajka. Jó pár percre itt, elmerengeni a családi múltban.

Nagynéném szegélye elegáns pruszlikján elvisz a régi századokba. Fuvallat érinti a végére a vállam, finom az illat. Magam mellé nézve, ez a húgom mosolygós arca! Róla nem is tudtam. Ő merre él és hogyan?

Zárja járatát a tükör éle, ide még visszatérek. Nekik most menniük kell, a finom kéz is a vállamról tovaszáll a füstbe: beszélgetünk majd ismét legközelebb. A húgom fel kell kutassam idővel. Biztosan itt él valahol, a dúsan benőtt szűk völgyben. A levelek hamarosan a ház mellett elégnek. Megyek tanulni s pihenni a körletembe. Reggel iskola és a felelés ma lement. De lehet, hogy új anyagot veszünk: Galagonya tanárnővel.