Három isten

Nagy szellő érkezik, 

mosolya igyekszik feltámasztani a fákat. 

Jó széllel száll a mezőn a szent, 

zsilip úszik mellette.

Tömény bajusz húzza meg vodkáját. 

Hűtőjében tartja tartalékát. A metakszáját.

Mordor torony néz a távolba, 

mellé csappan a hajómalom. 

Ismeretlenül szikrázik a napsugár. 

Sokfelé lép a parki fű zöldje, 

semerre nem lát.

A Duna fürdik hosszú téli álmából ébredve. 

Szakáll nélküli isten kemény grafit kerékpárján hajózik a Potyka csárda táborhelyeihez.

Forralt bor taszít le Türr István bajuszáról, 

eb ugrándozik fel elém. Harapni akarja a kerítést.

Fekete autó ismerné meg az életem, 

de csak rám ijeszt.

Ismeretlen vidéken barangolok, 

mégis oly édes számomra a halászlé szálló illata. 

Károlyra, az istenemre bízom magamat 

és hozzá rebegem szavaimat.

A fohászom meghallgatásra talál, 

de akkor is, ez a köz a kerítéseken, nincs rajta. 

Három ház biztat a pusztaságban 

s egy házaspár igenlő szava.

Csónak most a szőke isten itt velem. 

Régen volt már az, mikor azt sem tudtam, merre mentem.