Elcsendesült Szent György - Hegy 3.

Nincsenek kacsok, de elmélyedt nézelődése ez a drótoknak. A szőlő s levei fáznak, a köd azonban kér a kortyból s pálcájáért nyúl. A lelkek igazi imája is melegedni igyekszik. A kérgek s velük együtt a fák e derék felett, nem vacognak a telek vesszői körül. A táncot szeretné megnézni egy ház és félre tolja a füstöt. A lejtő alatt öt, csak apró bérház zavarja a kilátásban.

Kabát jut a táncosoknak, pára gombolja öltözéküket. 

Miért ilyen bánatos ez a lejtő? Hölgyek csatlakoznak be a vigadásba, mégiscsak meleget hoz a talpak ropogása. 

Fiatalok szemlélődése forgások között a házakra. A terjedő pára festményként mászik az emelkedőn lefelé, a csárdást járóknál megáll és ősz színeit bepácolja.

A szem szól s ásít az oldalakon, a felszállt pára maradék foszlánya ide nem merészkedik? Ott kódorog a letámadott égen s a templomnál bűneit vacogva gyónja.

Nem enged be az erdőbe letört fák közé a menekülő függöny, addig megsimogatom az őt őrző füvek hajlatait. Talán ha megszimatoltam őket, a levelek is rám hullanak bentebb,

Tarhonyányi présház! A bátor szemek megnyílhatnak, erre nem lekergette az ölelő hideg a leveleket? Megyek a tekintetekhez, mert sorra gyúlnak. Borral később élek.

Elhalványuló, tarkán árválkodó s bordóra hidegült élővilág. Nehéz lábaim pihenten visznek felfelé, erre jobb kedvűek a fák!