Esti Kiruccanás 4. - Zaklató fekete kabátban

MotoszkaDaniel•  2019. november 1. 01:31

Polffy Károly és most már Polffyné Ugraty Krisztina kiköltöztek a lakba az erdőben. Az ifjú feleség, aki harmincon felül van (úgy 32, 33? Harmincas évei elején.) életet adott egy második kislánynak nemrégen. Őnagysága viszont még mindig szeretne gyermeket. Az asszony ugyanúgy szépsége és alakja teljében van a második szülés után. A leghosszabb nyári nap van most. Nudistázás tölti ki néhány óráját, miközben megy a beszélgetés. Délutánra vendégeket várnak. Krisztina barátait, ismerősi körét Károly már ismeri. Most fordítva következik. 


Nóra érkezik hozzájuk. Csengetésre Károly ajtót nyit, fáradjanak beljebb! Szerződést jött kötni. Az Opel Vectra - t Krisztina eladásra kínálja, és legkisebb húgának ajánlotta fel. Másnak kívánta elpasszolni, csak felhívták a figyelmét, adja el a testvérének. Egy úr van vele, kit komájaként mutat be, azaz fiúbarát. Autóval érkezett Ugraty Nóra, Norbert elhozta. Mind a kettejüknek van kapcsolata és az autóversenyző iskolában találkoztak. Nóra járt eggyel feljebb. Kipcsak Norbert amint nyílik a kapu, meghökken. Norbert utolsóéves a kiképző szakközépiskolában. Károly inti le, hogy csak jöjjön nyugodtan. Hát persze, hiszen Karcsi elég jó megtermett és az izomnak sincsen híján. Kezét nyújtja Karesz, ő is fáradjon be a szerény hajlék udvarába. Beszól Krisztináért, hogy Nórával lebonyolíthassák az adásvételt. Ők egy fehér kombi Opel Insignia tulajdonosai.
A legidősebb nővér szoptatott éppen, náluk van a pici. Egy kigombolt fehér ingben szeli lefelé az emeletről a lépcsőket és ahogyan lép, úgy leng az alatta lévő. A kétszeres anya lazára hagyta a pántokat, de igaza van! A saját házában úgy öltözködik a kényelem tükrében, ahogyan akar. Kettő begombolás van has felett és kész.
Norbert miután Károllyal lekezelt, nehezen tudja behatárolni, hova nézzen, hiszen az ifjú, most már kétgyermekes asszony, nagyjából valahányszor mozdul, úgy kér helyet magának benne az formás szépség.
Nóra adja az összeget, és kerüljenek elő a papírok. Teraszon ülnek. Norbi adott némi készpénzt barátjának, hogy imádottja meg tudja vásárolni a Vectra-t és így sajátja lehessen. Megkezdik az adásvételi szerződés kitöltését, kezdődjék az egyeztetés! Tárgyalnak.
A Kipcsak fiú nem tehet róla, belefeledkezik a melltartó nyújtotta közlekedő mellekbe és pár másodpercre elalszik. Magához térve pislog. Ezt Kriszta észre veszi, Károly nem. Így az asszony a fiatal fiúról a szerződésre mosolyogva, kiszabadítja a kettő gombból a felsőt. Egy marad. Károly úgyis hátul van, szabadítja ki a Vectra-nak a garázsajtót és egyben nyitja majd a főkaput is. Norberthez hajol, hogy adhasson egy egy puszit az arcára. Utóbemutatkozás. Végülis igaz lehet, teszi szóvá Norbi, hiszen ők még nem mutatkoztak be egymásnak.
Krisztina kitöltötte a sajátját, készen van. Amíg Nóra írja a sajátját, Kriszta kifejezetten lassan fonja a karjait. Még meg is nézi magát, hogy jó - e? Polcolódjanak csak a kosárban azok a bájak. Kipcsak Norbertre néz rejtve mosolyával. Látta ő, hogy őt nézi. Néz vissza Krisztina anyuka az írásra (fél szemmel Nóra kollégáját nézi), lenyűgözi - e a látvány? Időnként a szerződésre hajol és javít, helyesel, ha kell. Norbert majd kikészül, kiesnek - e a tartóból azok a nagy, formás mellek. Neeeem, nem esnek azok ki! :) Attól ne tartson... Megfelelő az a kosárméret :) 
Pénzátszámolás és amikor a legidősebb nővér bólintással nyugtázza, valamint az aláírások is megtörténtek, Krisztina indul a garázshoz, követi őt Nóra. Az udvaron várakozik Norbert. Végül Nórát ugyanoda kéri Krisztina. Az indoklás, másvalaki is pályázik ezen autóra. Azt mondja majd neki, ami az igazság is: Egy családtagnak adta oda. Ne lássák meg, az a lényeg. Tájékoztatja húgát séta közben az eladó fél.


Jön le a Vectra a rámpán. Rükverccel megvan a betonon. Gyorsít Krisztina és fordulás a betonon! kormányrántással. Sebesség növelés és megintcsak a madaraknak, az állatvilágnak sipító megállás Nóra előtt. Kiszáll az asszony, nagyon jó egészséget és használatot kíván hozzá. /Nem muszáj ugyanígy elhagynia a tanyájukat, ahogyan ő kiparkoltatta. Csak menjenek, mert megy lefelé a nap és mindjárt jönnek a vendégek. Inkább ne lássák meg, hogy nincs itt a Vectra már! :) /A lényeg, ne maradjon itt és vegye birtokba örömmel. Nekik ebben a hamarosan estében vendégeik jönnek kerti partyzni, Károly ismerőseit szeretné Krisztina is megismerni. A búcsú jön, puszik, üdvözlések. Beszáll Kipcsak Norbert is, és menjenek a kerekek.
Nóra sipítva tolat, kanyarodik kettőt. A főkapu előtt jóval balra kormányt ránt, majd újra kikapar és süvöltenek ki az abroncsok. Balra kanyarodnak. Norberttel integetnek Károlynak és Krisztinának. 


P. K.: - Asszony. Te hagytad, Krisztina, hogy legeltesse rajtad a szemedet ez a siheder? Láttam, mit csináltál. Tálcán felkínáltad neki a második szülés után még jobban felduzzadt mell szépség verseny kollekciót. Ott aztán volt minden, ahogyan láttam.


Krisztina lesüti a szemét és megfordul, elmegy a házba. Befelé veszi az irányt.


P.K.: - Csak vicceltem, drágám! Megbízom ebben a gyerekben, meg benned is. Láttam én rajta, hogy kulturált gyerek ez. Amikor bontottad a ruhádat, ott már a garázs nyitásánál forgattam ugyan a szemeimet :) Éppen nem vagy egy ronda látvány! :) Kacéran, de bölcsen cselekedtél. Jó, okos viselkedést láttam.


Itt már Krisztina szeme felcsillan és mosoly költözik arcára.


P,K.: - Na, gyere. Említetted, drágám, jöjjön még gyerek. Négyig szívesen vállalom. A barátaim hamarosan itt vannak. Horpasszuk be azt az ágyat!


Ugraty Krisztina: - Ügyes voltam? Ugye? Köszönöm :) Igen, menjünk fel most.


Krisztina a nadrágot magán hagyja és leveszi a pántot. Károly az emeleti, szép vadonba nyújtó kilátás szobában, ott fent az ágyon csempészi be szerszámát a barlangba. Lépésről lépésre, ahogyan a csillag megy az égen, és ahogyan mozog a vadon, ahogyan csiripelnek a madarak. Beszélgetnek közben. 
Főzés befejezés következik utána. A jó időben Károly félmeztelen és apró nadrágféle van rajta. Minden megvan, csak meg kell főzni az éteket. Hozza a fát, és különleges alkalom ez Krisztina számára. Főjön valami olyan is egyben? Halászlé mondjuk? Tészta már készen van. Úgy lehet jól beszélgetni, hogy a vendégek szimatolhatják közben a készülő finomságot.
Krisztina fiatalasszony, haspólót vesz magára. Különösebben nem kívánja eltakarni magát, csak a szexinget lecseréli egy rendkívül apró nyári kabátkára. Fiatalkorában is szerette mutogatni magát. Dekoltázs lehet, habár most nem mély. Közepes. A pántok láthatóak maradnak, csak most nem hagyja lazára. Az alkony jön majd. Majd, de még nem!


Ugraty Nóránk és a Kipcsak Norbert megáll. Sorompó. Bebóbiskol a lány, amikor megint ereszkedik le. A vonat elment, és mögöttük pár száz méterre autó. Egy kicsi kaparás és mehetnek tovább. 
Mennek mellettük a fák, hát csodaszép ez a táj! A célállomás most, a nap zárásaként Norbert ismerőse. Még világosban odaérnek. Kíváncsi Norbi, mennyit változott az ismerőse, egy ideje nem látta már. Úgy tíz-tizenegy éves kora körül? Csengetésre a lépcsőkön jön nekik ajtót nyitni egy rövidujjús lány kardigán félében. Megcicisedni kezd bizony a lány. Diszkréten kigombolt kardigán alatt van egy csinos kis póló. Valamekkora kivágással mellkas tájékon. Szálljon be! Ő Romanki Nikolett. Repülnek a puszik!
Egy parkolószerűben folyik a beszélgetés, beesteledett. Meleg van! Nadrág marad, de a lány melltartóig vedlik. Nóra gombol magán, de annyira melege neki nincsen. Norbert Kipcsakunk egy réteget levesz magáról. 
Nikolett látja, ahogyan érkeznek ide más autók is és egy férfit vesz észre, amint beszélget a többiekkel a parkoló túlfelé eső részén. Menjenek innen, nehogy meglássa őt. Kajtat utána, ő meg abból a srácból nem kér.
Azt nem tudja még Kipcsak Norbert sem, hogy Ugraty Nóra elvégezte az autóversenyzőit Szekszárdon. Legyen meglepetés később? Akár! Annyit tud, a szép, okos és mosolygós lányka vezetői engedéllyel rendelkezik. 
Nóra hátraszól Nikolettnek, bukjon le. Kiviszi őt innen, elhagyják a parkolót. Megindul az Opel Vectra, aztán kapar egyet! Szántogatja az autók között a közöket, pillanatra szabály szerint megáll a STOP táblánál, aztán pörög a daráló és fordulnak ki a kereszteződésről az útra. A férfi és társai nem nagyon vetnek erre ügyet, de azért nézik, hogy valami asszonyság nyomatja a parkoló betonját. Nikolett most már felkelhet, szól neki Nóra. A kislány odahajol Norberthez egy mosolygó szájpusziért. A miértre azt a választ kapja Norbi, a kalandért. Niki azt majd másik alkalommal közli a baráttal, mi az amit még kérdezni szeretne. Ezt azonban a csábos, aranyos kis Niki még nem teszi szóvá, csak legközelebb.
Nóra közben vezet. Nem észleli a kis csókot. Nem is azzal foglalkozik, vezet. Niki Nórához szól, hogy most már nem kell csikorgassa a kerekeket. A fekete férfi messze és nem is látta őt. Inkább mutatja, merre érdemes, mindjárt megállni. Itt kapja magát Niki, véletlenül a karjai keresztbe fontan vannak. Észre sem vette. Nem baj, maradhatnak! Inkább még ki is igazítja magának, hogyan a legmegfelelőbb számára. Hátradől az ülésen és hallgatja a Vectra hangját. 


Kipcsak Norbert kipróbálna valamit. Azt tudja, hogy a Nikinek udvarlója van vagy alakul neki valami. Ezt levelezésben már említette neki, komoly dolog van és közel a kapcsolat. Az is lehet, már járnak. Még ha frissen is. A lányhoz közeledik hátra, aki őt nézi mosolygásba kezdve, mit szeretne mondani. Norbi bizony csókért érkezik oda, ugyan mit tesz a barátja? Niki nem hagyja Norbit hajlongani, ő is mozog oda. Találkozzanak félúton. Utána nézik egymást az ajkak csak egy kicsit, ez alig pár másodperc. Naná, hogy Norbinak is tetszik ez a régen látott Niki. Ezt is megúszta Niki! Ilyet még be tud vállalni, és finom is volt. 


Nóra, a száguldást befejezvén, információért Norbertre és Nikolettre néz. A csókból semmit nem lát, mosolyognak csak egymásra. /Romanki/ Nikolett kapcsol, (Norbi az utat kezdi nézni.) és navigálja Ugraty Nórát, merre menjen és hogy milyen messze van az a másik parkoló illetve pihenőhely. 


Romanki Nikolett: - Örülök, hogy megismertelek itt Szekszárdon. Messze még a vizsga?


Itt megérkeznek a torkolathoz, ez az este már! Bőven! 
Nóra egy pillanatra hátranéz, hogy ez - e az? Niki Szájon csókolja. /Ez ugyanolyan apró cuppanós szájra puszi, amit (úgy negyedórája?) Norbi kapott./ R.N.: - Köszönöm. Megmentettél a zaklatómtól ott a fekete kabátban, ezért kaptad. 


Norbi éppen a tájat nézi, na ő még nemigen járt Szekszárdon. Valamint a kesztyűtartót nézi. Igazán idilli helyen állnak meg. Szépen takaróznak a hegyek a késő estébe burkolózva. Huszonkét óra van. Kiszállnak a Vectra-ból a domboldalban és Nórával beszélgetnek. Ő Nikit kérdezi, az meg őt. Időnként Kipcsak Norbert is kérdez Nórától. 
Nóra áll velük szemben, ők maguk meg: Nikolett és Norbert az autónál támaszkodnak vagy éppen állnak. 


Norbert Nikolettet jött meglátogatni, másnap vagy pár nap múlva érkezik a férfi Nikoletthez a kapcsolat kialakítására. Attól függ, mikor csörren meg Niki telefonja. Zavartalannak mondható ez a baráti csevegés, mert... a telefon... nem szólal meg... Az alattuk elterülő úton időnként suhannak az autók.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

MotoszkaDaniel2019. november 1. 11:49

Nagyon szépen köszönöm! :) A forgatókönyvet az élet eseményei alapján írta: Békássy Balázs

Mikijozsa2019. november 1. 10:27

nagyon jó

MotoszkaDaniel2019. november 1. 10:23

Ebben saját élmény, bulvár és egy nagy adag görbe tükör található a 2000 utáni társadalmunkra. Így van!
Aki jártas a világpolitikában 2000 után, annak ez egy igazi csemege! :)

Törölt tag2019. november 1. 08:50

Törölt hozzászólás.