Elcsendesült Agria 5.

Lovag rántja kardjával a fényt, hogy ébredjen a tér. A félhomály bátorkodna, megnézni az elhaló sötétséget. Az este nyaka felöltözik, hogy fogadhassa a nyalábot. Az éppenhogy megvetült árnyék a pad barnája mögé settenkedik, leülhet – e mellé?

Forralt borok gőze hívja táncra a ruhába bújt szörnyen szomorú levegőt. A szökőkút nem szökik sehova. Leandereket öntöz lélekbe toppanva s friss vízért a kannát nyúzza.

Az üres boldogságban díszfények nyitják a táncot, üres téren füst bolyong.

Borzadt pezsgőben fürdik az élet, a lehangot várat igyekszik felemelni a feketében villanó macskaszem.  Zöldellő tű surran a falak árnyékában.

Paták tapogása oson a macskakövön s felnyerítve pára távozik a gyönyörű paripából.

Nem dobál a téren gyermek, a fények körbe vesznek minket! Csak nincsen erejük a beszédre! Az üres utcák, díszes világításra nyitják kapuikat. Az alkonyatot halk zene biztatja. A némaság lehelete kiül, megnézni a táncot. Csak nem egy gyönyörű bécsi keringőt lát? A sötét leszállt, de elég ide a homály!

Fürdőszobát takarítja a seprű s árny lopakodik, követi őt a lapát! Hallgatózik a mosdó lámpája, a kosz rendesen, fel lett – e takarítva?