Élet a szántón 4.

A csendben sétálva is meg lehet szólítani a mezőt. Anélkül, hogy a topánunkkal a talajt súrolva a füvet felvernénk az álmából. A felhők, arcunkon a pírt érintik. A dombok a vetésekre fekszenek. A látogató, félmagasságból s kilátóból nézi ezt.

Helyet kré tőle a hűvös völgyek feletti borultságból a kihűlt hőség megszáradt hajszála. Női mosoly a kopár ágak néhol szúró ölelésében, megérkezett a szél s hullanak a szép törzsről a veszélyes tüskék! Ott vannak valahol lent, találnak egy elhagyatott vakondtúrást.

A rügyezés a lány vállára nyúl, talán szivárványért? Az ilyen összeállt felhőzetben nem fog látszódni, szépen virít viszont a kísérlete! Fülhöz érkezik a szellő s ismét derűt kér. A kabát mehet a földre, az ebek is örülnek. Fényképhez mehet a mutatós, fekete póló. Köszönnek a térnek az ég tisztította utak egy bárka sűrű bárány bundáján. A nőcske talpa alatt e fennsík óvatos fedélzetén már vigyorog is az első árnyék!