Édescsaj

Ősz hullajtja levelét. 

Rám talál a délután,

megkörnyékez engem a báj.

Újfent sírnom kell,

nem lehet az enyém.

Az imént köszönt rám fortuna,

el is veszem tekintete zegzugaiban.

Mégis könny ontja el arcom,

a tarka barlang rabja vagyok.

Álmodom vagy ébren élek?

Mi végett vagyok e fotelben?

Mosolya elvarázsol,

tekintete az egekbe repít,

kacaja által elvészek az időben.

Ő számomra tiltott édesség,

masszírozó kezét azért megsimítom.

Doboz trollok vesznek körbe minket.

Ismét hozzám téved kis keze,

befedem.

Szemem behunyva.

Meglelem hangját,

hallom kacaját. 

Éj hírnöke jön,

táncoljunk!

Kerevetre helyezi hab testét,

bája megérint s hagyom,

hogy tekintetem vigyen magával.

Ajkaimból villám tréfa indul útjára,

paskolja is tüstént combomat.

Váratlan támadó szellő libbenti le ködmönét, 

nincs jelen a lovag.

Szabadon lévő vállán táncol a hold,

ragyog neki valami fekete ott. 

Ürül tarsolyom,

halkul dalom.

Kiszúrja szemem,

megvakulok, 

megöl a látvány.

Tudatalattim ösztönöz,

csak bátran igazíts ruháján!

Meg is érkezik mozdulatom,

pedig nehéz, mint ezer kín.

Búcsúzik a hold,

az éj sötétjébe olvad,

e szép melltartó.  

Vár a bál, 

lábam menne.

Eszemmel beszélgetek,

most mit tegyek?

Hőn kívánja jelenlétem, 

de nem tehetem.

Száz s millió harsona zeng fülembe,

az új vendég igenéért esd Erika éneke.

Ha trillió ostort is lengetek, 

nem akarom bántani a lovakat.

Szállj be szekerembe, ifjú hölgy,

vár téged reggel Botond,

a huszonegynél.

Rád vár héttől tízig,

akár pirkadatig.

Tüzes autócsoda hozhat lángot,

megfesti a hajnalt?

Vala tizenkilenc, 

húszon is elbandukolt már.

Jer vele Ama házhoz,

Engesd be ki méltó rá.

Midőn a bál fényei kihunynak,

tüzes paripa hoz neki lángot.

Kanyarog feléje az út,

egyenesben teljesedik ki.

Vár is reám Botond vége,

Bandor köszön rám balról.

Fülem hegyezem, 

mert e szűk utcából alig hallom.

Nyaldossa testemet a felkelő nap,

zötyög az út. 

Ritkán járok erre,

csak ha megkér Manó Úr.

Dermesztő Szélben is melegben van,

Petőfi Sándor mutat neki hajlékot.

Béke poraira a kis ebnek, 

Brutusnak.

Kanyarok mutatják e másik otthonát,

hol időnként Úr a Vadász.

Hajtűkanyar ébreszti a vándort felé,

el ne bóbiskoljon.

Egyenesnél kulcsold imára kezed, Jelky András,

jobbra útfélen Dunapataj vár.

Uszód s Dunaszentbenedek szegélyezzék kalandjaidat,

közeledik a távolban, a napnyugtában Géderlak.

Nézem kis órámat,

ötven percet mutat.

Már beparkolt a bokrok közé,

gyorsasága, talán mint az enyém?