Ethan, a faluban

Összetolt ágyak, de nem így hagytam itt a házam! Lefelé fordított háromszögben nyit rám a félhomály. A kutyám a füleit is betakarva úgy fázik, pepita – tarka konyha rongyba burkolózik. Ott felejtett ebéd a tűzhelyen, meg kell főzzem! Mit keres a fűnyíró idebent? Kósza csótány tart a felhúzott konyha ablakon kifelé, néhány zuhanó csepp utal a mosogatóm csapjából, járt itt valaki nemrég? A használaton kívüli padlás súlya alatt ropog a homlokzat s nagynénim botja a konyha szekrénynek támasztva. De mit keresne Ő ott fent egymaga, amikor kint, balesetveszélyes, az egyetlen felvezető létra?

Iránytű mozdulatlan körvonala, de kinek volt ezzel dolga? Leguggolva hozzá a konyhában, dülledt szemű ló pihegése egy patkóban. Indián lesi őt jobbról dús tollazatában, balról a sárkány tekergő alakja tüzet okádna. Tegyük vissza az asztalra e szellemidéző táblát!

Fény gyújtja mögöttem az árnyékot s nem veti rám magát az árny. Dolgos kezem kabátom zsebében, a pisztolynál jár. A szép tévém, a nappalimban falakat mászik. Az éjszakában elfeküdve aludnak az árnyékok, de egy ébredő kéz a televízió képernyőjén mit pislákol?

A szuterénban szétszórt lőpor és elfáradt kezével a pihenő markolóm. Valaki itt járt s rongálta a lakom! A darum csak úgy nem válik szét, darabokra. Itt egy haragosom garázdálkodhatott, mert nincsen egyben a rendkívül hasznos emelőkarom! A szép könyveim szétdobálva, a húgom kosara felborítva a töredezett padlón. Sas szellemét idézte valaki? Itt egy esemény félbe lett hagyva, mert odafagyott a só minden szeme s szintén egy bizonyos indián varázsló teste. Ez az illető a piros irataimat kereshette, viszont azt itt felejtette. Fehér poros ujj nyomata és alatta rögtön meg van gyűrve a szőnyeg! Itt van a húgom. Papucsban, de elém toppan, gyönyörű arcvonásán az ágyon kuporogva félelem roham. Kék kötény rajta és teát fogyaszt.

Felmegyünk pihenni az emeletre, de végig simogatják a hátamat a kísértetek. Az alig hallható sóhajok a korláton közlekednek, a központi nagy csillár miért lidérc kisülésben világítja meg számunkra az utat e percekben? Minden gyertya huszáros fegyelemmel halad a viaszon, a földszinti szőnyegen bizarr látomásban törpe kannibálok skandálnak arénában, egy viadalon. A titán arany fényében, amikor nem veszi észre a szemem, egy fordulattal egy kar, eldobja magát jobbra. A gyönyörű, életnagyságú lovag ereklyéink is meg vannak szállva? A kandallóban békés nyugalom sercegésében ropognak, az általam legutóbb leaprított ágak. A főajtó int: szóljanak a mutatók a falnak! nyílhat a kiskapu s indulhat a kakukkjárat. Kora délutánra értem ide s csakhamar huszonegy óra lett!

A nagynéni idefent meglett. Integetése, mosolya és beszéde üdvözöl. Hályogos szemmel mesél s mutat nekem egy csempészett fegyvert. Amidőn elmentem, viszont nem volt még hályogos a jobb szeme! A húgom mondja, tegyük le magunkat heverőinkre. Drága rokonom arcából némán nevető koponya száll ki, mielőtt lehunynák egymás szemhéját a szemeim. Elmúlt a lelke? A teste még ha démonian is, de velünk lebeg.

Mielőtt a didergő nap felkelne nyugágyából, éles lángra gyújtom bő kanócú fáklyáimat. A kereszt motívumú családi kapunkon sértetlen minden mozdulat. Balról, repedezett falak s csupaszodó téglák! Benyomódó kallantyú a kapum mászó szárnyán! Viking sisakos istenség előttem, mert a hangra a csodálkozás megfordítja hátra, a késő estébe a testem!

Meséli, hogy a közeli temető átjárója megnyílt, erre én idegességemben ropogtatok szotyit s hogy a szárnyak csapkodnak mindjárt vissza a helyükre a sírokba. Mormolásokkal éppen ezt a szertartást az általam talált táblán végrehajtja. Hallom a lélek seregeinek dühét, hogy számukra nem tart reggelig a matiné. Én meg mondjuk, aludni szeretnék! A démonfej magzattá zsugorodik össze, a fák kiszáradt levelei ölelik azt, e szent kegyhely körül körbe. Éppen a fakerítés is aludna egyet. A rém kínzó szeme, magára húzza a koporsó fedelet. Én mentem aludni vissza fel, takarom be a húgomat magam mellett.

 

/A MEGSZENTELETLEN FÖLDÖN 3/