Drótszamáron 4.

Fejemre koppint a paplan, magam mögött marad az este. Köröket ír előző nap is a járgányom kereke. Kezemre csap a levegő, meg kell látogatni a durva szelet járművemen! A lányok haját viszi az áramlat, egy tündéri örvényben. Szeretem, ha a sors fonja a hajukat mennyei kendőben.

Zűrös víz mossa a partokról a kevélység homokjának szemcséit. A kamara vize körbe evezi a tekintetem e tökéletes töltésről. Szájról szájra követem az ág szavait, sugallat úszik előttem e nem is messzi távol habjaiban.

A néma szesz idefent megállva, bűnbe visz. Kikiáltok a fáknak, melyek a bódult búbomon dobolnak. Mulatozó fiatalok felelőtlenül isznak és eltalálják pezsgő dugójával a homlokomat. A szemem világa előtt csíp az ütközés, kedvesen megnézik az állapotomat. A tüzes vízből kapok. Finom, de csak mértékkel fogyasztom! A vodka likőrje már eleve a májamnál gyalogol s ne is fusson! A szenvedély távozásomkor felszáll az ajkakra, hiszen ez egy legény és lány ünnepi mulatozása. A fülem botja még hallja, hogy indulnak. Üres az üveg alja, valamint a hölgy a további kortyokat nem bírja!

Nem kell, hogy a fel világ hallja, hogy felöntöttek kora délutánra a garatra. Épül előttem az út s józanodom, mondjuk párszor szemöldökön üt a buborékos élvezet bojtos ostoron.

A szellő kérdezi: hintázik még a vállam? A légáramlat mindent tagad. Ő nem látott semmit. Gyerek volt, amikor berúgtam! Illat hódítja a füvet és vallomásban dalol, hogy: Minden nő egy angyal. Ezzel én vitába szállok némán a kopaszodó verejtékemmel beszélgetve. Intelmeimet viszont nem eresztem el szélnek semmilyen szigetre, mert megszentelt kert imádkozó szövege simogatja meg a nyergemet. helye tűnik fel a gyepen. szintig

A pirkadat kelése óta forog a fejem, de akkor az üde tea csészéje ölelte a falakat mellettem. Egy félnapi járásra csatangolok és az egykori posványos belocsolja az arcomat. Ilyen csend van mindig akkor, ha alattam elrobog a folyam. A megvásárolt hírlapom edzi az elmémet, most még az alkonyatban vasparipa tart velem szemben odaátra, a Sárrétre!