Gorba, a vörös Torpedó

Új lány érkezik egy standhoz hajnalban, hogy a reggelt megelőzze ahol is autókkal foglalkoznak. Senki nem néz 13ig a körmére. Na nem azé', me' túl szép. A hangya tiszteleg csillogó Lenin sapkájában helyenként csak erre.

Tüsszögések menete csillapítja az unalmat. Egy autó elfelejtve, a kulcsot elgurították és ott van a portán? Menjen egy kört vele, vagy inkább térképezzen útmutatóból potyacsatornát? Majd később HBO-zunk.

'Kört kell tenni vele, zajos a futómű. Még a héten legyen róla kórisme leírás.' "Áll a jármű hamutartója felett egy rögzített jegy, cetli".

Egy fehér Astra Sedan kiszökik az útra kaparva (gondolom én azért, mert sietős az útja). Az enyém nem sietős és nem is követem, a sebességnek érzéssel odatekerek. Engednek a szűk utcák közölni. Nézem közben a műszerfalat, a mutatók mit kívánnak közölni és hova kívánnak szökni.

Betuszkolom a 'rendelt' példányt, a hév betol a bázisra vissza haza a kezdőpontra. Mindent kiír Barbara tollával az ujja, hogy az úton sípolva vagy anélkül mit tapasztalt. Alá nem írom, de keltezést írok.

Nem tudom a csinos popsimmal letenni a seggemet tovább melegíteni a kényelmes fotelemet, mert férfi fülel le. Azt sziszegi mosolyogva a halál komolyságában, hogy munkára!

Barbara szabadkozik: én csak jót akartam.

Erre a férfitól a válasz: csendre intő nyugalom s beszállás az autóba. (Azt mondja, Ő mindenről tud. Én csak a pedálokat nyomjam.) Neki is kell egy jegyzetet írnia, megyünk egy körre. 

De most nem körözhetek hat izmos ökörrel. Előhív egy szerkentyűt ami az egészet mutatja, hogy a kerületekben hol és mit meg merre ökörködtem. 

Ha a pimaszkodást osztályoznák, szerintem közepest kapnék.

Beszédbe elegyedünk, már elhagytuk a várost.