Esti kiruccanás 3. - Nyomd ki, amit ki kell nyomni

MotoszkaDaniel•  2019. október 28. 01:09

Ugraty Krisztina megszült, és a kisgyermek a mamával - papával van. Egy pár hónapos kislány. Ők maguk egy házikóban szálltak meg. Ősz vége van. 


Krisztina tegnap gyúgyult fel egy néhány napig tartó betegségéből. Ma is kora délután még inkább feküdt a gyógyszerek szedése után, hogy biztosan maga mögött hagyja a betegséget. Megreggeledik és friss nap köszönt rá. Az étek után, mivel a betegség végett utólag átkederednek az étkezések, időbeni eltolódások végett, Polffy Károly kedvéért megtekintik a Hívatlanok három című rémfilmet, utána Károly Krisztina kedvéért egy jóval lazább és könnyedebb műfaj keretében a Nemzet Aranya 3-at.


Krisztina magához tér és kezd erőt érezni magában. Fehérnemű van rajta az ágyon egy szál vékony farmer valamivel. Károly odamegy feleségéhez, ki már fiatal anya és látja a helyzetet. Munkához lát. Krisztina kiadja a hangot, egy bagoly az mindössze, ki ezzel pár horkantásra meg lett zavarva álmában. 
Krisztina mondja urának: - nem! gyere inkább. Jöhet a kistestvére. Részemről jöhet egy második gyermek! Tudod, ahogyan mondtam neked. Szólok, ha esetlegesen szükségtelen védekeznünk.
Polffy úr: - Nam örülök akkor, hogy meggyógyultál teljesen. Király, Kriszta. Rendben, már mehet is. Lazulj el! Csak szép lassan... Nagyon is támogatom az elképzelést. Persze. Jobb az, ha nem egyke a gyerek. Pár csónaknyi pillanat múlva már 'köhög' is a levegő. (A második gyermek úgyszintén megfogant, nem pedig megtervezték: mint a Jurassic World című, szerintem fantasztikus alkotásban)


Még kényelmesen kimozogják magukat, elvégre friss az aktus és kiszuszognak, frisseket az ablakon is a pihe - puha, szép ágyukon. Utána munkára!


Öltözésbe változnak át mozdulatai és  eszébe jut, újonnan vásárolt Suzukijukkal gond van. Nem is kívánják tartósan bitokolni. Amíg viszont az övék, meg kell oldani a problémát. Miképpen hidalják át? Köhögni szokott az autó és ismerősük tanácsára meg kell hajtani. Személyi azaonsítókat és a vezetői engedélyek meglétét ellenőrzik, pakolnak. Károly felajánlja, hogy vezet így, az alkonyhoz közeledve. Oké lenne, csak Krisztina régen vezetett. Miért ne? Kint a Suzuki, Károly zárja az elektromos ajtót egy távirányítóval és nyitja a fő, nagykaput e birtokról az alkonyban, de még fent van a nap! Csak siklik lefelé a legkésőbb délutáni órákban. 


Krisztina a legutóbbi óta nem vezetett méregből, és ezt a japán csodát még nem is vezette. Csak Polffy Károly, a férje. Próbál tolatni Krisztina asszony és fel is sivítanak a kerekek, hogy ismerkedjenek az ágakkal. A főkapunak semmi baja nem lesz, még csak egy horzsolásnyi sérülsé sem, mert mire Kriszta asszony kiröpíti magát az elegáns Suzuki terepjáróval kengyelfutóként magát az útra, addigra teljes szélességében kitárul mind a két szárny. Fékezni kellene és azt is szeretné, de a kormányt a kezében fordítja el, mire megrándul a szerkezet. Befejezi a szépasszony a fordulást és most már lefékezi saját csikorgását. Áll a motor, csiripel a madarakhoz alap hangjával. 


Azt mondja Krisztina: - Úgyis ki kell húzatni. Ezt én nem tudom úgy vezetni, mint egy versenyző, de nézzük, mit bír. 
Elkezd ismekedni a pedálokkal, amik alacsony osztályzattal, de felszántják az aszfaltot. Egy terepjárónak ez aranyos, még egy akció és ott is nyikkan a négy kerék. 
Feltárul előttük hamarosan az ágyát megvető erdő, énekelnek a madarak. A baglyok még alszanak, habár pár óra múlva kelnek. A nap teszi odúikon lépéseit. Minden egyes percben melengeti őket álmukból, az utolsó szakaszok közelednek számukra. 
Az egyik beívelésnél Károly jelez, itt nézelődhetnének az ártéri erdőnél. Takaros útra siklik be a Suzuki. Bent vannak a természetben és hasítják az utat. Mókusok a fákon, gólya az égen, levelek az ágakon és hullik is némelyik. Sündisznó nézelődik az út egyik részén. Átkever előttük. Vadsertés és szarvasok! Ahogyan haladnak be a sűrűbe a nap felmászik ágyára. Kuvik! Ez ritka, hogy ilyenkor már fent van. A nézelődésben bizony rájuk alkonyodik, estebéd közeledik. Pár mocsárral, latyakkal találkoznak, dehát ez a gép kijön belőlük. Az idő ősz végéhez képest nyájas, enyhe. Egy elágazásnál elkanyarodnak és látják, hogy kifelé vezető ez az út. Menjenek erre!
Beesteledett, hamarosan lehet fényszórókat kapcsolni az alkonyat végével. Fényt pillantanak meg. Közelebb érve látják, ez egy tábortűz. Megállnak, kiszállnak. Krisztina meg szeretné nézni, mi ez. Három fiút és egy lányt látnak. Károly mondja neki, szálljon csak ki. Mögötte fog haladni. Olyan jó idő van az este ellenére, hogy mélydekoltázsú pólóra vált, ami alatt egy szép motívumokkal díszített szürke melltartó van. Arra ráveszi még azt a farmerkardigán félét, amit kora délután hordott.
A fiatalok az irányba néznek, ahonnan nemrégen még autó érkezését és megállását hallották, az ágak zörrenése közepette pedig egy nő érkezett hozzájuk. 18 - 20 év az átlagéletkor. Elmesélik, hogy kénytelenek itt maradni egyenlőre. A ladájuk elakadt a sárban. Polffy Károly lép elő Krisztina mögül és az asszony után bemutatkozik, hogy ő a hölgy férje. Egy magas, félmackó alkatú férfit látnak maguk előtt, amint eléjük lép a besötétedett erdő szélén, Segíthet - e esetleg? Van vontatókötele. Az nagyon jó lenne, ugrik fel az egyik fiú. Üzemanyaguk van, csak kiszabadítani nem tudják az autót a lápból. Már majdnem haza értek egy rendezvényről, csak hát nem tudják elérni az otthont. Nézelődni indultak utoljára még ide, az erdőbe. 
Károly odaáll az aránylag elég vadiúj Suzukival és előkészíti a vontatókötelet. Krisztina addig az egyik rönkön helyet foglal és mindkét karjával elkönyököl. A pólóból így kiszabadulnak a kosarak szélei. Lecsúszik az egyik pánt, amit észrevesz, és vissza igazítja. Feszülnek a formás mellei az estében, de a fiatalok tovább beszélgetnek. Látják ők is, hogy ez egy jó megjelenésű asszony. Őket az érdekli, hogy hazajussanak a buliból. Elbeszélget velük Krisztina, hogy négy hónapos a kislánya, ki most a szüleinél van. Most a másik pántja rakoncátlankadik, vissza a vállra. Pár percet még van idejük társalogni. Hallgatja a fiatalokat Krisztina, de megunja a pántok kezelését, inkább legyen ki mind a kettő pánt, közel tolja a nyakhoz és cserébe szabadon a vállak ilyen jó időben. Egy koncertről mesélnek a fiatalok, Krisztina a családjáról tart nekik előadást és a testvéreiről. Mondja nekik, a férje inkább üzleti vonalban volt vezető, de az ő kedvéért bizonyos értelemben életet váltott. Nem akart éjt nappallá téve csak este hazaesni. Több céget is vezetett. Jelenleg egy kisebb leányvállalat vezetője, az nem jár annyi munkával. Ő maga, azaz Krisztina, egy kisebb, autókkal foglalkozó cégnél titkárnő és GYESen van. 
Tizenkilenc - húsz óra van. Károly jelez a társaságnak, jön vissza. Ő beül a terepjáróba, próbáljanak meg majd kijönni vele. Egy fiú beszáll a Ladába. Károly óvatos mozdulatokkal kezdi meg a Lada kimozdítását. Mozdul ez! Egy percen belül kint van, mert mély gödörbe került. Nem akarta, hogy elszakadjon a vontató kötél.


A tüzet eloltják táboruknál a fiatalok és boldogan ülnek be a Ladába. Hazatérhetnek! Megköszönik, hogy nem kell a vadonban éjszakázzanak.


Krisztina és Károly vissza a Suzukiba. Elnéznek még a rájuk takarodott estében a környékre. Rókák szeme az út szélén, vadkanok és szarvasok! Őzek! Bedőlt ágak, ártéren ezek előfordulnak! Nyomja a pedált, hogy a dugulás kimenjen ebből a csotrogányból. Krisztina visszavedli magára egy gyors megállás alkalmával az öltözékét, mert hűl az idő. 
Rendőr! Int, hogy álljanak ott le. A rendőr miután Krisztina lehúzta az ablakot elmondja, hogy csak közúti ellenőrzés. Keresnek valakit. Személyi, vezetői engedély elő! Károlynak lakcímkártya megvan, a személyi nincsen. Krisztina megnézi, nála van! Nézi a járőr társával együtt. Rendben van! Egy forgalmi engedélyt esetleg? Tökéletes! 
- Az úticél?
Krisztina: - Faluba megyünk át. Utána a városba a nővéremhez.
- Ügyes! maga az autót nyomatja meg, mert dugulás van az üzemanyag adagolóban. Jól kivágta magát viszont. Ideáig hallottuk a kollégáimmal, amint 'gyakorol' a Suzukival. /és vissza adja az okmányokat/ (Majdnem elnéz két kártyán egy érvényességi időt a fakabát, de aztán látja, hogy érvényes. Legyen kellemes az útjuk, a beboruló ágakkal. Viszontlátásra! Int a rendőr és indulnak is. Aprót kisivít a kerék és mennek. Egy fehér kombi Trabantot látnak, ahol egy másik igazoltatás van, és a rendőrnőre több lövést is leadnak belőle. Összeesik a betonon. Kiszáll az elkövető, hogy megbizonyosodjon a az igazoltató járőr haláláról, ekkor Krisztina odanyomja neki és elüti. Azonnal meghal a férfi. A társa a Trabantban sikító kerekekkel indul meg, megfordul és aztán egy mellékvágatán az útnak az erdő sűrűjébe igyekszik. Krisztina magánál van lélekjelenlétében és visszasietnek az előző járőrpároshoz. Befékeznek és a rendőr már küldi is kettő további nő kollégáját oda, rendelkeznek elsősegély csomaggal. örömmel hallja, hogy van rendszám. Felírja. További szép utat kíván és átnyújt Krisztinának egy rózsát a mögötte álló nő kolléga, a veszélyhelyzet jelzéséért. Finom illata van! szimatolja meg Kriszta. Nem akarják húzni az időt, gázt!


Mielőtt elérnék a várost, leszántják az utat egy másik útvonalon vissza. Haza. Nyomja ám neki rendesen, Krisztina. Még bőven sötétedés után is szép az erdő. A szélét nézik, ahogyan utaznak a fákon a bagoly huhogások. Igen, megjött Uhu! Az este ura. 
A partot is megnézik rallyzás közepette a homokpartra lépve. Ringatózik a vízen a falvak és a város fénye. Pár óra és éjszaka van. Vissza a Suzukiba, miután megnézték a nyugágyon helyet foglaló víztükröt. Jön a vonat a hídon! Éjszakai hideg közeleg. Itt nincsenek vadak, csak ragadozók lehetnek a sötétben, de ez a város széle, az állatok java az erdő mélyén van. Be az ülésekre a négy kerék meghajtáshoz és zúgjanak fel a lóerők. Elnéznek egy pillanatra a lövésekhez. Mentő érkezett és sok a rendőr. Sikerült megmenteni a kolléganő életét, éppen tolják be a mentőautóba. A járőrök ezerrel rádióznak, adják ki a körözést a fehér kombi Trabantra. A körözött személy gyilkossági kísérletet követett el egy kollégájukkal szemben és vigyázzanak is vele, mert fegyver van nála.
Huszonkét óra? huszonegy! Megérkeztek az erdei otthonba. Tolatásba farol Krisztina és Károllyal remélve, hogy csökkent vagy megszűnt a dugulás, begörgeti az új Suzukit.
A bagoly fent van már és behuhogja őket a házba. 


Károly kérdésére Krisztina meglepődve, de örömmel vetkőzik. Megint pásztorkodjanak egy valamennyi órát. Hol az nincs. Ifjú apuka és anyuka: Jó éjszakát! Pár napot itt még szívesen eltöltenek. Reggelre megerősödik a szél, erre eszmélnek fel. Nincs eső, felhők sem. Csak hozza a házhoz a leveleket.
Újabb pásztor óra. Károly sok gyermeket szeretne. Krisztina belemegy. Eláll, alább hagy a szél és útnak indulnak. Egy topot vesz fel hasonló dekoltázzsal, mert megint jó idő van közben, rá egy fehér vékony kabátka félét. 

Elnéznek az út másik felén lévő erdőbe. Mit rejt a vadhajtás? Ott a Trabant! Károly száll ki elsőnek és ahogyan vizsgálja, eltört a tengelye. Belehajtott valamibe. A csomagtartóban az általuk elgázolt férfi holtteste. Polffy Károly hiába vizsgálja, meghalt. 

A Trabant mellett nem sokkal vert fel tábort a bűntárs (?). A mozgásra magához tér, de Krisztinát látja meg először és rá kíván támadni. Megkocogtatja a vállát Károly, vele mérkőzzön meg! Kétszer akkora Károly mind alkatban mind magasságban, mint az elkövető társa. Kicsavarja a csuklóját és fogva tartja. Mondja Krisztinának, hívja a rendőrséget.


A rendőrök kettő másik megyéből kapják a riasztást Károlyék körzetéből és a helyszínre igyekeznek. Krisztináék indulnak. A halott férfi volt a körözött a személy, a társát legfeljebb bűnpártolásért tudják bevinni. Károly lekezel a járőrökkel. Szabadok, mehetnek a csábos, ifjú édesanyával. Ráteszik az életben lévő úrra a bilincset, ő pedig belefeledkezik Krisztina dekoltázsába. Belefeledkezhet az általa látottakba, ahogyan top alatt a éppenhogy látja a kosárvonalakat is, de neki már csukódik a szolgálati autó ajtaja...

Ugraty Krisztina és Polffy Károly elhagyják a gyönyörű erdőt, rallyznak egy jó nagyot duguláselhárítás címén. Odanyomja neki rendesen a kacér külsőzetű asszony. Van, hogy ezen a szép tájon a kanyarral is küzd a Suzuki, de megy!


Kora délutánra hazacsúsznak. Majd másnap mennek haza, addig is Krisztina megint fehérneműre vetkőzik, Károllyal elfekszenek az ágyon és étkezés előtt alszanak egyet. 


A délutánban járunk. Károly búcsúzik a nejétől. Órákon belül jön, ugyanis a terepjáróba száll. Szerinte jó az autó, nem hallani a motorján, hogy köhögne. Krisztinának adja a garázs távirányítóját és a kapu kulcsot. Egy barátjához megy, zárja be a kaput. Utána tanyáznak majd egyet estére. Régen jártak arra. Károly ekkor felhúzza az ablakot és indul a Suzuki.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Törölt tag2019. október 29. 12:17

Törölt hozzászólás.

MotoszkaDaniel2019. október 29. 10:13

@Törölt tag: Rendben, várom az elemzést vagy véleményt. Van ötletem zárásként egy Esti Kiruccanás 4-re. De tudnom kell hozzá, hogy erről mi az olvasó véleménye?

Törölt tag2019. október 28. 18:12

Törölt hozzászólás.